Két hónapja indult újra a labda Norvégiában és úgy néz ki egyelőre, hogy az idény meglepetés csapata a Fredrikstad lesz. Arra lehetett számítani, hogy Thomassen csapata elkerüli újoncként a kiesést, azonban érett játékuk mégis meglepő. A nemzeti ünnep előtti meccsen pedig újabb lépést tehetnek a helyük megszilárdításához a középmezőnyben.

máj 16. 18:00 Közvetítés: Unibet

Bejön a Fredrikstad taktikája

Mini-Bodø. Talán eddig leginkább, így lehetne jellemezni a Fredrikstadot az Eliteserienben. Az első fordulóban éppen a Glimttel csaptak össze és ott sem fukarkodtak a letámadás alkalmazásával. Akkor nem jött be, mivel egyénileg nem tudták felvenni a versenyt a címvédővel, viszont bemutatták, hogy a taktikájuk bizony sikeres lehet ebben a ligában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az első körben elszenvedett vereség óta nem kaptak ki és négy győzelem mellett két döntetlent értek el.

Feröeri tanítja a norvégokat. Mikkjal Thomassen neve valószínűleg nem cseng túl sok mindenkinek ismerősen. A feröeri vezetőedző korábbi állomáshelye viszont annál inkább: KÍ Klaksvik. Ő volt az, aki nyolc szezonon át építgette a jelenlegi legerősebb feröeri alakulatot, ahonnan végül 2023-ban hozta el az akkori másodosztályú Fredrikstad. Velük az első évben visszajutott a csapat az Eliteserienbe és a tervük, hogy újra stabilizálják magukat a legmagasabb osztályban.

Mióta a Bodø/Glimt sikert sikerre hoz, azóta egyre többen próbálják átvenni azt a filozófiát, ami a norvégok legnagyobb erényére épít: fizikai fölény a pályán. Ez az az aspektus, amiben top színvonalat tudnak hozni és próbálják a technikai képzetlenséget eltüntetni. A Fredrikstad - Bodø meccsen jól lehetett látni, hogy a címvédőnél már komoly technikai előny is van a hazai riválisokkal szemben, viszont a fizikait le tudta dolgozni az FFK. Ez az a faktor, amit többen is meg akarnak honosítani (pl.: Brann, Haugesund), de csak keveseknek sikerül tökéletesen. Egyelőre jól működik ez a Fredrikstadnál és május 16-án újabb lépést tennének ennek bemutatására.

Előre vagy hátra megy a Strømsgodset?

Mikkelsennel egyidőben lett kinevezve Jorgen Isnes is a Strømsgodset élére. A szezon kezdete előtt és most sem tudom hova rakni őket egyelőre. Tavaly a 7. helyen végzett a csapat és most is itt állnak. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a kiesést és a nemzetközi kupát is el fogják kerülni. Az eredményeik is nagyon kétarcúak, miután lehetséges alsóházi csapatokat megvertek, viszont a tabella élén álló együttesektől rendre vereséget szenvedtek (Molde, Glimt, Viking). Ez alapján az FFK is megverheti őket.

Továbbra is látszik, hogy kevés pénzből gazdálkodik a ‘godset és nekik ez a 5-7. hely a maximum a bajnokságban. Nem véletlen, hogy Tokmacot sem tudták hazacsábítani, hanem inkább ment Stockholmba. Eléggé rizikómentes a csapat, miután - a többi norvég együttessel ellentétben - nem foglalkoztatnak számos fiatalt és inkább a rutinban bíznak.  Ezért is kiegyensúlyozott a csapat, viszont nincs bennük az a plusz, ami a kiugró eredményhez szükséges.

Egy speciális nap. Május 16-án rendre teljes fordulót rendeznek Norvégiában, miután 17-e a nemzeti ünnepük, amire egy felkészülés már az előző munkanap rendezett forduló. Ezen a napon mérik a legmagasabb nézőszámokat és ennek következtében mindenki legszívesebben hazai pályán játszana a magasabb bevételek és a hangulat miatt. Ezt a faktort ne becsüljük le a sportfogadásban se, mivel ez előnyt jelenthet a hazai gárdáknak.

Elég biztosnak néz ki a DNB

A szorzókon még mindig lehet látni, hogy az FFK újonc. Meglepően magasan lett meghúzva a hazai győzelem (2.07) és ez jó lehetőséget adhat nekünk. Biztos menni fog hazai pályán az eddig bejött letámadás, ami ellen gyakran megzuhant a ‘godset. Komoly fizikai erőpróba lesz ez Isnes együttesének, miután a Fredrikstad ráérzett a győzelem ízére: a legutóbbi hat tétmeccsüket megnyerték, így pedig nem csak a bajnokságban szerepelnek jól, hanem bizony a norvég kupában is.

Ünnepi forduló, így ezért szeretném biztosítani a tippemet, hogy ne érjen kellemetlen érzés csütörtök este. Nekem a DNB/1 1.50-ért is teljesen rendben van. Szerintem a valós szorzó a hazai győzelemért 1,7-1,8 körül lenne, így mind a sima hazai, mind a draw no betben van a véleményem szerint érték. 

  • Fredrikstad - Strømsgodset tipp

    Fredrikstad -0.0
    Unibet
    1.54

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: gavrilo14