A Király-kupa után sok csapat a bajnokságban kozmetikázná a teljesítményét. Azonban vannak olyanok, akiknek jól sikerült az odavágó, így nagy kérdés, hogy mennyit fognak kockáztatni a hétvégi bajnoki kapcsán. Ilyen a Valencia, az Espanyol és a Sevilla. Utóbbi kettő egymás ellen lép majd pályára. 

Espanyol - Sevilla

Ki, ha nem az Espanyol verné el a városi rivális Barcelonát? Egy mindkét fél részéről kemény mérkőzést nyert meg az Espanyol a kupában, nem finomkodott egyik gárda sem ami a faultokat illeti. Nem volt túl bonyolult Quique Sánchez Flores takikája: védekezzük ki a mérkőzést, aztán valahogyan találjunk egy gólt. Mourinho módjára gyönyörűen leparkoltatta a buszt, jó munkabírásuknak hála pedig jobban bírták a meccs végét, mint Messiék. Amondó vagyok, hogy az Espanyol számára nagyon fontos lesz a visszavágó is, hiszen kell a fricska az ősi rivális orra alá, ha már a bajnokságban nem tényezők. Viszont hasonlóan gondolkodhat a Sevilla is, aki óriási meglepetésre elverte az Atlético Madridot a Wanda Metropolitanóban. Szerintem Vincenzo Montella sem tudja, hogyan is nyerhetett a csapata, vagyis de: szerencsétlen volt a Tico. Hiába volt ott a kezdőben Griezmann vagy Vitolo, csak Diego Costára épült a támadójáték. Costa egymaga eldönthette volna a továbbjutás sorsát, annyi helyzete volt, de a végét nagyon elszúrta a Tico. Már addig is voltak gondok, mert a középpálya nem muzsikált jól, de a végén egy megpattanó beadást ütött be Moya a kapujába, majd egy nagy védelmi hibából jött az újabb Sevilla találat. Montella kezét tehát fogják az égiek, pedig borzalmasan gyengén játszik a csapata.

Vincenzo Montella 002

Vincenzo Montella. Fotó: Marco Iacobucci EPP/Shutterstock.com

Semmi koncepció, semmi olyan taktikai elem, amivel mérkőzést lehetne nyerni, mégis nyernek. Ilyen előjelek után legyen okos az ember a szombati találkozóval kapcsolatban. Jó eséllyel Darder, Moreno vagy Fuego pihenőt kaphat a hazaiknál, de a vendégek sem fogják erőltetni a legerősebb felállást. Érdemes elgondolkozni egy 2,5 underen gólok szempontjából. Az Espanyol hazai pályán nagyon jól védekezik, most is elsősorban ehhez fognak nyúlni, míg a Sevilla idegenben alig talál a kapuba (2,5 gól alatt: 1.75).

Las Palmas - Valencia

Annak ellenére, hogy az Alavést kapta, nem könnyítette meg a saját helyzetét a Valencia a Király-kupában. Az Alavés szerzett vezetést, végül az emberelőnynek is köszönhetően, de fordított Marcelino együttese. A mester sokat nem rotált, próbált egy minőségi csapatot összehozni, de kellettek a cserék, hogy megfordítsák a találkozót. A visszavágón nem pihenhet a Valencia, biztosra veszem, hogy ott sem fog spórolni Marcelino. A Las Palmas ellenben szépen nyugodtan készülhetett a hétvégi bajnokira, hiszen őket épp a mostani ellenfelük búcsúztatta a Király-kupából, így jöhet a revans számukra.  Legutóbb egy 6-0-ás égésbe néztek bele idegenben, jó formáról tehát szó sincsen, viszont nagyon hajtós klub. Az elmúlt időszakban volt egy minimális fejlődés a játékukban, hazai környezetben összeszedettebben játszanak. Malmukra hajthatja a vizet a vendégek hiányzói is, hiszen a balhátvéd Gayá vagy a középpályás Parejo biztosan nem lesz a kezdőben, de kérdéses olyan játékosok sorsa is, akik szerepet kaptak a szerdai kupameccsen. Megmondom őszintén a 2.08-as 1X-ben sok fantázia nincsen, nagyobb szorzóra gondoltam, ahogyan az ázsiai hendi kapcsán is. Inkább a gólokkal érdemes foglalkozni, ott is egy kicsivel bátrabb tippel: Valencia 1,5 gól alatt marad. A Las Palmas otthonában hagyománosan nem megy nekik és Parejo távollétében erőlködésbe fulladhat a játékuk. 

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés