Jön a férfi alpesi sí VK következő klasszikus versenye, csak most a technikai számok képviselői bizonyíthatnak a villanyfényes éjszakában. Planai-on láthatjuk a legjobb szlalomosokat, ahol általában a legjobb hangulatú versenyt szokták megrendezni az idényben.

Hirscher-Marcel-ski-001

Marcel Hirscher. (Fotó: Mitch Gunn/shutterstock.com)

Hirscheren az összetett VK nyomása

Hirscher 2.50 legutóbb Kitzbuehelben a második futamban hibázott, ezzel elszállt teljesen, pedig az első futamot magabiztosan tudta megnyerni. Ezáltal a hiba által számára ez a verseny nagyban felértékelődik, hiszen még egy hiba nem férhet bele az összetett VK-ért való küzdelemben. Jelenleg 102 pont a hátránya Svindallal szemben, de ő nem indul a holnapi futamon, tehát odaérhet a sarkába a norvégnak. Idén Adelbodenben és Leviben tudott nyerni az osztrák és Wengenben tudott felmutatni egy harmadik helyet és Bormioban egy 2. helyet. Ebből is látszik mennyire stabil, ha végigmegy akkor ő ott van a dobogón. Utóbbi két évben kétszer nyert itt szlalomot és egyszer esett ki. A VB-t is meg tudta nyerni tavaly itt.

Neureuther 3 győzelme három hét alatt

Komoly kihívója lett viszont az idény második felére Neureuther 3.50 személyében. A német utolsó 5 versenyéből háromszor nyert és egy második helyet szerzett meg, igaz egyik győzelme óriásban volt. Tavaly a VB-n második helyet szerezte meg itt, most is a dobogó komoly esélyese. Alexis Pinturault formája még később "érkezett" meg, hiszen gyakorlatilag két hete van bombaformában. Lécet váltott és ez nagyon bejött neki úgy néz ki. Eddig az óriásban ment nagyon jól, de most nagyon elkapta a fonalat szlalomban is. Wengenben nyerni tudott, míg Kitzhbuehelben 4. helyet szerzett. Előtte gyakorlatilag nem tudott célba érni mindkét futamon a francia. Rá amúgy is jellemző a túlzott kockáztatás, most nagyon megy neki, de emiatt kockázatos is rá fogadni.

Matt össze tudja-e magát kapni?

Mario Matt viszont nem megy most. Legutóbb is az első futamban kiesett, igaz Wengenben már fel tudott mutatni egy negyedik helyet. Jól kezdte a szezont, de Bormio óta valami nem klappol. Komoly hibákat szokott csinálni - ami akár 6-8 tizedes is - ami nyílván nem fér bele. Nagy kérdés ki tud-e lábalni ebből a válságból, nem csak emiatt a verseny miatt, hanem már az olimpia miatt is, hiszen itt van a nyakunkon. A norvég Kristoffersen a szezon meglepetésembere talán nyugodtan kijelenthetjük. Idén már háromszor állt dobogóra a még mindössze 20 éves srác, igaz győznie még nem sikerült, kétszer harmadik, egyszer pedig második helyet tudta megcsípni. A szezon elején még nem volt benne a legjobb 15-ben, most viszont már a legjobb 7-ben is ott van, így a legjobb rajtszámokkal jöhet.

A két svéd megbízható mostanság

A két svéd szlalomos Myhrer 17.00 és Hargin 17.00 is dobogóesélyekkel jön a versenyre. Myhrer két éve tudott itt nyerni Schladmingban és a formájával sincs baj. Legutóbi 3 versenyén Top10-be volt végig. Hargin is nagyon stabil idén, legutóbbi botlását leszámítva végig Top6-ban volt, győznie viszont még nem sikerült. Nem a nyomás alatti síelés a legnagyobb erőssége, hiszen még VK futamot nem tudott nyerni a karrierje során, de első futamot már sokszor is. Nyomás alatt viszont nem tudja azt nyújtani, amit valójában tud. Itt nagyban függ az első futam eredményétől, hogy Hargin mit tud a másodikban és ez egy jó élő fogadási opció is lehet.

Hirschernek nyernie kell

Hirschert tartom a legnagyobb favoritnak a mai napra. A dobogója ajándéknak tűnik, ő kétszer nem szokott rontani egymás után és már ideje lenne ismét versenyt nyernie és ezt hazai pályán meg is teheti. Szereti ezt a lejtőt, tavaly világbajnok lett itt, hasonló folytatásban bízhat az osztrák.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Marcel Hirscher. (Fotó: Mitch Gunn/shutterstock.com)