Hazai környezetben érvényesíti a papírformát a Fenerbahce, esetleg a Dinamo Kijev a visszavágóra tartogatta az erejét? Az odavágó eléggé egyoldalú volt, innen kéne szintet lépnie az ukránoknak. 

2022 júl 27. 19:00
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez
Bet365
2.00

Egyoldalú odavágó

A Fenerbahce rögtön nyomás alá helyzete az ukrán kaput a párharc első mérkőzésén, egy veszélyes fejessel az ötös sarkáról megszerezhették volna a vezetést, de Buschan résen volt. Az ukránok inkább a kontrákból próbáltak helyzeteket elérni, de igazán egyszer tudták csak zavarba hozni a törökök hátsó alakzatát. Szalai Attila mentett egy másik alkalommal hatalmasat, de ott sem volt benne a meccsben, hogy az ukránok megszerzik a vezetést. 

Az sem mellékes, hogy egy durva találkozóról beszélünk, ahol voltak indokolatlanul durva szabálytalanságok. A törököknél az érződött, hogy ez a csapat még nem szokott össze, lehettek volna igazán komoly helyzeteik a második játékrészben is, de támadók nem értették meg egymást minden esetben, pedig az ukrán védelem mögött nagy területek nyíltak, de a szöktetések nem sikerültek. 

Küzdeni kell

Az odavágó előtt említettük, hogy az ukrán keret azért nem olyan acélos, így ők leginkább a küzdeni tudásban bízhatnak, háborús övezetből érkeznek, láthattuk más sportágakban, hogy kettőzött erővel küzdöttek. Lehetséges, hogy ez sem lesz elég, látva, mennyire domináns volt a török csapat az odavágon, tényleg csak a szerencsén múlt, hogy nem nyertek. 

Ezért az 1.75-ös szorzó a Fenerbahce sikerére, kizárt, hogy a visszavágón majd a minimum 4-5 kaput eltaláló lövésből egy ne akadjon be az ukránok kapujába. Először azt gondoltuk, elég önmagában a küzdeni akarás, de látszik, hogy a törökök jóval komolyabb játékerőt képviselnek. Kombinatív és hatékonyabb a passzolásuk, képesek a védelem mögé kerülni. 

Vannak viszont hátrányok is, amik megmutatkoztak az első meccsen. A hátul passzolgatás nem erőssége a török védelemnek, letámadással megzavarhatóak. Ha egy kontrát kapnak, akkor lassan reagálnak, itt tényleg csak a lélekjelenlét segít - Szalai Attila révén -, szóval ezek alapján nem lenne meglepő, ha mindkét csapat gólt szerezne. Az első meccsen olyan helyzetek maradtak ki, amiket kis odafigyeléssel gólra lehet váltani. Mindkét oldalon vannak olyan támadók, akik ezt megoldhatják, viszont egyetlen gond, hogy a törököknél sok az olyan játékos, akik még nem bevethetőek (nem regisztrálták őket). Ez még problémát okozhat, de mi bízunk a csapatok hatékonyságában. 

  • Fenerbahçe - Dynamo Kyiv tipp

    Mindkét csapat gólt szerez
    Bet365
    2.00

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés