Több mint kétezer hozzászólás, remek naplók, és darts tippek. Ez alapján már kitalálhattad, hogy robmillerről van szó, amit viszont talán nem tudtál, hogy a fogadás mellett egyszer kiásott egy 2000 éves lábat! Nem egy fatális véletlen keretein belül ásta ki, robmiller ugyanis régészként dolgozik.

Régész 002

Indiana Jones miatt lettél régész, vagy miért döntöttél így?

Sokakkal ellentétben engem nem az Indiana Jones filmek miatt fogott meg a régészet. Sokkal inkább személyes tapasztalatok. 5 éves lehettem körülbelül, amikor a szomszéd bácsi elkezdett nekem történelmes képeskönyveket mutogatni, aztán Vác mellett zajlott egy építkezést megelőző ásatás, ahol az egyik biztonsági őrt ismerte ez a szomszéd bácsi. Egyik nap délután kivitt, és kiderült, hogy ha jól emlékszem egy avar, 8-9. századi temető feltárása zajlott. Amikor megláttam a sírokban a csontvázakat a melléjük eltemetett edényekkel, a nőket ékszerekkel, a férfiakat fegyverekkel, rögtön tudtam, hogy ez az a szakma, amit én szeretnék csinálni. Aztán végül tényleg így hozta a sors, és régész lettem.

Szoktatok fogadni munka közben, hogy találtok-e valami igazán régi tárgyat? Vagy a fogadást kordában tudod tartani, és csak egy otthoni hobbi?

Munkában fogadni nem szoktunk. Általában olyan helyeken vezetünk feltárásokat, ahol 99% már az is, hogy tudjuk mi lesz a földben (rég elpusztult település, temető, erőd?), illetve melyik történelmi korszakhoz tartozik nagy eséllyel. Tehát mi "nagyban" utazunk, a tárgyak, ami előkerülnek, azok a ráadások, amik segítenek pontosítani az adott település, temető, erődítmény korát. Ennek részletezése túlnőne a jelenlegi poszt keretein, de a lényeg, hogy természetesen a munkatársaimnak, segítőimnek mindig mondom, hogy milyen leletnek örülnék, de ez általában poénkodás mert általában olyan dolgokat "követelek", amire vajmi kevés esély van. Bár volt már rá példa, hogy én is meglepődtem egy-egy ritka, szebb leleten (pl. most áprilisban is a fémkeresőseim elég ritka római kori fémtárgyakat találtak a jelenlegi ásatásomon). Szóval a fogadás az csakis otthon, szabadidőben zajlik, amolyan kikapcsolódásként.

Van esélyem Magyarországon olyan régészeti leletet találni, amivel igazán gazdaggá válhatok? Neked mi volt a legértékesebb, amit kiástál?

Természetesen van, bár mindenkit óva intenék régészeti leletek kutatása után, ugyanis a magyar törvények szerint minden olyan földből előkerült lelet - tehát nem örökölte az illető -, ami 1711 előtti időből származik nemzeti kulturális érték, ami a magyar állam tulajdona. Rengetegen használnak fémkeresős műszert, s járják a földeket kincsek után kutatva. Ezek az illetők -  amennyiben nem múzeumokkal szerződésben lévő, együttműködő partnerek - a törvény értelmében bűncselekményt követnek el, amit tettenérés esetén akár 2-5 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatnak. Tavaly voltak is erre példák Magyarországon. Az utóbbi években kezdték el a fémkeresőzést szigorítani, szóval én senkinek sem ajánlom, hogy önként járja a földeket lelőhelyek után kutatva. Ha a találás örömért, s nem vagyonszerzés céljából a műkincs piacra szánná a tárgyakat, akkor azt ajánlom keressen fel a lakóhelye környékén egy régészeti gyűjtőterülettel rendelkező nagyobb múzeumot, ahol az illetékes régész felvilágosítja az esetleges együttműködés kereteiről.

Régész 001Életem eddigi legszebb lelete pedig első ásatásomhoz köthető. 2009-ben hallgatóként Paks melletti Dunakömlődön egy római kori határerődöt ástunk. A 2000 éves erőd római neve Lussonium volt. Nos, itt előkerült egy életnagyságúnál nagyobb, bronzból készült császárszobor lábtöredéke, ami kb. 1 m magasságban maradt meg. Nemcsak nekem, de a tudomány számára is egyedülálló lelet, mely azóta Európa számos országát megjárta. A lelet egyébként jelen pillanatban is megtekinthető a Paksi Városi Múzeumban, illetve a Google a barátunk, "láb" "Lussonium" keresőszavakkal már jönnek is a találatok erről a páratlan római művészeti emlékről.

Fogadás terén leginkább dartsban utazol. Mióta követed a sportot?

A dartsot egészen pontosan 2012 óta követem. Egészen véletlenül figyeltem fel erre a sportágra, ami édesapámnak köszönhető. Karácsony táján átmentem hozzájuk, s ledöbbentem, hogy egy sportadón darts megy. Fel is tettem a kérdést, hogy ez mióta sport? És elhamarkodottan véleményt nyilvánítottam, hogy itt tuti iszákos arcok dobálkoznak, aztán ennyi. Mivel anyum nem volt kész még a kajával, gondoltam azért faterral belenézek egy 5 perc erejéig, aztán ott ragadtam. Gyakorlatilag fokozatosan függővé váltam. Egyre több meccset, majd versenyt próbáltam követni streamen, időközben egyre jobban megismertem a PDC mezőnyét, s végül a "rajongás" odáig fokozódott, hogy 2014-ben megvettem első táblámat, és nyilaimat. A fogadások terén való igazi elmélyülés pont nektek, az SPF-nek volt köszönhető, amikor is 2015 nyarán felkértetek, hogy legyek szerkesztője a darts posztoknak, amivel nagyon megtiszteltetek, s máig örömmel látom el ezt a feladatot.

A női tenisz kiszámíthatatlanságához képest hol áll a darts, szóval mennyire könnyen tippelhető sportág szerinted?

Fogalmam sincs. Sajnos a teniszt nem követem, így ennek lélektanával sem vagyok annyira tisztában. Pláne a nők esetében, akikről sokszor mondják, hogy ők igazán rapszodikusak tudnak lenni. Igazából szerintem a darts és a tenisz között egy hasonlóság van. Természetesen nem fizikálisan, mert a nyíldobálók sehol nincsenek kondiban, egy teniszjátékoshoz képest, viszont a mentális felkészültségben azért eléggé hasonló lehet a helyzet. Sokszor egy-egy nyílnak/labdának óriási szerepe lehet a meccs alakulásában, s ennek megfelelően lélektanában is. Szóval hasonlóságot talán itt vélek felfedezni a két sportág között. Az biztos, hogy fogadási szempontból a darts nem a legkönnyebb piac, de költői kérdésként felvethető, hogy melyik sportág az?

Szoktál dartsozni élőben? Laikusként úgy tűnik, hogy egy ideig egyértelműen a tripla 20 a cél, de a kiszállózás az már komoly matekot igényel.

Igen. Mint írtam 2014-ben vettem meg az első tartozékokat, aztán otthon kezdtem el eleinte rengeteget dobálni. Viszont egy idő után az ember szeretné mindig megmérettetni magát, hogy hol tart, mennyire tehetséges ebben a sportágban? Így többed magammal Vácon 2015-ben alapítottunk egy darts-klubot, ahová egész szép számban járnak máig a településről és annak környékéről. Olykor-olykor indulok egy-két nagyobb amatőr versenyen is, de sajnos idő híján komolyabb terveim nincsenek a darts terén. Ahhoz, hogy magyar szinten az ember jó legyen, legalább 2-3 órát kéne minden nap gyakorolnia, pluszban rengeteg kisebb versenyre eljárni, hogy kellő versenyrutint szerezzen, mielőtt bedobják őt a nagyokhoz. Illetve amatőrként már ki kell tűnni ahhoz, hogy a hivatalos magyar klubok (Sport DC, Pestújhely, Cívis DK) stb. leigazolják őt.

Darts főoldali 001

Jól látod, hogy a darts matekot igényel, de azért nem komolyat. Sajnos, vagy nem sajnos, aki dartsozni szeretne komolyabban, kikerülhetetlen, hogy fejben tudjon számolni. Sok újonc jön le a váci klubba dobálni, aztán kerekedik el a szeme, s veszi elő a telefont számolásra, ha írni kell. Én sem tudtam egyből ellátni ezt a feladatot, de 30 perc alatt fel lehet eleveníteni az általános iskola 2. osztályában tanult írásos összeadást, kivonást, aztán sima minden. A kiszállókhoz pedig érdemes megtanulni az ún. kiszálló táblát, s pár hét után az is rutinszerűen fog menni. Mondom én, aki mindig debil volt a matekhoz. Szóval, nem kell félni a matektól hölgyek, urak, ez ne szegje a kedveteket a dartstól!

Szerinted mi a legnagyobb hiba, amit egy kezdő sportfogadó elkövethet?

Ha gyorsan akar sokat nyerni. Illetve, ha egy-egy vesztes tipp után, rögtön vissza akarja nyerni az elszállt összeget, ezért kapkodva, felindulásból fogad. Totál öngyilkosság, s tönkre vághatja a bankot. Én, amikor megtaláltam az SPF.org-ot rengeteg posztot olvastam itt az oldalon a fogadási technikákról. Gyakorlatilag itt nevelkedtem fel ezen a téren, bár én még mindig totál kezdőnek tartom magam az online sportfogadás világában, s rengeteget kell még fejlődnöm. De minden kezdőnek ajánlom, hogy olvasson, tájékozódjon. Mi az a bankmenedzsment, milyen stratégiák léteznek stb.? Illetve eleinte mindenki ismerje ki önmagát ezen a téren. Ne nagy összegekkel játsszon, hanem kisebb tétekkel, s egy bizonyos időszak után letisztul számára, melyik sportágban eredményes, illetve milyen fogadási piacon (gólok, kimenetel, ázsiai hendi stb). Ha ezt kitapasztalta, akkor lehet érdemes egy nagyobb bankkal (szubjektív összeg) belevágni a fogadásba, amennyiben financiálisan komoly tervei vannak vele. Viszont ehhez komoly mentális felkészültség, és nagy tapasztalat kell. Szóval ne legyetek türelmetlenek, tervezzetek hosszútávra. Ha nem így tesztek, akkor a fogadóiroda fog előbb-utóbb jól járni.

Mi a célod 2017-re fogadás és a régészet terén?

Fogadás terén egyértelműen továbbra is a személyiség-fejlődés a cél. Sajnos esetemben is igaz, hogy a hosszútávú sikerességben a legnagyobb ellenségem önmagam vagyok. Olykor-olykor elkapok 1-2 hónapos jó periódusokat, zöldül a napló, mert fegyelmezett vagyok, s ésszerű. Viszont a hajtós életszakaszban, hajlamos vagyok erőltetni a fogadást, s ilyenkor "vérzik" a napló. Szóval fegyelmezettség, és a türelem elsajátítása a cél, remélem idővel maradéktalanul menni fog! Régészetben mindössze annyi a cél, hogy ha van ásatásom építkezésekhez kapcsolódóan, akkor azt minél gyorsabban, szakszerűbben elvégezni, valamint az eredményeinket mind a szakma, mind pedig az érdeklődők felé minél több információs csatornán (tudományos publikációk, kiállítás) eljuttatni.

Köszönjük, hogy szakítottál időt rá, és válaszoltál kérdéseinkre.

Korábbi interjúnk: Fórumtársunk Norvégiába költözött! KATT!

Élő közvetítés

Nézzen labdarúgást, teniszt, kosárlabdát és más sportokat élőben mobilján, táblagépén vagy számítógépen. Csak fel kell töltenie a számláját vagy le kellett adnia egy fogadást az elmúlt 24 órában.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org