Amikor a dél-amerikai futballról beszélünk, a diskurzus gyakorta kezdődik és ér véget kellemetlenebb témákkal és általánosításokkal. Dél-Amerika a világ egy rendkívül sokszínű része, eltérő kultúrákkal, életmóddal, a foci játékának és élvezetének sajátos színeivel, és ezt a fogadóknak figyelembe kell venniük, mielőtt a régiók bármelyik bajnokságába elmélyülnének.
Ezúttal kolumbiai foci fogadásról tájékozódhatsz részleteiben!
Ebben a sorozatban reméljük, hogy segíthetünk megérteni a régiók közötti különbségeket: a játékstílusokat, a kulturális eltérések, a hőséget, a hideget, a magasságot, az ellenséges környezetet, a könnyű idegenbeli napokat, az értelmetlen kupameccseket, a kötelezően megnyerendő derbiket, a klubok prioritásait, a zavarba ejtő kiesési rendszereket, az állami bajnokságokat, a szakértő időhúzókat, a játékvezetőket, a forrófejűeket, a gondolkodókat, és hogy a fogadóknak mely csapatokra kell figyelniük, hogy potenciális előnyre tegyenek szert a bukmékerekkel szemben.
Kár lenne tagadni, a dél-amerikai labdarúgásban nagyon sok változó van, amikor a mérkőzés kimenetelének megjóslásáról van szó, ami megnehezítheti a fogadást, de egyben hatalmas lehetőséget is jelenthet az értéket kereső fogadók számára.
Kolumbiai focitörténelem
Kolumbia a kontinens második legnagyobb népességű és negyedik legnagyobb területű országa. Minden régiója rendkívül sokszínű, és a klubok tudják, hogy ez az etnikai és kulturális sokszínűség nagy előnyt jelent.
A kolumbiai labdarúgásnak a Cauca régió sok magas, erős fizikumú védőt adott az idők során. A Karib-tenger partvidékén tucatnyi ötletes, trükkös csatár és támadó található. Az ecuadori határhoz közel fekvő Tumaco az első osztályú, gyors és atletikus támadó szélső játékosok szülőhelye. Antioquia a technikás, kreatív labdarúgóiról ismert, akik képesek bomlasztani az ellenfél védelmét.
A figyelemre méltó és rendkívül értékes sokszínűség mellett Kolumbia országszerte több nagyvárosi központtal is rendelkezik. Cali, Bogota és Medellin mindegyike két óriásklubbal és legalább két másik kisebb klubbal büszkélkedhet, míg a Karib-tenger partvidékét az Atletico Junior uralja. A kávék régiójában több közepes méretű klub van, és található még öt-hat másik egyklubos város is. Ha mindezt kiegészítjük az általános nemzeti foci megszállottsággal és számos kiváló, ingyenes, köztulajdonban lévő AstroTurf (műfüves) pályával országszerte, akkor Kolumbiának minden adott ahhoz, hogy világszinten a foci egyik legnagyobb erejévé váljon.
Mindezen előnyök ellenére Kolumbia történelmileg két ellentmondásos időszakot élt meg a labdarúgás terén, és sok évet töltött el a középszerűség szintjén.
A nemzeti válogatott és a klubcsapatok
Az első jelentős időszak az El Dorado néven ismert öt-hat év volt, amikor a profi és az amatőr szövetségek közötti belső vita miatt az ország legnagyobb klubjai közül sokan egy olyan bajnokságban játszottak, amelyet a FIFA nem ismert el. Ez azt jelentette, hogy a klubok nem voltak kötelesek átigazolási díjakat fizetni a játékosokért, és nem kellett megfelelni az akkoriban világszerte érvényben lévő szigorú fizetési korlátozásoknak.
A nagy kolumbiai klubok nagyszerű játékosokat tudtak magukhoz csábítani, hogy a bajnokságban játszanak, és ügyesen toboroztak dél-amerikai és európai szupersztárokat. Sok klub az ilyen labdarúgókat egy-egy kiválasztott országból importálta. A Cucuta Deportivo szinte teljes egészében uruguayiakat, a Deportivo Pereira paraguayiakat választott, a Union Magdalena (Samarios) nyolc magyart szerződtetett, a Santa Fe angol válogatott játékosokat (köztük Neil Franklint), míg a Kék Balett néven ismert Millonarios célterülete az Egyesült Királyság volt, valamint néhány argentin szupersztárt igazolt, köztük a nagy Alfredo Di Stefanót.
Kolumbiai foci az 1980-as években
A kolumbiai labdarúgás második nagy jelentőségű időszaka az 1980-as években következett be, és a hirtelen beáramló pénzzel függött össze. A kolumbiai csapatok akkoriban meg tudták tartani legnagyobb sztárjaikat, és a kontinens minden tájáról vonzották a legjobbakat. Az 1980-as években az America de Cali három egymást követő Copa Libertadores döntőt játszott, az Atletico Nacional pedig 1989-ben megnyerte a bajnoki címet.
A válogatott is profitált a megnövekedett befektetésekből és a liga jólétéből. A Los Cafeteros az 1990-es olaszországi világbajnokságon igazán lenyűgözte a a világot, ahol a kvalifikáció során 5-0-ra szétzúzta Argentínát.
Az 1994-es vébé azonban végül katasztrofálisra sikeredett, mivel a tornát követő hetekben a szeretett védő, Andres Escobar tragikus meggyilkolása az országot az elmélkedés, a depresszió és a szégyen időszakába taszította.
Voltak remények, hogy ez a nagyszerű kolumbiai csapat megmutathatja a világnak, hogy milyen is ez a csodálatos ország valójában, de úgy tűnt, hogy ez csak megerősítette és növelte a negatív véleményeket.
Kolumbia egy nagyrészt változatlan, öregedő csapatot vitt az 1998-as világbajnokságra, ahol a csoportkörben ki is estek. Ezt követően egy meglehetősen furcsa 2001-es Copa Américát nyertek meg, de mindeközben 2014-ig nem tudtak visszatérni a világbajnokságra. Kolumbia nagyon örült, hogy ismét kijutott a nemzetközi labdarúgás legnagyobb színpadára, és a brazíliai torna hatalmas fordulópontot jelentett, a válogatott magabiztosan és örömmel játszott. Az ország most már stabilabb, biztonságosabb helyen volt történelmileg, a futballcsapat pedig méltó módon képviselhette ezt a vibráló, sokszínű országot.
Napjaink kolumbiai válogatottja
A válogatott már sokkal versenyképesebb, jobb erőviszonyokkal. Sok olyan játékos, aki ebben a helyzetben nem is kerülhet be a keretbe, 10-15 évvel korábban garantáltan a kezdőcsapat tagja lett volna és Kolumbia jelenleg évente több tucat játékost termel ki a nagy európai csapatok számára.
Bár a dolgok nagyrészt stabilizálódtak, az országnak és szeretett sportágának még mindig akadnak problémái.
2016-ban az Atletico Nacional megnyerte a Copa Libertadores-t, de ez a siker igazi anomália volt a kolumbiai klubfutballt tekintve. Brazíliához hasonlóan a fiatal játékosok minősége, akiket a csapat nevel, folyamatosan világszínvonalú, de Kolumbiának csak egy maroknyi olyan edzője van, aki valaha is szóba jöhetne bármilyen európai munkára. Az ország tehetségekben gazdag, de futball taktikai ötletekben szegény.
Taktikai megközelítés és játékstílus
Kolumbia, mint a kontinens számos más országa, Argentínából merít ihletet, és hosszú ideje megszállottja a kreatív 10-es számnak. Az 1980-as évek szupersztárja, Carlos Valderrama tökéletesen megfelelt ennek a taktikai megközelítésnek, így El Pibe adta meg az alaphangot a 80-as évek végén és a 90-es évek elején játszó nagyszerű kolumbiai csapatnak - ez a rövid passz és sok mozgás stílusú futball, amelyben a csapat egy karizmatikus személyiség köré épült.
Minden gyerek El Pibe akart lenni, és az elkövetkező évtizedekben úgy tűnt, hogy minden klub a 10-es számra alapoz. Az olyan kiváló játékosok, mint James Rodriguez és Juan Fernando Quintero a nagy Valderrama modern örököseinek tekinthetőek, de talán ez a megszállottság korlátozta a fejlődést máshol, és visszafogta az innovációt. Kolumbia egyre inkább csúcsminőségű, fáradhatatlan védekező középpályásokat nevel, gyanítható, hogy ennek a minimális futás, defenzív hozzáállásnak a következménye, amit minden ifjúsági csapatban az elkényeztetett, ügyes, de lusta sztárfocisták generáltak.
Brazíliához hasonlóan a kolumbiai védelem gyakran mélyen ül, a csatárok pedig magasan maradnak. Túlságosan szélsőséges különbséget tesznek a "kreatív középpályások" és a "védekező középpályások" között, mintha a modern focistáknak nem kellene mindkét szerepet betölteniük, ami hátráltatja a kolumbiai játékot. Míg a brazil foci a játék széthúzására és a széles területekről való támadásra törekszik, addig a kolumbiai futball a éles passzokkal próbál érvényesülni.
Az utcai foci mindkét országban óriási jelentőséggel bír, de míg a brazil játékosoknál az egyéni találékonyságot, addig a kolumbiaiaknál a kollektív passzjátékot és a dominanciát tanítják. A brazil utcai játékosok nem gondolkodnak összképben, az ellenfélen finom emelésekkel szeretnének átjutni, míg a kolumbiaiak arra vágynak, hogy tizenöt éles, megszakítás nélküli passz után a labdát a hálóba juttassák.
A kolumbiai labdarúgásban a játékvezetőknek más szabálytalanságokra kell figyelniük, mint az európai fociban. Itt ugyanis az az érzés uralkodik, hogy a győzelemhez jelentősen jobbnak kell lenni az ellenfelüknél, és ez nagy mértékben hátráltatja őket. A játékosokat gyakran túl könnyen provokálják vagy elvonják a figyelmüket a ravaszabb riválisok. A kolumbiaiakat nagyobb valószínűséggel állítják ki egy frusztrált könyöklésért minthogy azért, mert a bíró háta mögött dühítették fel az ellenfelet - emellett borzasztóan hatástalan időhúzók, és hajlamosak arra, hogy egy enyhe provokációtól elveszítsék a fejüket.
A problémák és az elmaradó kontinentális klubteljesítmények ellenére azonban a kolumbiai labdarúgás ismét valódi erőt képvisel, és ezúttal úgy tűnik, sokkal stabilabb és fenntarthatóbb alapokon áll.
Hogyan épül fel a kolumbiai labdarúgó-bajnokság?
Jelenleg két profi szinten működő ligáról beszélhetünk. A másodosztályt szponzorációs okokból hivatalosan Categoria Primera B vagy Torneo BetPlay Dimayor néven ismerik, míg a legfelsőbb osztály a Categoria Primera A vagy Liga BetPlay Dimayor.
Apertura és Clausura a bajnokságban
Itt minden évben van egy nyitó (Apertura) és egy záró (Clausura) szezon, amelyekből az első nyolc helyezett jut tovább a rájátszásba. A rájátszás formátuma az évek során többször változott, de az utóbbi időkben egy kétmérkőzéses elődöntőre kerül sor, amelyet ugyancsak kétmérkőzéses döntő követ.
Ez azt jelenti, hogy a kolumbiai bajnokságnak minden évben két bajnokija van. Ezek a csapatok a Superliga Colombiana döntőjében találkoznak a következő év elején, bár ennek a kétmérkőzéses összecsapásnak a megnyerése kevésbé tekintélyes és fontos, mint a bajnoki győzelem, amely a kvalifikációhoz szükséges (tekintsük ezt az angol Community Shield, tehát angol szuperkupa kevésbé fontosabb, de kétmérkőzéses változatának).
Kiesési rendszer
A divíziók között évente két csapat feljut, míg két csapat kiesik. A kolumbiai kiesési rendszer szintén szokatlan, és nagyrészt azért van kialakítva, hogy megvédje a nagy, már befutott csapatokat a kieséstől. Az indoklás szerint egy népszerű, gazdag csapatnak lehet rossz éve, ha sok kulcsjátékosát elveszíti, de hosszú távon szinte biztosan megérdemli az első osztályban a helyét. Ennek eredményeképpen a kiesést három szezonon keresztül egy külön "descenso" vagy kiesési táblázatban számolják ki.
A kiesési rendszer azt jelenti, hogy a csapatok úgy kezdhetik az évet, hogy tudják, nem eshetnek ki, míg mások úgy kezdik az évet, hogy tudják, közel kell kerülniük a bajnoki címhez, hogy elkerüljék a kiesést. Jelenleg közel 100 pont különbség van a kiesési táblázat első és utolsó helyen álló csapatai között. Az újonnan feljutók az általuk leváltott csapat kiesőhelyen szerzett pontszámának terhét veszik magukra, ami azt jelenti, hogy a feljutók azonnali esélyesek a visszaesésre. Kolumbiában matematikailag lehetséges, hogy egyazon hónapban megnyerjék a bajnokságot és kiessenek, ami már többször is közel állt ahhoz, hogy megtörténjen.
A párhuzamos kiesési táblázat mellett a reclasificación táblázatban az egy eszetendő két szezonjának összesített pontjait is nyomon követik. Ez kevésbé fontos, de a bajnokság és a kupa győztesei mellett azt is eldöntik, mely klubok kvalifikálják magukat a nemzetközi tornákra.
A kolumbiai kupa
A kupaverseny egész évben zajlik, az első felében csoportkör, a második felében pedig kieséses szakasz van. A csoportkörben a két legmagasabb osztály csapatai találkoznak, míg a nemzetközi versenyeken részt vevő klubok egyenesen az első kieséses fordulóba jutnak. A legtöbb csapatot nem érdekli a kupa a kieséses fordulóig, és sokan kizárólag arra használják, hogy gyakorlatban is kipróbálják fiatal játékosaikat. Ez persze időnként kifizetődő lehet, de a kupaeredmények tekintetében számítsunk a váratlanra, és gyakran a másodosztályú csapatok sokkal motiváltabbak. A játékosok úgy tekintenek rá, mint egy esélyre, hogy kiérdemeljenek egy átigazolást vagy egy helyet az első csapatban.
Kolumbiában a nézettség nagymértékben ingadozik attól függően, hogy a csapat mennyire teljesít jól a pályán. 2016-ban az Atletico Nacional volt a kontinens legjobb csapata, és a szurkolók öt-hat órát álltak sorba, hogy jegyet kapjanak, vagy a hivatalos érték hússzorosát fizették. Azóta voltak olyan meccsek, amikor a Nacionalnak kevesebb mint 5000 szurkolója volt a 45 000 férőhelyes stadionjában. A rövid szezon és a rájátszás rendszere a szervezők számára egyik módja annak, hogy a dolgok érdekesek maradjanak, de bizonyos szempontból ez is csak súlyosbítja a problémát. A klubok és szurkolóik felismerik, hogy egy szezon mikor ér véget, és ekkor mind az eredmények, mind a nézőszám csökken.
Ha egy csapat a bajnokság utolsó helyén áll, de egyáltalán nem fenyegeti a kiesés veszélye, akkor nagy lesz a frusztráció, asztalra kerül a menedzser csere, új igazolásokat terveznek, de nem valószínű, hogy nagy lesz az ösztönzés arra, hogy a szezon vége előtt megfordítsák a dolgokat. Kolumbiában a csapatok évtizedek alatt válnak naggyá vagy sikeressé, és az általuk nyert címekkel a tabella alján végezni nem jelent olyan stigmát vagy veszélyt, mint mondjuk Európában.
Fontos külső tényezők a kolumbiai fociban
Az általában figyelembe vett tényezőkön túl van néhány olyan szempont, amelyet a fogadóknak figyelembe kell venniük.
Motiváció
A Copa Libertadores mindig prioritást élvez a kolumbiai csapatok számára, és ha van olyan csapat, amelyik a bajnokság élén áll, de fontos Copa Libertadores-kötelezettségei vannak, akkor az lesz a prioritás. Minimális különbség van a kulcsfontosságú rájátszási forduló szempontjából egy első vagy nyolcadik helyen végző csapat között. Ez azt jelenti, hogy amint a rájátszásba jutás valószínűvé válik, a csapatok gyakran cserélődnek, és ez befolyásolhatja az eredményeket. Ha egy csapat nagyon jó, akkor előfordulhat, hogy abbahagyja a próbálkozást. Ha egy csapat nagyon rossz, de biztonságban van, akkor szintén abbahagyhatja a próbálkozást.
Azok a csapatok, amelyek az év elején a kiesés elől menekülnek, valószínűleg pénzt költenek és változtatásokat hajtanak végre. Ez kétféleképpen történhet: vagy meglepően jól szerepelnek, és bejutnak a rájátszásba, vagy a kiesés már hónapokkal az év vége előtt beigazolódik.
Földrajz
Kolumbia egy olyan ország, amely hatalmas természeti sokszínűséggel rendelkezik, ami fontos szerepet játszik a labdarúgásban. Fővárosa, Bogota, a Santa Fe, a Millonarios és a La Equidad otthona, 2640 méterrel a tengerszint felett, magasan az Andokban fekszik. Az időjárás rendkívül kiszámíthatatlan, eső és ragyogó napsütés egyaránt lehetséges (és gyakran valószínű) egy nap alatt. A hőmérséklet átlagosan 10 °C körül alakul. Bár a tengerszint feletti magasság nem olyan nagy, mint a bolíviai La Pazban, mégis hatással van rá, és az erejüket beosztani nem tudó, illetve idősödő játékosok a mérkőzésen végére fizikálisan és mentálisan is elfáradhatnak.
Barranquilla az Atletico Junior és a kolumbiai válogatott otthona. A karibi tengerparti város átlaghőmérséklete 27°C, ami nagy hatással van a mérkőzésekre. A kolumbiai válogatott szándékosan délután játssza a hazai mérkőzéseit, hogy az ellenfelek energiáját elvegye, és hazai előnyhöz jusson. További forró és párás városok közé tartozik Neiva (Huila FC), Montería (Jaguares), Cali (Deportivo Cali és America de Cali) és Barrancabermeja (Alianza Petrolera), ahol a hazai előny jelentős. A Neivába látogató csapatok alkalmanként úgy döntöttek, hogy az öltözőben uralkodó hőségre való tekintettel kint öltöznek át a parkolóban.
A kávé régió (Tolima, Once Caldas és Pereira) és a környező városok meglehetősen nedvesek, de enyhék is, komoly magasságszint nélkül. Az örök tavasz, Medellin városában és Antioquia régióban (Atletico Nacional, Deportivo Independiente Medellín, Aguilas Doradas és Envigado) meleg, kellemes időjárás uralkodik, időnkénti felhőszakadással, de összességében nem jelent különösebb plusz kihívást a látogatók számára.
A motiváció hiánya, valamint a kellemetlen, kimerítő hőmérséklet vagy a magasság gyakran vezethet nagyon kiszámítható 0-0-s döntetlenekhez alacsony színvonalú mérkőzéseken. A bajnokság kisebb csapatai közül néhányan a legjobb teljesítményüket a hagyományos kolumbiai nagyobb klubok elleni, teltházas stadionokban megrendezett nagy idegenbeli mérkőzésekre tartogatják. Egyértelműen plusz motivációt jelent, amikor nívósabb ellenféllel kell szembenézni telt ház előtt, élőben, a televízióban, országos figyelem mellett.
Klubhagyomány és fókusz
Az Envigado és a Deportivo Cali híres és fontos akadémiákkal rendelkeznek, amelyek előszeretettel juttatják be a fiatal tehetségeket az első csapatba. Ez azt jelenti, hogy gyakran a bajnokság egyik legtehetségesebb csapatával rendelkeznek, de a tapasztalat nagymértékben hiányzik belőlük. Ez gyakran eredményez lenyűgöző teljesítményt a bajnokságban, ám a rájátszásban, amikor a tapasztaltabb csapatok ellen, teltházas stadionok előtt komoly nyomás nehezedik rájuk, összeomlás léphet fel játékukban.
A kisebb csapatok ugyan gyakran bejutnak a rájátszásba, de nagyon ritkán nyernek bajnoki címet. Ha egy kisebb csapat a bajnoki szakasz élén végez, az semmiképpen sem jelenti azt, hogy a kieséses szakasz favoritja lesz. Általában a nagy klubok egyike lesz az, amelyik végül győzni fog.
Az America de Cali, az Atletico Junior és az Atlético Nacional általában a legesélyesebb bajnokok. A Millonariosnak megvannak a forrásai ahhoz, hogy bajnok legyen, de gyakran okozott csalódást, míg a DIM, a Deportivo Cali és a Santa Fe vezeti az üldözőket, és a Tolima is képes lehet a címvédésre hatékony játékstílusával. A Pasto, a La Equidad, a Rionegro Aguilas és a Bucaramanga rendelkezik olyan szervezettséggel, struktúrával és anyagiakkal, hogy alkalmanként betörjenek a rájátszásba. Az Envigado néhány évente profitál az elit fiatal generációjukból, ahol a bajnoki szakaszban hihetetlenül lenyűgözőek lesznek, de a rájátszásban összeomlanak.
Kolumbiai "clasicók"
A derbimeccsek kiszámíthatatlanok, de rendkívül fontosak. A legfontosabb "clasicók": Atletico Nacional - DIM (Medellin), Santa Fe - Millonarios (Bogota), Deportivo Cali - America de Cali (Cali). A városok között is vannak nagy rivalizálások, mint például Nacional vs. America, Nacional vs. Millonarios, Deportivo Cali vs. DIM, America vs. Millonarios. Ezeket a mérkőzéseket nagy intenzitással játsszák, és a szurkolók gyakran a támadó, magabiztos futballt szorgalmazzák. A lapok és/vagy a gólok gyakran bőségesek.
A kolumbiai labdarúgás tele van kiváló fiatal játékosokkal és izgalmas focival. A pályán zajló eseményeken túl számos olyan tényező van, amelyek mind hatással vannak az eredményekre. Bár ez megnehezítheti az eredmények előrejelzését, talán a fenti betekintés ad néhány kulcsfontosságú információt, amelyek hatalmas előnyt jelentenek az eredmények előrejelzésében.
Általában megvan az oka annak, hogy a listavezető csapatokat gyakran jól megverik a középmezőnyben tanyázó csapatok, és ezt remélhetőleg most már mind figyelembe vesszük.
