Kevés pihenővel abszolválta az elmúlt heteket a Fiorentina, ami látszólag megtörte a csapat lendületét is. Ezt, illetve a riválisok botlását használná ki a Milan. 

2022 máj 1. 15:00 Közvetítés: UnibetBet365

Nincs mese

Úgy voltunk vele, ha minimum 1.60 környékén lesz a Milan szorzója a Fiorentina ellen, akkor illik róla "megemlékezni", esetleg felhívni a figyelmét azoknak, akik nem értesültek róla. A Milan a bajnoki címért küzd, Bologna sikere az Inter ellen jól jött nekik, így megtartották a pontelőnyüket négy fordulóval a bajnokság vége előtt. A Napoli most már lőtávolon kívül, így a két milánói klub között dőlhet el a bajnoki cím. 

A Fiorentina fáradását leginkább az mutatja, hogy valami egészen elképesztő meccset produkáltak az Udinese ellen a hétközi pótlások során. A firenzeieknél 73%-ban volt a labda, 18 kapura lövésük volt, amiből 7 talált kaput, míg az Udinese mindössze 27%-ban birtokolta a labdát, de 18 lövésig és 4 rúgott gólig jutottak! A röhejes az, hogy simán nyerhettek volna 6-0-ra is, de olyan szinten ügyetlenek voltak elől, hogy tiszta helyzeteket hagytak ki. 

A hazaiak védelme pocsék volt, sorra kapták a kontrákat, két szélen teljesen szétesett a csapat, lefutották őket simán, érezhető volt a fáradtság. Sokat nem pihenhettek, ráadásul a Milan most nagyon motivált. Érzik ők is, ha ezt behúzzák, akkor az utolsó két nehéz meccsből az egyik letudva. Az utolsó három fordulóra úgy mehetnek, hogy nem kell mindegyik meccset megnyerniük, mert pontegyenlőség esetén is bajnokok. 

Pontosan ezért gondoljuk, hogy erőn felül fog teljesíteni a Milan. Stefano Pioli (Milan edzője) és Vincenzo Italiano (Fiorentina edzője) csatája egyelőre abból a szempontból kiegyenlített, hogy a hazai meccseiket mindkét szakvezető hozta, így most Pioli előtt a feladat a győzelem szempontjából. Ibrahimovic csereként segítheti majd a milánóiakat, ha pedig beáll, akkor általában nyer a csapat (Zlatan csereként pályára lépve az alábbi mérleggel rendelkezik a Milan: 8 győzelem és 1 döntetlen). 

  • AC Milan - Fiorentina tipp

    Milan győzelem
    Bet365
    1.61

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés