Remélhetőleg végre nem ilyen langyos versenyt láthatunk, mint eddig, hanem az összetett esélyesek is odateszik magukat és emlékezetes vasárnapunk lesz a Blockhauson. Egy nagyon nehéz hegyi szakasz következik, ahol most már komolyabban összecsaphat Quintana vagy épp Pinot.

Szakaszról

Csak 149 kilométer lesz a vasárnapi etap, na de milyen végjátékkal! A szakasz kezdetén szinte végig a tenger mellett mennek majd, lehet egy kis kellemes oldalszele a mezőnynek, aztán Chieti környékétől jön az erőltetett menet. Mindenki a Blockhausra készül, mert ez egy több mint 10 kilométer hosszú, átlagban pedig 9,4%-os emelkedő. Kegyetlen lesz. Itt nem fog hazaérni olyan szökés, ami a hegy előtt alakul ki, mert a Sky vagy a Movistar az emelkedőn mindenkit be fog darálni.


A Blockhaus azért is nagyon nehéz emelkedő lesz, mert folyamatosan nagyon meredek, kanyargós utak, egyfolytában 10%-os meredekség környékén lesznek, ami nagyon megrogyaszthatja majd a versenyzőket. Ugyan az emelkedő vége kicsit könnyebb lesz (akad 2,4%-os rész is), de az utolsó 100 méter megint megterhelő lesz. Két elképzelésem van az etapra: az egyik, hogy a Sky és a Movistar nagy tempót mennek majd, próbálják szétszedni a sort és izolálni a többi versenyzőt. A másik lehetőség, hogy pár nagyobb favorit (Pozzovivo, Yates, Zakarin) rögtön az emelkedő első részében megpróbál megszökni, ezzel akcióra késztetik Nibaliékat is, így a mezőny teljesen szét fog szakadni, és dönteni fog a nyers erő és a forma. 

Favoritok

Elvileg Nairo Quintana lenne a legnagyobb favorit, de a kolumbiai nincs 100%-os formában. Ezt ő is elmondta még a Giro elején és látszik is rajta. Pedig ezen a hegyen, ennek a mezőnynek tudna adni fél, de lehet még egy percet is. Movistar csapata viszont erős, ez látszott a szombati szökésnél Izagirrén is. Nekem van egy olyan érzésem, hogy a kolumbiai nem fog kockáztatni, nem fog maxon menni, mert nem is tud jelenleg. Esetleg egy támadást várok tőle, de inkább tenni fogja a kereket a többiekre. Amador nagy segítségére lehet majd, hogy összerántsa neki mindig a sort. 
Vincenzo Nibali az Etnán megkínálta a mezőnyt, de csak egy kis vizitet tartott. Ő is inkább a harmadik hétre ígéri magát, de én nem fogadnék most ellene. Hosszú emelkedők neki is feszeknek, nagyon tud szenvedni ilyenkor (jó értelemben), szóval akár még meglepetést is okozhat. 
Az orosz Ilnur Zakarin lehet sötét ló. Etnán nagyon jól ment, támadott és gyakorlatilag ő lehelt életet a "mezőnybe". Látszik, hogy jó erőben van, nála csak az a kérdés, hogy mennyire bírja az ilyen meredek emelkedőket, illetve mennyire nyit támad korán. Én el tudom képzelni, hogy első háromba végez (4.50).

Thibaut Pinot

A francia versenyzőben hatalmas érték lehet ezen az etapon (8.00). Azért ekkora a szorzója, mert ugyan ő az egyik olyan versenyző, aki képes tartani a lépést Quintanával (akkor is, ha csúcsformában van a kolumbiai), de nagyon hektikus versenyző. A Tour de France-on, már többször bizonyította, hogy a Pireneusokban egyáltalán nem megy neki. Az a mázlija, hogy a Girón nem mennek a Pireneusok felé. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy vajon mit keres francia létére Pinot az Olasz körversenyen? Ő kérte, hogy jöhessen, mert végre ki akarja magát itt is próbálni versenykörnyezetben.

Thibaut Pinot kerekpar 007

Thibaut Pinot. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com

Nagyon szereti Olaszországot és az ottani emelkedőket. Nehéz is volt beadni a francia csapatának, hogy ő idén a Tour de France helyett a Giróra megy, szerencsére Madiot személyében van egy eléggé modern felfogású csapatvezetője. Kapott is maga mellé egy kiváló csapatot. Morabito és Reichenbach jó bringások, akik a hegyi etapokon nagy segítségére lehetnek a franciának. Reichenbach akár még első tízben is végezhetne, ha nem segítőnek jött volna. Felkészülése jól sikerült Pinotnak, a Giro eddigi nyolc etapján mindig ott volt az élmezőnyben, jól mozgott és nem okozott csalódást egyelőre. Most jön az igazi erőfelmérő számára. Nagyon bírja az ilyen hosszabb emelkedőket, pláne ami ennyire meredek. Nála tényleg csak az a veszély, hogy hogyan osztja be az erejét. Hajlamos nagy akciókra, ugyanakkor hirtelen megrogyásokra is. Olykor gyorsan eléri azt a bizonyos vörös zónát, ami azt jelenti, hogy már teljesítőképessége csúcspontján van. Ha ezt jól tudja szabályozni és okosan támad, én a győzelmet sem tartom elképzelhetetlennek. Elmúlt időben mutatott versenyzése alapján őt tartom az egyik legerősebbnek a mezőnyben.

  • Giro d'Italia tippek

    9. szakasz: Pinot első háromban végez
  • Quintana - Pinot: Pinot végez előrébb

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Thibaut Pinot. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com