Szerdán két mérkőzést is láthatunk az „A” csoportból, az első találkozón nagyon gyengén szereplő Új-Zéland a hajrában pontot szerző Mexikó ellen játszik majd, a házigazda oroszok pedig a portugálok ellen próbálják meg bebiztosítani a továbbjutást, ami egy győzelemmel biztossá válna.

Mennyire erősek az oroszok?

A kérdésre nehéz választ adni. Ha a keret hiányzóit nézzük, számos kulcsjátékost találunk (Manuel Fernandes, Neustädter, Dzagoev, Shatov, Dzyuba, Kokrin), nélkülük nyilván gyengébb a csapat, az Új-Zéland elleni produkció viszont bizakodásra ad okot, nem igazán hagytak esélyt a szigetállamnak. Összesen 18-szor próbálkoztak, amiből 10 kaput talált, ezekből 5-6 komoly gólszerzési lehetőség volt – a kapufát is eltalálták, és egyszer a gólvonalról mentett egy új-zélandi védő. Smolov kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a 27 éves csatár a Krasnodar színeiben 31 meccsen 25 gólig jutott (az előző szezonban 44/24 volt a mérlege, 13 gólpasszal), jó lenne őt a következő szezonban egy topligás csapatnál látni. A portugálok ellen majd kiderül, hogy milyen játékerőt képviselnek, lehet, hogy csak Új-Zéland volt nagyon gyenge. A kezdőben pár változás várható, Zhirkov és Samedov helyett a jóval védekezőbb felfogású Kombarov és Smolnikov pályára lépését is el tudom képzelni, ebben az esetben a 3-5-2 egy 5-3-2-re módosul. Kicsit csalódás volt, hogy a nem telt meg a szentpétervári stadion, a portugálok ellen viszont már biztosan teltházra számíthatunk. A FIFA.com egy cikkben arról ír, hogy három esélye van a házigazdáknak: az egyik a pontrúgások (a torna előtti három felkészülési meccs mindegyikén szereztek gólt ilyen szituációból, és Új-Zéland ellen is veszélyesek voltak, a portugálok pedig éppen rögzített játékhelyzetből buktak két pontot Mexikó ellen a hajrában). A másik két tényező a már általam is említett Smolov és a félelmetes hangulat a Spartak Stadionban.
A várható kezdő: Akinfeev – Smolnikov, Dzhikya, Vasin, Kudryashov, Kombarov – Glushakov, Erokhin, Golovin – Poloz, Smolov.

 

Portugália rotálni fog

Ronaldoék az egész meccs során nem tűntek elég meggyőzőnek. Santos a 4-3-3-as felállásban a szélvészgyors Nani-CR7-Quaresma triónak szavazott bizalmat, pontosan tudta, hogy Mexikó birtokolja majd a labdát, ők pedig kontrákra építettek. A labdabirtoklási arányból (59%-41%) is leolvasható a játék képe, a gólváltáshoz hasonló egyéni hibák kellettek – mindkét esetben egy védő alászaladt a labdának. Később sem változott a szereposztás, Mexikó fölényben futballozott, de ha a kidolgozott helyzeteket nézzük, ez egy teljesen reális döntetlen. Santos már a torna előtt elárulta, hogy folyamatosan rotálja majd a kezdőt, André Silvát és Gelson Martinst én el tudom képzelni a kezdő sípszótól Oroszország ellen. Nem mehetünk el szó nélkül a Ronaldo-eset mellett sem: a Real Madrid sztárjának adócsalási- és átigazolási ügyéről már az egész világ tud. A meccs legjobbjáért járó díj átvételekor szokás párszavas interjút adni, de ő a hajrában elvesztett két pont miatt azonnal az öltözőbe sietett, később a FIFA megvédte őt, és egy sérülés miatti kezelésre hivatkozva törölték az interjút.
A várható kezdő: Rui Patricio – Guerreiro, Bruno Alves, Fonte, Semedo – André Gomes, William Carvalho, Moutinho – Gelson Martins, André Silva, Ronaldo.

 

Továbbjut a nyertes

Oroszországnak hat pont az elődöntőt jelentheti, de ők minden bizonnyal a döntetlent is aláírnák. Ezen a meccsen változni fog a játék képe, és az oroszok bekkelnek majd, a portugáloknak kell dominálniuk. A rotálás sikerességére csak a végső sípszó után derül fény. A hazaiak melletti érveket felsoroltam már, de a minőség a portugálok felé billenti a mérleg nyelét. Az Európa bajnoknak sem feltétlenül rossz eredmény a döntetlen, Új-Zélandot bármilyen felállással simán verik majd. Érdekes meccs lesz, de gólzáport nem várok – az oroszok megpróbálnak majd kiharcolni egy 0-0-t. Tippelésre élőben lesz alkalmas ez a mérkőzés!

Mexikó

A portugálok elleni döntetlennél egyértelműen láthattuk a csapat stílusát, ők szeretnek kezdeményezni, és ehhez a játékoskeret is adott. Először fordult elő olyan, hogy egy mexikói válogatott hazája bajnokságában szereplő futballista nélkül kezdjen egy meccset. Osorio szintén az a típusú edző, aki szívesen rotálja a keretét, az előzetes hírek szerint akár nyolc helyen is kicserélheti a portugálok elleni kezdőt. Pontegyenlőségnél a gólarány számít, és ebben a csoportban bőven van arra esély, hogy ez döntsön, ezért nem fognak leállni az első rúgott gól után. Érdemes még Javier Hernándezről beszélni, a válogatott valaha volt legeredményesebb játékosának már csak két gólra van szüksége ahhoz, hogy elérje az ötvenet.
A várható kezdő: Talavera – Reyes, Araújo, Alanis, Reyes – Marco Fabian, Marquez, Giovanni dos Santos – Aquino, Javier Hernández, Lozano.

 

Új-Zéland túl gyenge

Az oroszok elleni mérkőzés után könnyen megállapíthattuk, hogy ennek a csapatnak semmi esélye elkerülni az utolsó helyet a csoportban. A torna előtti két utolsó felkészülési mérkőzés is figyelembe véve a legutóbbi három meccsükön összesen háromszor (!) találták el az aktuális ellenfél kapuját. Papíron csatárposzton a legerősebbek, Wood lett a Championship gólkirálya idén, de ha nem jut el hozzá a labda, akkor nem tud mit csinálni. Új-Zélandnak egy rúgott gól is hatalmas élmény lenne, de nem reális cél. Mintha ők alacsonyabb osztályban játszanának… Hudsontól is várható rotáció.
A várható kezdő: Marinovic – Doyle, Smith, Durante, Tzimopoulos, Boxall – Thomas, Tuiloma, McGlichey – Wood, Rojas.

Sima győzelemre számítok

Ez a két csapat már játszott egymás ellen, októberben csak 2-1-re nyert Mexikó – de nagyon felforgatott kerettel, európai légiósok nélkül léptek pályára. A mai meccsen nagyon könnnyű Mexikó diadalra számítok, a két csapat közti különbség óriási, ők pedig elöl sokkal jobbak, mint az oroszok, akik 3-4 gólt simán lőhettek volna. Mivel a gólarány számít, nem fognak majd leállni. A tippem Mexikó hendis győzelme, ráadásul a -2.0-s határt választom (1.73, bet365): ha csak kettővel nyerne Chicharitoék, a tétet visszakapjuk. Alacsonyabb határnál túl kicsi az odds…

  • Tipp

    Mexikó - Új-Zéland: Mexikó -2.0

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés