Magyar és olasz fociban utazik, gitározik, korábban utcazenész volt Olaszországban és akár a Dal 2017-ben is láthattuk volna, ha végre tudna létezni Magyarország protekció nélkül. Következő interjúalanyunk Sound, akit a zenéről, fociről és sportfogadásról is kérdeztünk. Görögjünk lefelé és vágjunk is bele!
Felhasználó neved is utal rá, hogy zenész vagy. Mikor és hogyan dönti el az ember, hogy muzsikusnak áll?
Első gitártanáromat tudom idézni: „Fejlövés”. Bekattansz. Velem legalábbis így történt. Tengtem-lengtem 15-16 évesen a világban, és egyszer jött a megőrülés. Akartam. Mondták a zenetanáraim, hogy hülye vagyok, gyakorolni kell, meg van egy csomó zeneelméleti dolog. Gondoltam, hogy oké vágjunk bele. Fél év alatt elértem fizikálisan és szellemileg, hogy tudjak napi 6-8 órát gyakorolni. Mellette volt egy csomó plusz órám: szolfézs, zeneelmélet-összhangzattan, népzene, zongora, és persze gitár (a fő hangszerem) és kamarazene, illetve kóruspróbák. Ezt bírni kellett, középiskola mellett, 4:30-kor keltem gyakorolni, mindezt éveken keresztül. Szóval kell a fanatizmus. A Sound felhasználónevet a hang/hangzás jelentése mellett azért választottam, mert sportfogadóként is kell egy egyéni „hang” kifejlesztése azért, hogy sikeres légy, nem beszélve a belső hang a megérzés misztériumáról.
Van együttesed, vagy szólóban zenélsz?
Alapban zeneművészeti főiskolát végeztem, klasszikus gitár szakon. Tanulmányai során elsősorban a szólóműsorát fejleszti az ember és az egyéni kompetenciáit. A mai napig játszok évente 2-3 alkalommal egyedül is, de nem ez a fő profil. Két zenekarban vagyok benne, az egyik a Kisesti, amelyben énekes-gitáros szerepem van:
Elkötelezetten csináljuk a Boja nevezetű csapatot világzenei vonalon, illetve a Hangerdő Társulattal hat gyermekelőadásunk van, ami folyamatosan pörög. Ezeken kívül egy jó barátom kísérőzenésze vagyok, aki kizárólag magyar nótákat énekel. Bármilyen hihetetlen a sok projektből így sem lehet fenntartani Magyarországon egy három gyermekes családot (két fiam és egy lányom van), ezért civilben gitárt tanítok egy zeneiskolában.
Soha nem gondoltál (gondoltatok) arra, hogy tehetségkutatóban fellépj? Egyáltalán mi a véleményed az ilyen műsorokról?
Évente egy-két alkalommal valamelyik zenekarommal el szoktunk menni ilyesmikre. A különféle tv-s ügyekben nem veszünk részt, mert mi valóban élőben játszunk hangszereinken, és fél-playback, „karahokizásra” nem süllyedünk. Legutóbbi „megmérettetésünkön” elődöntőig mentünk egy versenyen, ott egy neves szakmabeli menedzser feltette a kérdést: Minek jöttetek ide? Nektek koncertezni kell, írjátok az e-maileket, telefonáljatok szervezőknek, hogy színpad készek vagytok és adjanak lehetőségeket. Az első e-mailt ő kapta, hogy akkor itt vagyunk, megsértődött rajta, és nem jutottunk tovább. Persze a közvélemény a tv-show-k világából indul ki. A baj az a dologgal, hogy se a résztvevők, se a zsűritagok – tisztelet a kivételnek - nem tettek bele valódi munkát a zenébe, így a többség előttem nem kompetens ítélethozó. Akik értenek hozzá ezekben a műsorokban, azok a látvány technikusok, filmesek. Hallgassatok meg egy műsort, úgy hogy nem nézitek…
Szakmai oldalról nézve mennyi esélyt adsz Pápai Jocinak az Euróvízión?
Nehéz nem elfogultnak lennem az ügyben, mert mi is adtunk be idén dalt. Eléggé meggyúrták a szakmabeliek az anyagunkat, de a tv szóba se állt velünk. Valahogy csak bizonyos menedzsment irodákból érkező előadók kerülhetnek élő műsorba. Lessétek a mi dalunk, döntsétek el lett-e volna helye a DAL2017-ben:
Visszatérve Jocira. A magyar versenyben a legjobb 30-ban egy dal volt a „Vége van” ami nálam betalált. Meglehetősen giccses, erőltetett produktum, szerintem az idei magyar nóta, amiből leginkább az őszinteség hiányzik. Sosem a szakma dönt egy ilyen versenyen, mindenesetre a külföldön élő roma kisebbségtől sok szavazatot kaphat a dal, függetlenül az előadás minőségétől. Maradjunk annyiban, hogy az utóbbi években (ByAlex, Boggie, Alfréd, Sanders) tudtam azonosulni a kiküldött előadókkal és dalaikkal, most viszont képtelen vagyok megerőszakolni magamat.
Az olasz és magyar focit követed a leginkább, ha jól tudom. Miért pont ezeket? Nem szereted a szép játékot?
Pont a Fiorentina – Inter (5:4) után kaptam ezt a kérdést, ráadásul gólcsúcs volt Itáliában a hétvégi fordulóban. Rengeteg mérkőzést láttam életem során. Kialakul egy meccsnézési technika. Például a találkozók 70-80 százalékában nem a labdát figyelem. Csapatmozgások, egyéni helyváltoztatások, tempóváltások elemezgetése köt le elsősorban egy meccsen. Abból lehet igazán leszűrni, hol tart egy csapat. Szóval a „szép játék” filinget nem élem meg sosem. A magyar foci úgy került hozzám, hogy az elején azt senki se akarta a szerkesztők körül. Valljuk be, bundásnak tartják sokan az NB1-et, és rajta a bélyeg: nem lehet profitot kihozni belőle. Hasonlóan veszélyes terep Olaszország. Szigo prof nem tudom miért szállt ki, személyes kedvencem volt, ő kezdte az olasz focit az oldalon. A Serie A-ban óriási pofára eséseket lehet megélni, ami kedvét szegi a fogadóknak, legutóbbi példa: Milan – Empoli (1:2). Főiskolásként rengeteget utcazenéltem külföldön. A kedvenc országom Olaszország lett, imádtam ott lenni, és játszani az embereknek. Sokszor órákon keresztül állt körbe a tömeg, és nem hagyhattad abba. Meg kell érteni, az olasz emberek mentalítását és akkor érted a focijukat is. A Serie A még mindig a „legnemzetibb” topliga, olaszos jegyekkel. Anglia és Németország nekem már nagyon multi-kulti a fociban is.
Azon kevesek egyike vagy, aki kilátogat a meccsekre. Szerinted mi az oka az ilyen szintű érdektelenségnek a foci iránt?
Összetettek az okok, olyan, mint a zenei ipar. Nem játssza a média a dalaid, nem mennek az emberek a koncertedre. Nincsenek sokan a koncerteden, ezért nem játssza a dalaidat a rádió. Nekem nagyon hiányzik az a kultúra, amiben felnőttem Kaposváron. A Rákóczi nb3-as volt, akkor is mentünk ki a meccsre, akár csak a levegő, a fű illata miatt is. Evidencia volt a jelenlét. Sajnos a média a ’86 után nagyon durván lejáratta a focinkat, ebből a sokkból még most sem tértünk magunkhoz. Ha meghallják, hogy megyek a srácokkal meccsre, hülyének néznek az emberek. Meggyőződésem, hogy a társadalmunk beteg, negatív és visszahúzó. Csak a folyamatos pozitív ingerek segíthetnének, kb 2-3 évtizedig (ingyenjegyek, akciók, kellő körítések a meccsek előtt), és akkor elérnénk a ’70-es évek szintjét.
Ha valaki most vág bele a sportfogadásba, mik legyenek az első lépései?
Regisztráljon a sportfogadas.org-ra, olvasson és figyeljen. Először csak az oldal játékain játsszon kb. 2-3 évet. Utána érdemes specializálódni sportágra-ligára, akkora a kínálat a piacon, hogy esélytelen mindent naprakészen követni, azaz nagy az esélye az információhiánynak és ez a sikertelenség táptalaja. Meg kell tanulni értelmezni, elemezni a sportban lévő folyamatos változásokat. Mindig annyival fogadj, amelynek elvesztése nem fáj. Meg kell tanulni különválasztani a vak tévhitet, a valós jó megérzéstől. Léteznek a sportfogadásban standard elemek, amelyek tanulhatóak. Senki se feledje, csak a vesztesekből lesz később igazi győztes, és a saját kárából tanul az ember.
Van olyan fogadásod, amire örökre emlékezni fogsz?
Én nem hiszek a gyors meggazdagodásban. Szinten minden héten vannak jól elkapott fogadásaim, de inkább idő intervallumokban mérem a sikerességet. Például egy pozitív hónap, vagy hétvége jobban feldob, mint egy magas szorzón elcsípett kimenetel. Egyetlen nagy pofára esésemre viszont mindig emlékszem. Élő fogadás 20.000-et pakoltam a Dortmundra. Hazai pályán vezettek is a Stuttgarttal szemben 1:0-ra 1.20-as szorzón könnyen akartam keresni 4000 forintot, buktam 1:1 lett a vége. Azért fájt különösen, mert 3000-ről indult a bankom és vagy három hónapja építettem fel magam, de ezzel a fogadással gyakorlatilag lenulláztam a számlám akkor 2009-ben.
