Bizony a golfban is van US Open, nem csak a teniszben, ez is kiemelt Major-torna, amit minden játékos szeretne élete során megnyerni. Először lesz a Milwaukee melletti Erin Hillsen, ahol a világ legjobb játékosai mérik össze erejüket. Vajon Dustin Johnsonnak sikerül megvédenie tavalyi bajnoki címét? 

Dustin Johnson megint?

Az amerikai Johnson tavaly áttörte a saját maga által állított mentális gátat, és megnyerte élete első Major-versenyét. Ez akkora lökést adott neki, hogy idén két PGA-tour állomást húzott be, plusz még kétszer végzett dobogón 2017-ben. Johnson az elmúlt években ennek a versenynek a specialistájává vált. Tavaly győzött, azelőtt pedig rendre első ötben volt. Mennyire nehéz is itt címet védeni? Legutoljára 1989-ben sikerült, pedig olyan játékosok próbálkoztak az elmúlt 30 évben, mint a legendás Tiger Woods. Ami aggodalomra adhat okot DJ-vel kapcsolatban, hogy az év eleji kiváló forma eltűnni látszik. Sok helyen olvastam vele kapcsolatban a rutint, hogy ez segíthet neki, ugyanakkor tavaly komolyabb elvárások nélkül játszhatott. Most azért ő a legnagyobb favorit, így nagyobb a nyomás is rajta. Ezzel pedig nem tudom, majd mit fog kezdeni. Van egy másik fontos tényező is, ez pedig az apaság. Hétfőn született meg második gyermeke (Paulina Gretzkytúl, igen, a jéghoki legenda Wayne Gretzky lánya), ami lehet a formahanyatlás is az egyik oka.

Johnson-Dustin-golf-005

Dustin Johnson. Fotó: David W. Leindecker/Shutterstock.com

Ilyenkor azért feszültebb az ember, ami a teljesítményre is rányomhatja a bélyegét. Emiatt nem tudom, hogy sikerült a felkészülése, de én a 8.50-es győzelmére adott szorzójában nem sok értéket látok. Ha valaki nagy szorzót akar fogni az amerikaival, akkor érdemesebb elgondolkozni azon, hogy nem jut tovább az első két napról (6.50). Lehet benne ráció, ilyen előzmények után. 

Esélyesek

Ha az elmúlt éveket nézzük, mindig történt valami meglepetés a tornán. Idén ezt a váratlan teljesítményt Jon Rahm szolgáltathatja. A 22 éves spanyol versenyző parádésan mutatkozott be a PGA-tour sorozatban, talán még sosem volt ennyire jó évkezdése egy rookienak. Tornagyőzelem, hat darab top10, és az egyik legkiegyensúlyozotabb teljesítmény az övé. Nagyon jó esély nyílik rá, hogy első húszban végez (1.90), de most már vele kapcsolatban is megnövekedtek az elvárások, amiket egy ilyen nagy tornán nem biztos, hogy jól fog kezelni (lásd első Major-verseny idén, "csak" 27. hely).

Rickie Fowler még mindig csak 28 éves (21 évesen már PGA-tour versenyt nyert McIllroy előtt), de talán 2014-es szezonja óta most van először csúcsformában. Játéka kiegyensúlyozott, ami az elmúlt években nem volt elmondható rá. US Openen, ha egyben van, akkor rendre jól szerepel. Amit vele kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy különösen jól játszik, ha nem éppen ideális az időjárás egy versenyen (komoly szél és eső is várható). Emiatt én simán látok fantáziát abban, hogy top20-ban végez (2.00). 

McIlroy-Rory-golf-009

Rory McIlroy. Fotó: David W. Leindecker/Shutterstock.com

Akiken szinte semmi nyomás, az Rory McIlroy és Jordan Spieth. Utóbbi ugye két éve nyert itt, akkor legendás szezonja volt. Azóta inkonziztens teljesítmény jellemzi őt. Az évet kiválóan kezdte, aztán volt egy kisebb megingása, de ahogyan elnézem, megint egy Major-tornára került jó formába. Ha valaki érdemes fogadni győztes szempontjából, akkor az ő lehet (15.00). A másik ilyen ember, McIlroy. Sérülésből tér vissza az északír zseni, aki ha egészséges volt idén, akkor rendre első tízben végzett. Ellentétben az elmúlt évekkel, nem vitte túlzásba az utazásokat, jól választotta meg a versenyeit. A pálya nagyon feküdhet neki, ahogyan az időjárási körülmények is. Nála az első két nap lehet a döntő tényező, akkor derül ki, hogy mennyire van lendületben. Én megelőlegezek neki egy top10-et. 

Lesz-e rájátszás?

Mi is az a rájátszás? A négynapos, 72 lyukas verseny végén, kettő vagy több játékos ugyanolyan eredménnyel teljesítette a pályát az első helyen. Ekkor valahogy el kell dönteni a győztes kilétét, így playoffra kerül sor. Ellentétben az idei első Major-tornával, a Masters-szel, ahol a győztes kilétéről playoff döntött, a US Openen nem túl gyakori eset ez. Az elmúlt 15 évben mindössze egyszer fordult elő, míg a Masters tornán hatszor, míg a másik két Major-tornán összesen nyolcszor történt meg az elmúlt 15 évben. Véleményem szerint a rossz időjárási körülmények, kedvezhetnek egy esetleg szorosabb végjátéknak. 

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Rory McIlroy. Fotó: David W. Leindecker/Shutterstock.com