Nehéz úgy, hogy folyamatosan sérülnek le a keret játékosai. Ezzel küzd a Sao Paulo, ez pedig meglátszik a brazil bajnokságban elért eredményeiken is. Mire lehetnek képesek a Juventude ellen?

2022 jún 26. 23:00 Közvetítés: UnibetBet365

A gólváltás szinte törvényszerű

A Sao Paulo helyete az elmúlt időszakban nem volt egyszerű, már az állami bajnokságban megkezdődött a sérüléshullám, amely még mindig tart, miközben a csapatnak a Copa Sudamericanában is helyt kell állnia az országos bajnokság mellett. A védelem emiatt szedett-vedett, de a középpályán is akadnak hiányzók, akik a defenzív feladatok ellátásért felelnek. Nem meglepő tehát, hogy sorra kapja a gólokat a Sao Paulo. 

A támadósorban szerencséjükre maradt annyi, hogy egalizálják a bekapott gólt, így szinte minden meccsen evidens a gólváltás (2.25). Érdemes megjegyezni, hogy hazai pályán hiába nyújt jó teljesítményt a Sao Paulo (Jonathan Calleri kilenc találatából hatot a Morumbiban szerzett), de hat meccsből négy alkalommal jött le a gólváltás, illetve ötször volt 2,5-nél több gólos meccs, mivel viszonylag jó arányban értékesítik ellenük a helyzeteket (Jandrei kapus nincsen formában). 

A Juventude szimplán a győzelem / vereség mutatók alapján nem lenne a legjobbak közt Brazíliában, ami az idegenbeli mérlegek jelenti, viszont sok esetben nem volt szerencséjük. Helyzeteik megvannak, jó arányban értékesítik őket (25%-os hatékonyság, de minden meccsen pont négy kaput eltaláló lövésük van, így mindig jön a gól). A védekezéssel van nekik is problémájuk. 

Ennek alapján érték van a mindkét csapat gólt szerez opcióban, illetve a 2,5 gól feletti lehetőségben is, ezek összesített szorzója sem rossz (3.00), de külön-külön is játszhatóak. A Sao Paulo fejben már valószínűleg a Copa Sudamericana küzdelmeire készül, míg a Juventude próbálna elmozdulni az utolsó helyről, ideje lenne négy vesztes meccs után nyerniük. 

  • São Paulo-SP - Juventude-RS tipp

    Mindkét csapat gólt szerez
    Bet365
    2.25

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sao Paulo játékosa (Fotó: A.PAES / Shutterstock.com)