A „B” csoportban óriási meglepetésnek kell történnie, hogy ne a két esélyes jusson elődöntőbe. Kamerun és Ausztrália is kizárólag többgólos győzelemmel juthat tovább. Az m4 a Németország – Kamerun találkozót közvetíti, a másik mérkőzést csak neten láthatjuk.

Németország

A Chile elleni kiváló első félidőt egy nézhetetlen második követte, egyik csapat sem vállalt kockázatot, a gólarányra bízták a csoportelsőséget. A meccs képe alapján a németek kissé alárendelt szerepben játszottak, de egy villámgyors kontrával sikerült egyenlíteniük. Löw a sajtótájékoztatón meglepetésre azt mondta, hogy ha a legjobb négy közé kerülnek, az már felülmúlja előzetes várakozásait. Goretzka kiemelte a kameruniak fizikális fölényét, szerinte gyors passzokkal lehet elkerülni a párharcokat. Can bokája megsérült, kérdéses a játéka. Rüdiger biztosan végig pályán lesz, és a kapusedzőre bízza, hogy ki véd majd. Löw eddig öt komoly tornán irányította a német válogatottat, és mindig eljutottak az elődöntőig, most is csak egy kétgólos vereséggel eshet ki a csapat.
A várható kezdő: Trapp – Ginter, Mustafi, Rüdiger – Kimmich, Goretzka, Draxler, Rudy, Hector – Wagner, Stindl.

 

Kamerun

Az ausztrálok elleni döntetlennel megmaradt az esély a továbbjutásra, bár a negatív gólarány miatt ez nem reális célkitűzés. Nem volt rossz mérkőzés, pedig előzetesen talán ettől vártuk a legkevesebbet. A csoportmeccseken Broos kétszer is teljesen ugyanazt a kezdőt küldte pályára, várhatóan ez most sem változik majd. A németek stílusa illik az övékhez, a labdaszerzések után kedvükre indíthatják a gyors kontrákat. Minimum kétgólos különbséggel kell Kamerunnak nyernie, csak ebben az esetben lesz jobb a gólarányuk a németekénél. Azért itt erre nem kell számítanunk…
A várható kezdő: Ondoa – Mabouka, Teikeu, Ngadeu Ngadjui, Fai – Siani, Djoum, Zambo Anguissa – Bassogo, Aboubakar, Moukandjo.

Esélyek

A németeknél lesz majd a labda, azt is meg merem kockáztatni, hogy minimum 60%-ban. Kamerun mélyen próbál majd védekezni, és labdaszerzés után az elsődleges feladatuk lesz eljuttatni a labdát a Bassogog, Aboubakar, Moukandjo trióhoz. Többször láthattuk már, hogy a németek védekezése nem működik tökéletesen. A játékosok minősége közti különbség nagyon nehezen lesz eltüntethető, nem véletlenül kínál a bet365 mindössze 1.36-os oddsot a német sikerre.

Ausztrália

A továbbjutás szinte elérhetetlen, náluk ezért is inkább más került középpontba: sokszor írtam már Cahillről, az Everton egykori klasszisa ezen a mérkőzésen százados lehet. Posteccoglu célzott rá, hogy pályára lép majd a klasszis, mert ő az ausztrál sport meghatározó alakja, és megérdemelte ezt a rangot. Ő lesz az első ausztrál mezőnyjátékos, aki eléri a 100 válogatottságot. Az edző arról beszélt még, hogy Chile a Copa America megnyerése után valószínűleg még erősebbé vált. Minden játékos bevethető. Ausztráliának minimum két góllal kell nyernie a továbbjutás érdekében.
A várható kezdő: Ryan – Wright, Degenek, Sainsbury – Milligan, Mooy, Gersbach, Troisi – Rogic, Juric, Leckie.

 

Chile

Alexis Sánchezzel a kezdőben egészen máshogy festett Chile, az Arsenal sztárja gólt is szerzett. Chile játékstílusa (agresszív letámadás) nagyon sokat kivesz a játékosokból, Pizzinek pedig az elődöntőre is gondolnia kell, de így is biztosak lehetünk benne, hogy a legerősebb kezdő lép majd pályára. A csoportelső elkerüli Portugáliát, ami elég motiváció lehet. Gary Medel megsérült a németek ellen, le is kellett cserélni, játéka erősen kérdéses. Pizzi kiemelte a sajtótájékoztatón, hogy nagyon szoros a verseny, szinte minden meccs egy gólon múlt (vagy döntetlen lett), és ugyanakkora esélyesnek tartja csapatát a végső győzelemre, mint a többi hetet.
A várható kezdő: Bravo – Isla, Medel, Jara, Beausejour – Aranguiz, Chelo Diaz, Pablo Hernandez – Vidal – Alexis, Vargas.

Gólokat várok

A két csapat 3-3 gólt lőtt már, és egyikük sem védekező felfogású. Az ausztráloknak két góllal kell nyerniük, így talán még az eddig látottaknál is több kockázatot vállalnak majd. Chile támadójátéka is rendkívül veszélyes, a kontrajátékuk is nagyon erős, Alexis és Vargas is könnyedén zavart okozhat az ellenfél védelmében. A 2,5 gól feletti opció az Unibetnél 1.57-et fizet, de azért én ezt alacsonynak találom. Élőben lesz érdemes rakni!

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés