Két éve lezárta amatőr pályafutását a középsúlyú Hegyi Barni, magyar bajnok is volt, aztán profinak állt a Felix Promotion segítségével. Hivatásos karrierjét 4 győzelemmel kezdte, közelharcos stílusának köszönhetően ebből 3 KO-val végződött. Mi kérdeztünk, ő válaszolt!

Hogyan lesz valakiből bokszoló? Gyerekkori álom vagy stresszlevezető hobbiból nőtte ki magát?

- Nagypapám anno a SZIM Vasas Box Club szakosztály vezetője volt, így a családból édesapám is megfordult a boksz közelében, ezért tőlem sem állt távol, aztán 13 évesen kipróbáltam magam, és itt maradtam.

Hány szakemberrel készülsz fel? Egyetlen edzővel?

- Egy bokszedző és egy erőnléti edzővel.

Sérüléssel bajlódtál nemrég. Túl vagy már rajta teljesen?

- Nem sajnos, másfél éve szenvedek, de most ugy tűnik tudjuk miért vagyok erőtlen. Kezeletlen allergia miatt asztmás lettem.

Tavaly szenvedted el első vereséged? Mennyire nehéz ezen túllépni?

- Könnyű lesz rajta túllépnem, mert tudom, hogy nem én kaptam ki, hanem a betegség győzött le.

Mennyivel másabb felkészülésben, taktikában, erőnlétben profinak lenni, mint amatőrnek?

- A bunyó, az bunyó :))) én erre azt mondom. Megcsináltam az Iron Mant is, ami 3,8 km úszás, 180 km bicikli és egy maraton volt a végén. Máskor elfáradok egy 80 km biciklis edzésen, tehát ezt fejben döntöd el, hogy aznap épp mennyitől fogsz elfáradni. Ha kell futnod 60 km-t, akkor 48 km-nél fogsz elfáradni, ha csak 15 km-t kell futnod, akkor 12 km-nél fogsz elfáradni. Ilyen az emberi agy.

Hegyi Barni eltalálja ellenfelét. Fotó: felixpromotion.com

Ha jól tudom sokat bringázol, fogyasztásnál jól jön? Tudtad, hogy Tyson rutinja hajnali 4-kor 5 km futással kezdődött, majd sparring, erőnléti edzések után este 8-kor félóra intenzív kerékpározással zárta a napot. Tiszta Tyson vagy!

- Igen, nagyon szeretek bringázni. Nem tartom kizártnak, hogy a bunyó után kipróbálom magam versenyszerűen is! Igen, Tyson is biciklizett, de erre azt mondom én is és más is a szakmából, hogy valójában sosem fogjuk megtudni, hogy Tyson mit edzhetett valójában.

A fogyasztás annyira kemény, mint ahogy a mozifilmekben láthatjuk? Éhezés, szauna és jeges kád felváltva, még a könnycsatornából is kihajtjátok a vizet?

- A fogyasztás ahogy az edzők szokták is mondani, az igazi első menet, amit a mérlegen tudunk megnyerni, ha jól hoztuk a súlyt. Igen, nagyon kemény, de vele jár. Kár sírnunk, mert muszáj hozni a súlyt. Volt, hogy Mongóliába 12 óra alatt 3,8 kg adtam le! Durva volt :)))

A boxrec adatai szerint négy meccsed is volt tavaly. Nem túl sok?

- Az elején még nem, amikor gyengébb ellenfelek vannak.

Követed a világ élvonalát? Andy Ruiz mintha kicsit túltolta volna a kajálást az Anthony Joshua elleni visszavágó előtt, nem semmi pocakot cipelt magával 12 menetig.

-  Nem követem a nehézsúlyt, szóval nem tudok mit írni a meccsről. Sőt, én a régi bunyósok meccseit nézem, keresem, kutatom az interneten. A maiak annyira nem kötnek le. Nincsenek egyéniségek

Mi a legnagyobb célod a bokszban? Világbajnoki cím?

- Egészségesen abbahagyni :)

Van példaképed a boksz világában?

- Willie Pep igazi zseni volt, a mai mezőnyben is helyt állna. Korát megelőzve bunyózott.

Fogadj ökölvívásra az Unibetnél!

Ki is volt Willie Pep?

Az amerikai bokszoló pályafutása alatt 242 mérkőzést vívott, ebből 230 végződött Pep győzelmével. Mindössze 11 veresége és 1 döntetlenje volt. Időnként úgy nyert meneteket, hogy egyetlen ütést sem indított. Hihetetlen figura volt, rövid önéletrajzát alább olvashatod!

Pep az ökölvívás mestere, szinte elérhetetlen volt az ellenfelek számára. 18 évesen állt profinak, erőssége a védekezés volt, megállt a riválisa előtt, és olyan jól blokkolt és hajolgatott el az ütések elől, hogy képtelenek voltak eltalálni. 20 évesen már 54 veretlen mérkőzésen volt túl. Egyszer egy címmérkőzése előtt azt nyilatkozta, hogy majd a harmadik menetet egyetlen ütés nélkül is megnyeri. Ígéretét betartotta, az ellenfél próbálkozott, de nem talált, a védekező mozdulatokért pedig a pontozoknál övé lett a menet.

1947-ben egy repülőgép-szerencsétlenségben megsérültek a lábai, az orvosok pedig nem jósoltak pozitív dolgokat neki. Azt mondták, többet nem lesz képes bokszolni. Ennek ellenére két hónappal a baleset után már KO-val védte meg világbajnoki címét. Mérlege egészen félelmetes volt, a 230 meccsből 65-ször KO-val nyert, és közel nyolc évig birtokolta a pehelysúlyú bajnoki címet.

Borítókép: Hegyi Barni eltalálja ellenfelét. Fotó: felixpromotion.com

20 000 Forint Freebet

Első fogadásod tétjét 20 000 Ft-ig visszakapod Freebet-ként a Betclic fogadóirodánál, ahol nyereményed azonnal kiveheted!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org