Hetedik állomásához érkezett az atlétikai Gyémánt Liga sorozat, azaz éppen féltávnál járunk. A hétvégén kultikus helyszínre, Párizsba látogat a mezőny, ám ezúttal nem a Stade de France, hanem egy másik történelmi stadion, a Stade Sébastien Charléty látja vendégül az atlétákat.

A franciáknak Lavillenie-n, nekünk Márton Anitán és Baji Balázson a szemünk

A hazai publikum számára egyik leginkább várt versenyszám a férfi rúdugrás lesz, melyben az olimpiai bajnok és rekorder hősük, Renaud Lavillenie címvédésre készül. Könnyű dolga nem lesz a francia klasszisnak, ugyanis nagyon halvány tavaszt produkált, ráadásul a riói bronzérmes Sam Kendricks személyében egy bombaformában lévő vetélytársa lesz. A 24 éves rúdugró elég komoly ütemben fejlődik, múlt hétvégén az amerikai bajnokság alatt csatlakozott a 6 méteresek klubjához. Élete legjobbjával nyerte hazája versenyét, Párizsban pedig idén másodszor is legyőzni készül Lavillenie-t. Ha a Sacramentóban mutatott formáját hozza, akkor erre minden esélye megvan, a francia ugyanis idén 5.83 fölé még nem jutott, szóval komoly javulás kellene tőle. Ennek megfelelően egyébként a bukmékerek az amerikait favorizálják. Ha azt vesszük alapul, hogy Kendricks az eddigi két Gyémánt Liga versenyén egyaránt nagyobbat ugrott, mint Lavillenie idei legjobbja, akkor még 1.55-ért is megjátszható.

Márton Anita

Márton Anita (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Számunkra a legfontosabb verseny a női súlylökés és a férfi 110 méteres gát lesz, a dobókörbe ugyanis Márton Anita, a rajtvonal mögé pedig Baji balázs áll majd oda. Fedettpályás Európa-bajnok súlylökőnk idei negyedik Gyémánt Liga versenyén vesz részt Párizsban. Dohában második, Sanghajban harmadik, Rómában pedig negyedik lett, és mindannyiszor 18:50 fölé jutott. Reméljük nem folytatódik ez a sorminta és ismét dobogóra tud állni. A mezőny erősségét nézve az lenne a meglepő, ha ez nem így történne. A kínai Gong Lijiaót leszámítva ugyanis nincs a nyolc induló között más klasszis, pontosabban olyan, aki idén annyira jól szerepelt volna. Anita idei legjobbja 19.63, Gongé 19.56, a többiek közül viszont csak Aliona Dubitskayának sült el egyszer a keze, amivel 19 méteren túl dobott. Papíron Gong és Anita között kellene eldőlnie az arany sorsának.

110 gáton Baji a tisztes helytállásban reménykedhet. A magyar sprinter egyébként pazar formának örvend, hiszen a napokban 13.23-mal új egyéni csúcsot futott Osztravában. Júniusban előtte többször is 13.30 alá került, szóval érett, hogy előbb vagy utóbb sikerül faragnia a legjobbján. Tele önbizalommal utazhatott tehát Párizsba, az idei első Gyémánt Liga versenyére. A mezőny nagyon erős, nyolcan is futottak már jobbat idén, mint Baji egyéni legjobbja. A döntőbe kerülés sem egyszerű feladat a magyar gátasnak, de nem is lehetetlen küldetés. A verseny legnagyobb favoritja a jamaicai Omar McLeod, aki Kingstonban, a hazai bajnokságban 12.90-nel elég rendesen benézett 13 alá.

Ki szól bele a jamaikaiak csatájába?

Sifan Hassan

Sifan Hassan (Fotó: Wikipédia)

Az egyik legizgalmasabb versenyt a női 400 méter hozhatja, ahol Shericka Jackson, Novlene Williams-Mills és Stephenie Ann McPherson szeméylében három jamaikai az arany legnagyobb esélyese. Közülük Jackson van a legjobb formában, néhány napja ugyanis 50.05-tel nyerte meg a jamaikai bajnokságot, többek között Williams-Mills-t megelőzve, igaz, honfitársa is erős, 50.14-es időt repesztett. Persze tudnak ők ennél sokkal jobbat is, egyaránt 49-cel kezdődik a legjobbjuk, mint ahogyan McPhersonnak és az amerikai Courtney Okolónak. Szép lassan közeledik a világbajnokság, élesednek a formák, akár még Okolo is előrukkolhat valami nagy idővel. 

Szintén jó a mezőny női 1500-on is. Az etióp holland Sifan Hassan idén két 3:56-tal kezdődő időt is futott már és megközelítette az egyéni legjobbját, szóval remek formában érkezett a francia fővárosba. Legnagyobb kihívói az afrikaiak lesznek, a két kenyai, Faith Kipyegon és Winny Chebet, illetve a két etióp, Gudaf Tsegay és Besu Sado. Kipyegon a legveszélyesebb, egyrészről ő is tud 3:56-os időt, másrészről idén kétszer bement már 4 perc alá. Ezen a távon már fontos szerepet kap a taktika, a nagy tempó Hassannak kedvezhet, egy lassabb versenyen viszont sokan bejelentkezhetnek a győzelemért. 

  • Gyémánt Liga tipp

    Kendricks-Lavillenie H

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Márton Anita (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)