Az első részben a labdarúgással foglalkozó sorozatokat mutattuk be, míg a másodikban a kosárlabdáé a főszerep. Shaq, Kobe, Magic és Kareem, hogy csak néhány legendát említsünk azok közül, akikről sorozatot nézhetünk. Az elmúlt évekből mindenki ismerheti a The Last Dance c. alkotást, mely a legendás Chicago Bulls és Michael Jordan bajnoki címeit mutatta be. Mi ezt mellőzve, megpróbálunk olyanokra kitérni, amik kevésbé voltak szem előtt. 

A Lakers játékosai főszerepben

A kínálatot az HBO Max és az Apple TV+ sorozataival kezdenénk. Utóbbi a legendás irányító, Magic Johnson életét mutatja be a They Call Me Magic c. négy részben. Kiválóan dokumentált alapanyag kezdve a középiskolai és egyetemi nyertes meccsektől egészen a legendás 1980-as bajnoki címig. Kritika is éri Johnsont, készítők amellett, hogy igazi zseninek tüntetik fel, nem feledkeznek meg a másik oldaláról sem, amely hajaz a mostani LeBron-effektusra (edzőkkel való kapcsolata stb.). A négy rész kiemelkedő eleme az AIDS és Magic "kapcsolata", hogyan változtatta meg egyetlen személy az emberiség mígétélését egy betegséghez.  

Ha már Magic, akkor nem mehetünk el szó nélkül az HBO Max: Winning Time: The Rise of the Lakers Dynasty c. alkotása mellett, mely valós események alapján készült, de csak félig dokumentarista stílusban. Az alapjául pedig a kiváló könyv, a Showtime: Magic, Kareem, Riley, and the Los Angeles Lakers Dynasty of the 1980s szolgált. Összességében az IMDB értékelések alapján jól sikerült a sorozat, hiszen közel 20 ezer értékelő után 8.3-as értékelést kapott, de leginkább azoknak fog tetszeni ez az egész, akik nem akarnak mélyebben a Showtime Lakersszel foglalkozni a sorozat hatására, esetleg előtte nem tudtak róluk semmit. 

Az alkotásból berendelték a második évadot, viszont olvasva a könyvet, látva a sorozatot, maximálisan egyetértek a kritikákkal, amelyek a valódiságot firtatják. Jó pár karakter messze elrugaszkodott a valóságtól, így történt ez Jerry West esetében is, akit egy dühöngő őrültnek állítanak be, miközben a való életben egy higgadt ember volt, erről a sorozat megjelenése utána Kareem Abdul-Jabbar is beszélt. Jerry West esetében ráadásul épp az NBA logójába álltak bele - bizony, róla mintázták a játékos formát -, mindenki számára érthetetlen volt az egész, minden bizonnyal a sorozat készítőinek perek többségével kell szembenézniük. 

A Winning Time ugyanakkor egy laza sorozat, amely tíz része egy kellemes kikapcsolódás lehet mindenki számára, szinte egyből visszarepít minket a '80-as évek varázslatos világába. Továbbra sem tudunk elvonatkoztatni a Showtime Lakerstől, ugyanis 2015-ben Kareem címmel készült az HBO-n egy dokumentumfilm a legendás Kareem Abdul-Jabbarról. A kiváló center karrierjét mutatják be, kitérnek az emberjogi harcaira is, hiszen ő jóval több volt, mint egy szimpla kosárlabdázó. Igen, még mindig Lakers, mindig egy center, de most Shaquille O’Neal, akinek főszereplésével készült a Shaq

Az NBA ikonikus alakja Shaq, szinte mindenki ismeri, az is, aki sosem nézett kosárlabda meccseket. A négyrészes dokusorozatban megismerhetjük O'Neal karrierjét, mellette azt a karaktert is, akit annyian imádnak világszerte. Bemutatják benne az emögött rejlő tudatos építkezést is, hiszen nem elégedett meg azzal, hogy korszakos játékos volt és többszörös bajnok, hanem ő készült a játékosévei utáni karrierjére is. Mindezt már akkor, amikor még aktív játékos volt. 

Linsanity és egy kis Adam Sandler

Az HBO Max kínálatát folytatjuk tovább egy rövidke, de annál érdekesebb jelenséggel: Linsanity. Valószínűleg nem csak a hardcore NBA-rajongók emlékeznek rá, hogy a 2011/12-es szezon egy bizonyos Jeremy Lin körül forgott az NBA, ez volt a Linsanity. A játékost körülvevő őrületről egy 38 perces dokuban számoltak be, ahol a 38 pontos meccséről emlékeznek meg, címe is ezért: 38 at the Garden. Ha nem is teljesen hasonló egyéni teljesítmény, de érdemes kitérni a Netflix filmjére, melyben Adam Sandler újból visszatér a legjobbak közé a Hustle c. filmjével, ahol ügynökként Bo Cruznak (Juancho Hernangomez) segít az NBA-be kerülni. 

Szkeptikusság jelemez a hasonló filmek kapcsán, de a Netflix itt összerakta a történetet, kellően hiteles is az egész - rengeteg Euroliga és NBA-játékos kapott szerepet benne -, szóval aki szeretne egy családi filmezést, annak ajánlott a Mindent egy lapra c. mű. Ha pedig egyénieskedés, akkor mi lehetne érdekesebb az Untold sorozat AND1 részénél, amely az utcai kosárlabda felemelkedését és bukását mutatja be. Az AND1-nak óriási szurkolótábor volt világszerte, archív felvételekkel mutatják be, hogyan indult a hype az utcai kosarasok körül, akik olykor ismertebbek voltak, mint egy-egy NBA-sztár, majd miként történt a bukásuk. 

Az Untold sorozat több különböző sporttémát jár körül, az AND1 mellett az egyik legjobban várt rész a Malice at the Palace. Az NBA történetének legbotrányosabb mérkőzése kerül középpontba, amely esetében az Untold stábja egy új aspektusból próbálja megmutatni a történteket. Ha pedig botrányok, akkor itt kötnénk át a Disney+ 2014-es dokumentumfilmjére, amely a Detroit "Bad Boys" Pistonsszal foglalkozik. Bemutatják miként lett sikeres minden idők legdurvább kosárlabdacsapata, illetve hogyan terrorizálták az ellenfeleket. A The Last Dance-ből már tudjuk, hogy Michael Jordan is miattuk vált azá, akit mai napig a valaha volt legjobbként emlegetünk!

A legendás csapatok kapcsán a Netflix kínálatában megjelent Kosárcsapat visszavág (The Redeem Team), amely igazából Kobe Bryant nagyságát mutatja meg, hogyan emelte vissza oda a Team USA-t a botrányok után, ahová való, azaz a legjobb pozíciójába. Miként tudott motiválni szupersztárokat, hogyan váltak csapattá, ami az azt megelőző években elképzelhetetlen volt. 

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Netflix. Fotó: Ink Drop / Shutterstock.com