Amennyiben szombaton délután a MOL Fehérvár együttese legyőzi a Zalaegerszeget, akkor bizony óriási téttel bíró ütközetté válhat a Honvéd - Mezőkövesd összecsapás. Bár a Matyók a Paks múlt heti ledózerolásával majdhogynem biztosították jövő évi élvonalbeli tagságukat, addig a Honvéd talpa alatt még mindig igencsak forró a talaj.

2023 máj 21. 14:10

Teper a kiesés elől a Honvéd

Az OTP Bank Liga idei pontvadászatának 32. fordulójához érve két pontnyi előnye van a Kispest együttesének a már kieső helyen tanyázó Fehérvárral szemben. A Dean Klafuric vezette piros-feketék a lehető legjobbkor kecmeregtek ki a gödörből, hiszen a véghajrához érve immáron három játéknap óta veretlen a patinás fővárosi klub. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy a Nenad Lukic vezette Honvéd brillírozik meccsről meccsre, ám jelen helyzetükben minden elkerült vereség fontos lépést jelent a bennmaradás kivívásához.

Labdarúgó NB I - Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 001
 Utóbbi három fordulóban nem talált legyőzőre a Honvéd gárdája. (MTI/Illyés Tibor)

Múlt héten Debrecenben értek el 0:0-lás döntetlent Zsótér Donáték, s a meccs lefújását követően érezhetően elégedettek voltak a Nagyerdőből elcsent egy ponttal. Bizonyára a fejekben felvázolt forgatókönyv szerint a most vasárnap rendezendő, Mezőkövesd elleni hatpontos kiesési rangadó megnyerése talán a legfontosabb láncszem a jövő évi élvonalbeli tagság megőrzéséhez. Amennyiben szombaton kikap a Fehérvár, s ők nyerni tudnak a Bozsik stadionban, akkor biztossá válik, hogy a Kispest - akárcsak a Mezőkövesd -, megússza a kiesést a másodosztályba.

Hamvaiból hirtelen feltámadt a Mezőkövesd

Nagy meglepetésre a múlt héten a Mezőkövesd gárdája 6:1-es zakót mért a dobogós helyének megőrzéséért harcoló Paksra. Az utóbbi hetekben igen gyatra játékot mutató Matyók a semmiből megemberelték magukat, s a félidőre 2:0-lás előnyt építettek ki a tolnai zöld-fehérekkel a szemben. Az igazi fieszta azonban a második játékrészben kezdődött Borsodban, amikor további négyet ragasztottak Drazicsék az atomvárosi hálóba.

A nagyarányú győzelem érthetően óriási nyomás alól szabadította fel a kövesdi vállakat, hiszen két fordulóval a bajnokság vége előtt öt egységnyi előnnyel vezetnek a Fehérvár előtt. Túlzás lenne azt állítani, hogy szinte biztos a kövesdi NB1-es tagság jövőre, ám nagyon peches forgatókönyvnek kellene összejönnie ahhoz, hogy végül a sárga-kékek kerüljenek ebek harmincadjára. Ennek okán valószínűsíthetően Kuttor Attila csapata a Honvéd vendégeként akár már az egy pont megszerzésével is maradéktalanul elégedett lenne.

Labdarúgó NB I - Ferencvárosi TC - Mezőkövesd Zsóry FC 010
Stefan Drazic vezérletével hengerelt múlt héten a Mezőkövesd. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Honvéd focizik majd lépéskényszerben

Kijelenthető tehát, hogy a két együttes közül leginkább Honvédnak kell tepernie. Nem jelent feltétlen jó óment számukra, hogy az egymás elleni ütközetek során rendkívül kiegyenlítettek voltak a párharcok, melyben némi kövesdi fölényt állapíthatunk meg (7-7-8). Figyelemfelkeltő tény, hogy a legutóbbi négy párharcuk egyaránt döntetlenre végződött, melyekből három összecsapáson gól nélkül zártak a felek. Aki szeret statisztikák alapján döntetlenekre fogadni, nem ördögtől való ötlet, hogy ezúttal is pontosztozkodásra kerülhet sor. A két csapat játékerőssége, tabellán elfoglalt szomszédos pozíciója egyaránt növeli az esetleges remi esélyét (3.45).

Mindazonáltal aligha születik ezúttal 0:0-lás végeredmény, érzékelve a Kispest szorongatott helyzetét. A véghajrá talán legfontosabb meccse előtt állnak Lukicsék hazai pályán, melyre a klub honlapjának tájékoztatása szerint óriási az érdeklődés. Az irodák főként a Honvéd lépéskényszerére alapozva a meccs fogadási kínálatában a hazaiakat favorizálják talán kissé túlzó mértékben. Azonban a Mezőkövesd idegenbeli antifocija két hete Fehérváron is eredményesnek bizonyult (1:1), s valószínűsíthetően a riválisaikkal szembeni előny tudatában ezúttal szintén az inkább defenzív, kontrákra építő stílust alkalmazzák majd mindaddig, amíg esetleg a piros-feketék nem szereznek vezetést.

Támadó Kispestre, kontrázó Kövesdre számítunk

Hazai szempontból kényszerhelyzetük miatt egyértelműen offenzívabb focit várunk. Otthon egyébként nem is megy annyira gyatrán a fővárosiaknak, hiszen Lukicsék az elmúlt öt fővárosi fellépésükből hármat meg is nyertek a Bozsik stadionban, legutóbb a Kecskemétet tudták két vállra fektetni (1:0). Bár azt nem érezzük, hogy mennyire lesznek ezúttal élesek a kispesti góllövők, véleményünk szerint jó néhány szituációban szüksége lesz a Mezőkövesdnek Piscitelli bravúrjaira, már amennyiben ő kap szerepet. Az olasz hálóőrt a Paks elleni meccs hajrájában sérülés miatt lecserélték, így játéka kérdésessé válhat.

Vendégoldalon pedig a múlt heti paksi diadal hozhatta meg az önbizalmat. A Drazic-Molnár duó múlt héten bizonyította, mennyire fekszik nekik a gyors kontrákra építő játék, így nem kizárt, hogy egy-két alkalommal lendületből rá tudnak menni majd a kispesti védelemre. A lehető legjobbkor jött számukra az egy héttel ezelőtti nagy gólarányú győzelem.

Büntetőre fogadunk a meccs kapcsán

Úgy véljük, hogy ezen különösen nagy fontosságú mérkőzésen nem leszünk híján fordulatoknak. Általában az ilyen kiélezett összecsapásokon rendre szerepet kapnak több ízben is VAR-os szituációk. Valamilyen szinten felfokozott hangulatot várunk főként hazai oldalról, s az ilyen attitűddel bíró meccseken nem ritka, hogy akadnak 11-es gyanús szituációk valamelyik oldalon.

Amióta a VAR létezik alapból megugrott az utólagosan befújt büntetők száma, s megérzésünk szerint ez alól a mostani csörte sem lesz kivétel. Reményeink szerint szép számmal akadhatnak pontrúgásokat követően olyan balszerencsés mozzanatok, például kezezések valamelyik 16-oson belül, melyek következményeképpen a büntetőpontra mutat majd a játékvezető.

  • Budapest Honvéd FC - Mezőkövesd tipp

    Lesz büntetőrúgás a meccsen
    Unibet
    2.75

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés