Őszinte leszek, nem ezeket a szorzókat vártam a férfi 200 méteres síkfutás döntőjére, szóval most csak vízzel főzünk. 

Rosszul is elsülhet a nagyképűség

A 200 méteres elődöntők során, egyaránt volt mind a háromban Egyesült Államokból érkező futó. Az elsőben az óriási tehetség, Erriyon Knighton, aki mindössze 17 éves, de már két Usain Bolt rekordot megdöntött. Laza, könnyed futás jellemezte, de már rögtön a kanyar után elkezdett nézegetni, körülbelül háromszor megtette ezt a célig. Simán nyert, ebben a futásban még bőven maradt, de akkor is furcsának éreztem ezt a stílust.

Utána következett az egyik nagy favorit, Noah Lyles. Magasan övé az idei legjobb eredmény, megfutotta az első 170 métert, majd mit csinált? Elkezdett kiengedni, amivel semmi gond nem lenne, de annyira elengedte magát, hogy szinte hátradőlt, aminek köszönhetően a célben ketten is megelőzték. Következett Kenny Bednarek, aki természetesen ugyanúgy a kanyart futotta meg, majd jött a nézegetés: azt láthatta, ahogyan Andre De Grasse hatalmas sebességel elfut mellette. 

Nem igazán értettem az amerikai futókat, mert a formájuk alapján annyival nem jobbak, mint ahová helyezik magukat, megkockáztatom, hogy Andre De Grasse van a legjobb állapotban. Azt mondta, még bőven maradt benne, így futott 19.73-as kanadai nemzeti csúcsot. És tényleg, mozgásából is úgy tűnt, rendkívül könnyed, utolsó 10 méteren szinte lefékezett, szóval ebben ott lehetett volna 19.50-es idő is. 

A futásokból nekem úgy tűnt: amerikaiak gyorsan kezdenek, kérdés, mennyi marad nekik a tankban a végére. Andre De Grasse lassan kezd, első 50 méteren nem jó a tempója, de amint elérik a 130-150 métert, utána jön meg a sebessége, valószínűleg ő a leggyorsabb az utolsó 50-60 méteren. Ebből fakadóan az arany nem elképzelhetetlen (3.15). Véleményem szerint Lyles nem fogja megszorongatni, ellenben Bednarek és Knighton veszélyes lehet. Bednarek futásában is azt éreztem, ott van a 19.65 környéki idő, ami egy döntőben érmet érhet (1.65). 

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Andre De Grasse (Fotó: Wikipédia)