Kipihente vajon a Molde a nehéz londoni éjszakát?

Foci Eliteserien Kristiansund BK Molde FK

Egy ideje készülök már a Molde ellen egy olyan meccsen, amikor nekik csütörtökön még jelenésük van az Európa Ligában, míg az ellenfelükét képesnek tartom a meglepetésre. Az első két EL körben erre nem volt jó lehetőségem (Strømsgodset és a Mjøndalen ellen), azonban most eljött a mi időnk, mivel a KBK érkezik az Aker Stadionba.

Európa Liga vagy Eliteserien?

Az elmúlt hónapokban már láthattuk, hogy a Molde (1.50) a kettős terhelést nehezen bírja. Volt egy másfél hónap, amely során a Bajnokok Ligája-selejtező volt a prioritás érthető okokból (és ezalatt bukták a bajnoki címet), míg Moe most az Európa Ligát helyezte a bajnokság elé. Honnan veszem ezt? Onnan, hogy a legjobb játékosait a nemzetközi kupában játszatja, míg az otthoni pontvadászatban inkább a túlélésre játszanak. Nézzük csak meg a karmesternek, Wolff Eikremnek a játékperceit, aki heti két meccset végig nem bír, így jól kell vele sáfárkodnia a Moldénak. A válogatott szünet után a Dundalk ellen a fordításig pályán volt, majd utána még bírta a Strømsgodset elleni meccset. A következő héten a Rapid ellen 83 percet töltött a pályán, de utána már csak akkor állt be a Mjøndalen ellen, mikor nagyon szorult a húrok a csapata örül. Ezen a héten pedig az Arsenal ellen egészen addig volt a gyepen (74 perc), míg a meccs lényegi része nem dőlt el (1-3). Ilyen mozgalmas három hét után vagy nem fog tudni kezdeni a KBK ellen, vagy gyengébb játékra számítok tőle. Helyettese papíron van Tobias Christensen személyében, azonban a fiatal norvég nem teljesített jól, mikor Wolf Eikremet pótolnia kellett.

Norvég kupa - ELHALASZTVA! A NFF múlt heti döntése értelmében a Norvég kupa 2020-ban nem kerül megrendezésre. A szövetség a következő szezon elején próbálja majd pótolni (svéd mintára) a 2020-as kiírást, majd hagyományos módon megtartva a 2021-eset is. Viszont, a szövetség az idei év végén kiakarja osztani az összes nemzetközi kupahelyet, így a bajnokság negyedik helyezettje indulhat majd a Konferencia Ligában!

Wolff Eikrem példája csak egy a sok közül, hogy miért érzem a Moldét gyengébbnek, mint amit az odds sugall. Ne feledjük el, hogy az Arsenal ellen Gregersen a félidőben - valószínűleg sérülés miatt - le kellett cserélni és helyette jött az a Sinyan, akire akkor is azt írnám, hogy életveszélyes, ha nem lőtt volna Londonban egy öngólt. További probléma, hogy alig lehet rotálni: a csütörtöki kezdőből kimaradók közül négyen szoktak rendszeresen játéklehetőséget kapni (Brynhildsen, James, Pedersen, Risa) és őket a kezdőbe is várom, míg a többieknek dupláznia kell a héten. Bónuszként, a szezon első felében folyamatosan játszó Hestad sérült. Láthattuk, hogy nehezen ment az elmúlt két fordulóban a bajnoki a EL után a megtépázott Strømsgodset (2-1) és az utolsó előtt helyen álló Mjøndalen (3-1) ellen is. Ráadásul egy ilyen, Arsenal elleni meccs után nehéz lesz a játékosoknak felspannolniuk magukat a KBK ellen, mivel biztossá vált, hogy a negyedik hely is nemzetközi kupát ér, így pedig egy négy egységes előnnyel tudnak sáfárkodni.

Javítani kell!

Bővebben beszéltünk múlt héten egy podcast keretében a Kristiansundről, akik egy szoros meccsen, egy 89. percben esett gólnak köszönhetően szenvedtek vereséget (2-3) a Bodø/Glimt ellenében. Igazából játékkép és helyzetek alapján rendben voltak a legnagyobb bajnokesélyes ellen is. A védelmi megingások azonban nem fértek bele ezúttal a KBK oldalán. A hátsó alakzat gyengébb napot fogott ki, pedig a Rosenborg (0-0) és a Vålerenga (1-1) ellen teljesen rendben voltak. Mint látható, elég durva sorozatban vannak, miután a bajnokság első négy helyezettjével játszottak zsinórban. Hat pontra vannak jelenleg a Konferencia Ligát jelentő 4. helytől, ami a sorsolásukat elnézve nem elérhetetlen. Az utolsó hat fordulóban főleg alsóházas csapatokkal játszanak, azonban előtte még pontot kellene szerezniük az Akerben, hogy egy nagy hajrával olyan magasságokba törjenek, ahol még sosem voltak.

A Bodø ellen is bebizonyosodott, hogy mindenki bevethető Kastratin kívül, aki december elejéig az eltiltását tölti. Ezt nem érzem akkora hiányosságnak, mivel Moumbagna és Pellegrino mellett a szerepe erre az évadra már igen sokat csökkent. Rajta kívül viszont nincs hiányzó, így Michelsen mester a kedve szerint állíthatja össze a kezdőt a fáradtnak tűnő Molde ellen. A hazaiak szorzója nekem nagyon alacsonynak tűnik és igaz, hogy mostanában győzelmeket arattak, viszont a magabiztosság hiányzott belőlük, a játékuk hagyott némi kivánnívalót maga után. Ennek függvényében én itt számítok a vendégek pontszerzésére (2.60). Ami emellett még jó opció lehet, az a gólok száma. A bukik a határt 3,5 gólnál húzták meg és az under elég jól fizet (1.70). A Moldénak nincs ereje végigtolni ezt a meccset, míg a KBK az utóbbi időben megelégedett a döntetlennel is az élboly csapatai ellen. Emellett megjegyezném, hogy a Kristiansund idegenben eddig 12 meccset játszott és ezek közül csak két alkalommal esett több, mint 3,5 gól. A Moldénál ez az arány otthon 5/11, így az overt most nem annyira nyomnám neki.

Borítókép: forrás: sportfogadas.org

Amerikai sportok heti nyereménysorsolások

Zsebelj be minden héten 160 ezer forintot NBA-re, NHL-re, NFL-re és MLB-re megtett fogadásaiddal.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Molde - Kristiansund BK Tipp

    X2
    2.60 Unibet



Hozzászólások 1

grof19

grof19

  • 2020 nov 6. 10:50

Nagyon jó az összefoglaló a mérkőzésről Gavrilo köszönet érte. Jöhet is az eredmény úgy gondolom de a gólokban is nagy érték van szerintem hiszen a Molde hazai pályán (30:9) gólaránnyal áll a Kristiansund idegenben (18:14) gólaránnyal áll. Ezen a mérkőzésen is lehet több gól és még így is jó az eredmény amit ajánlottál.


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

 

Gavrilo


Sziasztok! Főleg norvég és magyar foci témakörben szeretek fogadásokat kötni hétvégére, míg hétközben női teniszre. Emellett megszállott Excel-fan vagyok, ami igen hasznos tud lenni az élet számos területén. A sportfogadás inkább csak kiegészítő tevékenység számomra a meccsnézés mellett.

Amerikai sportok heti nyereménysorsolások

  • Zsebelj be minden héten 160 ezer forintot NBA-re, NHL-re, NFL-re és MLB-re megtett fogadásaiddal.

Unibet útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Skandináv foci 2020

SPF Előzetes hozzászólt
2020 dec 19. 21:43
SPF Előzetes hozzászólt
2020 dec 19. 21:27
Történelmi siker előtt áll a KBK

Egy győzelemmel esélyt teremtenek maguknak a nemzetközi kupára. Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2020 dec 17. 19:46

Kapcsolódó cikkek