A fő számában, 400 vegyesen csalódást keltő 5. helyen zárt Hosszú Katinka. Hogyan teljesít 200 vegyesen a szám címvédője?

Jönnek a fiatalok

Hosszú Katinka a "nagyöreg", hiszen míg a magyar klasszis 32 éves, addig ellenfelei között akad 15 és 19 éves, akik az előfutamok során jobb, vagy legalább hasonló eredményt úsztak., mint magyar klasszis. Katinka a 400 vegyes után javítana, érződött benne egy bizonyítási vágy is. Az utolsó futam volt az övé, ismerte mindenki idejét, látszott, hogy nem nagyon spórol, amolyan erőfitogtatás is volt ez tőle, de mégsem érezhettük őt annyira erősnek, mint pár évvel ezelőtt. 

A fiatal generáció ugyanis megérkezett, ami alatt nem feltétlenül a 25 éves Yui Ohashit értem, aki megnyerte a 400 métert Tokióban. A két amerikai Alex Walsh és Kate Douglass csak erre a számra készült, frissek - Douglass a legjobb időt úszta magasan - és motiváltak, nem kell tartalékolniuk. Egyaránt 19 évesek, mind a ketten a Virginia Egyetem diákja, rutin nem feltétlenül mellettük szól, de az mindenképp, hogy csak a 200 vegyesre kellett készülniük. 

Walsh az idei legjobb eredménnyel rendelkezik a mezőnyből, egyedül ő volt képes 2:09-en belüli úszásra. Katinka utoljára 2019-ben tudta ezt teljesíteni, de akkor uralta a számot (és a világranglistát is). A másik amerikai, Douglass számára ezek 2:09 eleji idők óriási fejlődést jelentenek, most érkezik el abba a zónába, ahol még nem járt korábban, de látszik rajta a rendkívül gyors fejlődés, kérdés, képes-e ezt tartani három úszáson át. 

A középdöntők előtt járunk és egyelőre Hosszú és Ohashi küzdelmét várják a szakértők az aranyéremért, de könnyedén beleszólhat a csatába a két amerikai. A kanadai Sydney Pickrem nem ment brutál időt, azonban róla nem árt tudni, hogy kisebb betegség miatt, végül nem indult 400 vegyesen. Nem lehet tudni, hogy ez hogyan hatott a teljesítményére, ahogyan azt sem, hogy a mindössze 15 éves Yu Yiting, mennyire tud majd regenerálódni a 400-as úszásai után. Véleményem szerint Hosszúból és Ohashiból sokat kivett a 400, ezért lehet esélye azoknak a sportolóknak, akik csak a 200-ra koncentráltak és teljesen egészségesek (két amerikai). 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Tokió, 2021. július 20. Hosszú Katinka úszó a Tokiói Vizes Központban tartott edzésen 2021. július 20-án. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia július 23-án kezdődik. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás/