Fórumtársunk, HT kolléga felvetette, hogyan kaphatott ki a 2004-es NBA-döntőben a Kobe Bryant, Shaquille O'Neal, Karl Malone és Gary Payton fémjelezte szupercsapat? Miért pont a Detroit Pistons nyerte a bajnoki címet? Ennek jártunk utána!

A történelem első szupercsapata

Michael Jordan Chicagóból való visszavonulás után, átalakult a liga. Los Angelesben épült az új szupercsapat, ahol a Bullstól érkező Phil Jackson irányítása alatt dominált a Shaquille O'Neal - Kobe Bryant duó, akiktől rettegtek ligaszerte. Zsinórban nyertek három bajnoki címet, minden rivális felkészült a legrosszabbra: hosszú évekig fognak dominálni ők így hárman. Azonban a 2002/03-as offseason tragikus hírrel indult a csapat számára: elhunyt a legendás szakkommentátor, Chick Hearn, aki 3338 mérkőzésen át szakértette a Lakers találkozóit, gyakorlatilag a kezdetektől. 

Szeptemberben elején érkezett a következő rossz hír: O'Neal megműtteti az ujját, amire a 2002-es rájátszás során panaszkodott. A bírálók felhozták, hogy erre ott volt az egész nyár, miért az edzőtábor kezdetére tette a műtét idejét? Emiatt ki kellett hagynia jó pár mérkőzést a szezon kezdetéből, pocsékul rajtolt a címvédő, ráadásul a Sacramento elleni mérkőzésen a két csapat játékosai összeverekedtek. A szezont 3-9-es mérleggel kezdték, ekkor tért vissza Shaq. Az Orlando elleni vereség (4-11) után a két szupersztár és a csapat többi játékosa a sajtón keresztül üzengetett egymásnak. 

Ti [Bryant és O'Neal] 50-et dobhattok rá meccsenként, mi pedig csapatként összesen csak 80-at vagy 85-öt, akkor hogy lehet mindez mi a hibánk? - vonta kérdőre a sztárokat Brian Shaw. 

Decemberben tovább folytatódtak a viták, de úgy tűnt, hogy a 2003-as év változást hozhat a franchise számára. Elkezdtek nyerni, Kobe Bryant apuka lett, Phil Jackson sikeres műtéten esett át, míg a csapaton belül is rendeződni látszódtak a viszonyok. Kobe szárnyalt, sorra jöttek a győzelmek, de a rájátszás második körében a későbbi bajnok, San Antonio Spurs megállította őket. A playoff bukás utáni nyár azonban mindent megváltoztatott, kezdődött minden Kobe Bryant szexuális zaklatási ügyével. A botrányt próbálták tompítani azzal, hogy alaposan megerősítették a keretet, érkezett Karl Malone és Gary Payton. 

Gary Payton és Karl Malone leigazolása: Mitch Kupchak GM tisztában volt vele, hogy hiába szabadügynök mindkét All-Star, mivel a Lakers fizetési sapkájába nem férnek bele, ezért okoskodás kell, keresték a kivételeket, de ez önmagában kevés lett volna. Shaquille O'Neal személyes befolyása kellett, aki heti szinten beszélt a két sztárral. Malone volt a nehezebb dió, sokáig kellett győzködni, de végül beadta a derekát. Az előszezon során, O'Neal több alkalommal is Bryant orra alá dörgölte, hogy az ő segítséget kellett, hogy a két klasszis hozzájuk kerüljön.

Két rutinos All-Star, akik még 20 pont környékén átlagoltak, de Malone épp azon a nyáron lépett a negyedik is ikszbe, míg Payton 35 éves lett. A szakértők azonban így is a legnagyobb favoritnak tartották őket, de a Kobe-botrány nem csitult a háttérben. A sztár egy kisebb műtéten is átesett, emiatt és a bírósági tárgyalások végett, később érkezett meg az edzőtáborba. O'Neal szorgalmazta, hogy Bryant jobb, ha inkább a passzolásra koncentrál, amíg teljesen fel nem épül, hanyagolja a dobásokat. Kobe is reagált, miszerint O'Neal nem képes vállalni a felelősséget a rosszabb teljesítményért, csak akkor áll a csapat élére, ha nyernek. 

A felkészülést további botrányok tarkították (Kobe nem vett részt a közös eseményeken a csapattal, nem hívta meg a csapattársait az esküvőjére), közel sem volt ideális a helyzet LA-ben. A rajtra azonban Shaq és Kobe félretették a viszályt, aminek az eredménye a 18-3-as kezdés, mindenki szuperlatívuszokban beszélt a gárdáról. A bajnoki címet előre oda lehetett adni, de december végén elkezdődtek a problémák: Karl Malone megsérült. A 40 éves játékos térde miatt hónapokat volt kénytelen kihagyni, mindeközben Kobe Bryant tárgyalásokra járt, míg a csapat nem akarta meghosszabbítani Shaquille O'Neal és Phil Jackson lejáró szerződését. 

Karl karrierje során soha nem sérült meg, és ez egy kétségbeejtő sérülés volt, amellyel nem tudott megbirkózni. Soha életében nem hagyott ki ennyi találkozót - mondta Gary Payton. 

Jackson hűséges segítője, Tex Winter egyre többet kritizálta Shaq játékát és munkamorálját, de Kobe is egyre többször került a kritikák középpontjába. Malone nélkül a mérleg 22-17 volt, egyértelműen romlott a Lakers játéka. Hiába tért vissza a szezon hajrájára (14-4-et futottak vele), érződött, valami nincsen rendben a csapatnál. Lakers játékosa, Rick Fox nyilatkozata alapján, Malone sérülése megtörte őket, míg az öltözőben leginkább az volt a téma, hogyan is kéne játszania a csapatnak Malone nélkül, illetve Bryant tárgyalásának alakulása volt napirenden. 

Nagyon lefogytam, ráadásul térdműtétem és vállsérülésem volt. Nem lehet összehasonlítani a (tárgyalás) stresszt mással. Az egyik az élet, a való élet, a másik játék. A kosárlabda számomra a menedékem volt, a szentélyem - nyilatkozta Kobe Bryant. 

Az alapszakaszban a második helyet szerezték meg, de az egész évet átölelő botrányok miatt, nem lehettek maradéktalanul elégedettek. A három sztár (Kobe, Shaq és Malone) összesen 72 meccset hagyott ki, míg kezdetben a csapatok megijedtek a Lakerstől, ez nagyot változott a szezon második felére, mindenki el akarta őket kapni, így volt ez a rájátszás során is. Malone és Payton lassan szokta meg a Triangle-t, míg Derek Fisher odáig merészkedett, hogy azt nyilatkozta évekkel később, nem funkcionáltak csapatként, inkább nagyszerű játékosok által alkotott keret volt az övék. 

Nem hittek bennük

Történetünk a Detroit Pistons csapatával a 2000-es szabadügynökpiac kezdődik, amikor Grant Hill korlátozások nélküli szabadügynök lett. A Bad Boys Pistons egykori legendája, Joe Dumars lett a GM, vele pedig gyökeres változások kezdődtek a Motorvárosban. Két sztárra épült a gárda (Hill és Jerry Stackhouse), de a sikerek nem akartak jönni. A 2000-es rájátszás előtt közvetlenül Hill megsérült, majd tovább terhelték őt, így újabb sérülést szerzett. Orlandóban ezzel tisztában voltak, de Hill akkoriban szupersztár volt (MVP-szavazás 3. helyezett), míg a Magicnél grandiózus tervek voltak kibontakozóban. 

Grant Hill sign and trade ügylet keretein belül került Orlandóba, míg a Detroit Chucky Atkins mellett, megkapta az első pillért: Ben Wallace-t. Valószínűleg Orlandóban még nem tudták azt, amit Dumarsék már sejtettek: Grant Hill egészségügyileg pocsék állapotban van. Ez viszont már nem a Detroit baja volt, Dumars már a 2002-re koncentrált: a draftról elhozták Tayshaun Prince-t. A 3&D prototípus, manapság minden csapatba kell egy ilyen, keresik is őket a drafton: hosszú karok, kellemetlen védő, kevés dobásból is képes megélni, összességében jól triplázik. Egy korszak előfutára volt Prince, de két védő mellé most már két dobni tudó játékosra is szükség volt: Rip Hamilton és Chauncey Billups.

A kezdő ötös majdnem készen állt: adott egy Dennis Rodman klón (Ben Wallace), aki elvégzi a piszkos munkát, elit védő válik belőle, hiába centerposzthoz képest alulméretezett, rendkívüli fizikai erejével kompenzálja a hiányosságait. Rip Hamilton, aki a scorer és Superman szerepét töltötte be, utóbbi a maszkviselésére utalt, amit folyamatos orrtörései miatt kellett hordania. Chauncey Billups, aki senkinek sem kellett, de Dumars adott neki egy esélyt, amit szívós védekezéssel és clutch dobásokkal hálált meg. Ez önmagában viszont kevés volt, valaki még hiányzott!

A 2003-as draft: Az ominózus játékosbörze, ahol a Detroit Pistons választhatott másodikként, minden idők egyik, ha nem a legerősebb draftja. Joe Dumars választása Darko Milicicre esett, de választhatta volna az alábbi játékosokat is: Dwayne Wade, Carmelo Anthony és Chris Bosh. A top5-ből az egyetlen olyan játékost választották ki, akiből sosem lett All-Star. 

Az edzői posztra 2003-ban Larry Brown érkezett, aki többször járt konferencia döntőben, illetve 2001-ben a Philadelphiával NBA-fináléban is, de a végső siker elmaradt. Ez még mindig kevés volt, kellett az utolsó puzzle: 2004. február 19-én, egy háromcsapatos csere részeként, Detroitba szerződött Rasheed Wallace. A Pistons legnagyobb gondja addig az volt, hogy Ben Wallace mellett nem volt kiemelkedő magasember, illetve Billups és Hamilton mellé kellett egy olyan játékos, aki kiszélesíti a pályát támadásban, tud triplát dobni.  

Rasheed Wallace hatása a Detroit Pistons játékára.

Rasheed Wallace akkoriban egy 18-20 pont környékén átlagoló játékos volt, meccsenként 3-4 eldobott triplával (32-36%-os hatékonysággal), lepattanók terén is hasznos volt. A Pistons addig sem volt rossz csapat, de Wallace érkezésével megváltoztak - hiába, hogy Rasheed nem tudta hozni azokat a számokat, amiket korábban -, akkora hatása volt a csapat játékára, hogy a szezon hátralévő részében egy 20-6-os futást produkáltak. Védekezésük rendkívül masszív lett, 8 ponttal kaptak kevesebb a csere után. Harmadik helyen végeztek a konferenciában, készülhettek a rájátszásra. 

Mindenki megdöbbent

Ha nem is mindig könnyed párharcokkal, de végül mind a Lakers, mind a Pistons eljutott a döntőbe. Már a döntőig vezető úton megmutatta a Detroit, mire számíthat majd a nyugati riválisa: a rájátszásban minimum 7, de inkább 10 ponttal kevesebbet engedélyezett az ellenfeleknek, mint alapszakaszban. A sorsdöntő New Jersey Nets elleni 7. meccsen 69 ponton tartotta a riválist úgy, Jason Kidd nem szerzett pontot! A Lakers abban bízott, hogy Malone-nal kiegészülve érvényesítik a papírformát, pályaelőnnyel a zsebükben meglesz a győzelem!

Az első meccsen már megmutatkozott, mi a Detroit taktikája: hagyni kell a Shaq-Kobe duót, többieket kell limitálni. Hiába dobott 59 pontot a legendás páros, többieket egyenként 5 pont alatt tartotta a Pistons, így mindössze 16 pontot értek el Paytonék! Hiába volt O'Neal a korszak domináns centere, rendre Wallacék nyerték a lepattanókért folytatott csatát. Hiába voltak egyenként kiválóságok a Lakers kezdőjében, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a Pistons védekezésével. Malone és Payton játékán megmutatkozott a fáradtság, teljesen kimerültek. 

A média és a szurkolók azt mondták, hogy a sorozat későbbi meccsein elszenvedett sérülések (Malone és Payton esetében) miatt kaptak ki, de ez így nem fedi a valóságot. Ahogyan az sem, hogy csak a védekezéssel nyert volna a Detroit, ugyanis támadásban sem tudtak velük mit kezdeni. Phil Jackson kétségbe volt esve, amikor rájött, hogy Gary Payton nem tudja limitálni Billups játékát. Jackson végül úgy döntött, hogy Bryantet teszi Billupsra, de ezzel csak azt érte el, hogy a Detroit vezére még magabiztosabb lett:

Volt egy kis cinikus mosolyom, amikor Kobe-t rám küldték, mert egyrészt ő váltott rám, ami azt jelenti, hogy kétségbe vannak esve - mondta Chauncey Billups. 

A döntő második meccsét ugyan megnyerte hosszabbításban a Lakers, de ahogyan Rick Fox is mondta, ez csak hamis érzetet adott számukra, mert azt gondolták, innentől érvényesíthetik a papírformát. Onnantól sokkal jobban koncentrált védekezésben a Detroit, következő három találkozón 78 pontot átlagolt ellenük a Lakers! A világ egyik, ha nem a legjobb edzője volt Phil Jackson, de egyszerűen nem tudta összerántani a társaságot. 

Felkészültebbek voltak, mint mi. Élesebbek voltak. Ez nem olyan, mint a Celtics bajnoksága ’08-ban, ahol lényegesen kevesebb tehetségünk volt, mint annak a Celticsnek. Még a 20 pontos előny elvesztése után is úgy éreztem, hogy van esélyünk megfordítani a dolgokat. Az a detroiti sorozat? Nem ez volt a helyzet - nyilatkozta Kobe Bryant. 

A Triangle nem működött, Gary Payton ilyen idősen már nem tudott változtatni a játékán, így hiába volt papíron erősebb a Lakers, csapatként a kiegyensúlyozott Detroit Pistons nyerte a bajnoki címet. Az ötödik meccs megmutatta, hogy hiába tűnt szorosabbnak a találkozó, érdemben már a harmadik negyedben eldőlt. Ha kicsit komolyan veszi a Detroit, akkor 25-30 ponttal is nyerhetett volna, esélye sem volt a Lakersnek.

Mennyire volt jó valójában a Detroit Pistons?

A net rating alapján a Golden State Warriors tartották sokan minden idők legnagyobb csapatának (12,1-es értéket produkáltak), de ha megvizsgáljuk a Rasheed Wallace érkezése után keletkezett értéket, akkor mindössze egyetlen csapat van, amelyik felülmúlta a Golden State Warriors teljesítményét, a Detroit Pistons. A 14,7-es érték egészen elborult, megközelíteni sem tudta senki eddig (manapság a csapatok rendkívüli módon örülnek a 7-8 körüli különbségnek). Ha ez nem lenne elég, akkor voltak még mutatók, amiket fel sem lehet fogni, ilyen az ellenfelek 100 támadásra vetített pontszáma a Pistons ellenében: 86,5 pont. 

"Boldog voltam, mert úgy éreztem, hogy a Lakers semmilyen módon nem tud megverni minket" - mondta Chauncey Billups. 

Az adat 26 mérkőzésre szól, de egyetlen csapat sem tudta ezt az elmúlt 25 év alatt megközelíteni, még 90 pont alá sem tudtak bemenni. Nem lehet összehasonlítani őket egyetlen egy riválissal sem, mert mindenki annyira le volt tőlük maradva a védekezésben, hogy felesleges erőlködés lenne. További megdöbbentő statisztika, hogy a rájátszás mérkőzéseivel kiegészítve (49 találkozó), átlagban 79,7 pontot kaptak, rájátszás 23 meccse közül, összesen 6 alkalommal nem érték el ellenük a 70 pontot az ellenfelek! 

Mi történt a csapatokkal a finálé után?

A Detroit Pistons a következő évben is fináléba jutott, de nem tudtak duplázni, mint '89 és '90-ben, végül 4-3-ra kikaptak a San Antonio Spurs csapatától. A 2006-os szezonban egy zseniális Dwayne Wade vezette Miami Heat állta az útjukat (és Shaquille O'Neal), így hiába nyerték meg az alapszakaszt, nem sikerült egymás után harmadszor is döntőbe kerülniük. Joe Dumars előbb Ben Wallace-t engedte el, majd 2008-ban elcserélte a 2004-es finálé MVP-jét, így Billups Denverbe, míg Allen Iverson Detroitba került. Ezzel megindult a csapat lejtőn, következő évben Ben Gordon és Charlie Villanueva érkezett, gyakorlatilag 2 év alatt Dumars leépített azt, amit nagy nehezen összehozott. 

A Los Angeles Lakers az elveszített finálé után rögtön széthullott. Kobe Bryant számára közeledett a szabadügynök státusz, Phil Jackson és Shaquille O'Neal szerződése a levegőben lógott, biztossá vált, hogy O'Neal vagy Bryant távozik. Előbbi végül a Miaminál kötött ki - majd nyert bajnoki címet két évvel később -, ahogyan Gary Payton is (szintén bajnoki cím lett a jutalma). Az igazi vesztes Karl Malone volt, aki egész pályafutása során nem volt sérült, rendkívüli módon bírta a terhelést, de pont élete lehetőségének kapujában (ne számoljuk a Jazz elvesztett döntőit) megsérült, így bajnoki gyűrű nélkül vonult vissza. Kobe Bryant? Nyert még kettőt, legendaként vonult vissza. 

Szeretnének még hasonló történeteket olvasni az oldalon? Ha igen, akkor jelezzétek kommentben a cikk alatt, azt is megírhatjátok, miről olvasnátok szívesen!

Forrás:
Bleacher Report, Clutch Points, Shaq-Kobe Feud, NBA Math és Medium. 

Borítókép: Los Angeles Lakers vs. Detroit Pistons főoldali kép (forrás: sportfogadas.org)

10.000 forint ingyenes fogadás - Exkluzív ajánlat!

Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet fogadóirodához, akkor egy extra 10.000 forint értékű ingyenes fogadásban is részesülhetsz!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org