La Liga: Bekezdett a Levante

Nagy Bence
2018 aug 26. 20:44
Szólj hozzá!

Foci La Liga Celta Vigo Levante

A tavalyi szezont nagyon szépen zárta a Levante és jól kezdte az újat is, ahol idegenben intézték el a Betis csapatát. A Celta Vigo lesz a soron következő ellenfél, ahol komoly változások voltak a nyár folyamán. Kinek kedvez a hétfő esti meccsidőpont? 

Levante: Mi a titok nyitja?

Nem más, mint Paco López személye. Az 50 éves tréner márciusban érkezett a kis spanyol csapathoz, azóta 9-1-2 a mérlege a klubnak. Egyik vereség az Atlético Madrid ellen volt idegenben, míg a másik a Celta Vigóval szemben, így lesz mit törleszteni hétfő este. Mi volt a legnagyobb tett amellett, hogy a szezon második felében az egyik legjobban teljesítő csapat voltak a ligában? Az addig veretlen Barcelona legyőzése, ezzel megakadályozták a katalán csapatot, hogy vereség nélkül zárják a La Ligát. 

Nem sok írás született a mesterről a külföldi sajtóban sem, de azért próbáltunk kicsit utánajárni a Paco López teljesítményének. Sosem volt első osztályú edző a levantei megbízatását megelőzően, pedig már elmúlt 50 éves. Későn érő típus, de ha így folytatja, akkor még sokat hallunk róla. Mi az egyik erőssége a csapatnak? Az erőnlét. Mióta López az edző, 10 mérkőzésen lőttek gólt a 60. perc után a 12-ből. Állóképességük kiváló, végig bírják a találkozókat, ami nagyon ritka egy spanyol (közép)csapattól. Igazi munkamániás a tréner, elemez és alaposan felkészíti a csapatát. 

Ez fontos is, mivel a Levante játssza a focit. Védekezésnél jól tömörülnek a kapu előtt, széljátékra kényszerítve az ellenfelek. Középen két nagy védő várja a beíveléseket, így többségében sikerül hatástalanítani a helyzeteket. Nagyon jól zárják le a területeket, mivel egy kettős falat képez a védelem és a középpálya.Támadásban sem tétlenkednek, gyorsak és dinamikusak, hála az intenzív edzéseknek. Jól használják ki a védelem mögött keletkező üres területeket, ahová előszeretettel játsszák be a zsugát. Okosan kontráznak (lapos passzok, alig van felívelés), amiből Morales aktívan veszi ki a részét (inkább a labdás futásra helyezik a hangsúlyt). Sebességét jól kamatoztatja, ezzel lefutva az ellenfél védőit, de nem fél használni technikai tudását sem. 

Győzelem a Celta ellen? 

Fontos játékosok távoztak a vigói klubtól és lehet még lesz egy távozójuk, Iago Aspas személyében, akit a Real Madriddal boronáltak össze. Az ő hiánya végleg rányomná bélyegét az előttük álló szezonra. Új edző, kicserélődött védelem és középpálya, ami az első mérkőzésen meg is látszott. Nincs egyben a Celta, ezt használná ki a Levante. Jóval összeszokottabb csapat képét keltik, míg a vendégeknél inkább az egyéni képességekre építenek jelenleg. Ezen dolgok fényében érdemes a hazai győzelem felé tendálni. A bátrak egy sima sikerrel is megpróbálkozhatnak, aminek 2.85-ről esett le a szorzója 2.45-re, míg lehet biztosítani DNB-re is egy szép oddsért. 

Borítókép: Morales (Fotó: LevanteMedia / Shutterstock.com)

20.000 Forint Kockázatmentesen!

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI -37.21 %

július

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

20.000 Forint Kockázatmentesen!

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Unibet útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org
 

La Liga 2018/19

csabax hozzászólt
2019 máj 21. 15:38
Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy ennél a Bale-sztorinál is az lesz, ami már sok egyéb másik helyen is van. Azaz: nem elegendő valaminek lenni, hanem annak is kell látszani.
Pozzato hozzászólt
2019 máj 21. 11:27
Gareth Bale.. Látom szinte minden felületen, hogy mikor kivel boronálják össze, mekkora egy szar igazolás volt, sérülékeny, nem tudott beilleszkedni, nem érte meg a pénzét.

Egy olyan játékosról beszélünk, aki eltűrte Cristiano Ronaldo árnyékát, csereként is rendre megállta a helyét, illetve Zidane-féle mellőzést is. A Real Madrid szerintem óriási hibát követ el, mikor e
zsivany20 hozzászólt
2019 máj 21. 09:05
Biztos rekordot akart beállítani Zizou...  ;D összehozta a valaha volt legnagyobb különbséget a Barca és a Real között: 19 pont! Ezzel két ponttal alulmúlta a saját maga által tavaly beállított 17 pontos hátrányt! #történelem

Fejlődés is tapasztalható azonban a kupában, idén ugyanis legalább nem egy Leganes ejtette ki őket a Copa del Rey-ből, ha

Kapcsolódó cikkek