Március 28-án Bahreinben elindul a Forma-1 új szezonja, ahol nemrég három napon keresztül teszteltek a csapatok. Néhány dolog kiderült, de minden kártyát nem fedtek fel az istállók.

Mercedes. Győztes autón ne változtass, gondolhatnánk, ami lehet így is van, ráadásul a csapat szokásához híven titkolózik a végsőkig. "A váz ugyanaz, mint tavaly, a váltó szintén, és sok egyéb dolog is. De az autó új ruhába öltözött, új aerodinamikai megoldásokkal van felvértezve. Amit nem mutattunk meg, az a padlólemez éle, nem akarjuk, hogy a riválisaink lássák" - mondta James Allison technikai igazgató. A tesztek alatt azonban talán ők sem számítottak rá, de váltógondok jelentkeztek.

Red Bull. Mivel le szeretnék győzni a Mercedest, ezért több dolgot is átvettek tőlük, vagy mondjuk úgy, inspirálta őket az ellenfél. Módosították a felfüggesztést "mercedes-módra", hogy tisztább levegőt nyerjenek a diffúzornak. Több padlólemezt is vittek a tesztekre, ki tudja melyik lesz a valójában használt verzió. Változtattak az orron és a motor környékén, az oldaldobozoknál, illetve a burkolatnál is. Max Verstappen arról beszélt, hogy jól sikerültek a változtatások, könnyen irányítható volt a kocsi, amivel simán teljesítette a bahreini teszten a leggyorsabb kört.

McLaren. Nem látszott a teszt alatt, hogy motort váltott a McLaren, mely nem kért minden alkatrészt a Mercedestől, maradtak a saját sebességváltójuknál, és a hátsó felfüggesztést sem kérték. Fejlesztéseik a motorborítást és az oldaldobozokat érintették, a felső légbeömlő pedig kapott egy kis T szárnyat. A legnagyobb különlegesség a diffúzor környéke, amit még akár a többiek is másolhatnak idővel. Le kellett csökkenteni a diffúzor méreteit szabály szerint, de két különálló lemezsort alakítottak ki a szabályokban rögzített választóvonal alatt, ez lényegében a padlólemez meghosszabbítása. Nem tiltják a szabályok, sikerült kiszélesíteniük a diffúzort.

Így újított a Ferrari - mesélt a motorfőnök. Olvasd tovább

Mi lesz Schumacher csapatával? Korábban írtunk róla, hogy Mick Schumachert nem zavarja, ha édesapjával hasonlítják össze, hanem kihívásnak éli meg. Nagy reményei nem igazán lehetnek ebben az idényben, mert a Haas egyik fejlesztési zsetonját sem használta fel, annyira készül a következő szezonra. Ezt az évet lényegében beáldozták, komolyabb fejlesztés vagy újítás nem történt. Még a Ferraritól kapott motort is épphogy időben tudták beleszuszakolni az autóba, a tesztek előtt. Néhány fejlesztésük a különböző szárnyakat érinti, amitől stabilitást várnak, de egyelőre úgy néz ki, hogy a konstruktőri utolsó pozíciót idén ők foglalhatják el.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Valtteri Bottas. Fotó: Ev. Safronov/Shutterstock.com