LaLiga: Jöhet még egy El Clásico

Nagy Bence
2019 márc 2. 11:42
Szólj hozzá!

Foci fc barcelona real madrid el clásico LaLiga

Egy héten két El Clásico? Sok lesz ez már a jóból, bár legalább szerdán a tempóra és a játékra nem volt panasz. Mire számíthatunk szombaton?

Real Madrid - Barcelona

A játék képét nézve meglepő eredmény született Madridban szerdán, hiszen a hazaiak kikapcsolták Lionel Messit, ez által a Barca csak szenvedett, viszont a hazaiak sorra alakították ki a helyzeteket, de mégis a Barcelona mért első ránézésre kiütéses győzelmet a BL-címvédőre. A 3-0-ás vendég siker nem mutatja megfelelően a valódi eseményeket, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Barcának nagyon fekszik a Real jelenlegi játéka. 

A széleken ugyanis sebezhető a Real Madrid, ez pedig a Barcelona egyik fegyvere, elsősorban Jordi Alba oldalán. Ebből is szerzett vezetést a katalán csapat a második félidőben, mikor Dembélé oldalt váltott, ami megzavarta a királyiak hátsó alakzatát. Az látszik, hogy Ernesto Valverde óvatos edző, talán túlságosan is, de a Real Madrid ellen rendre jó taktikát választ és alaposan kielemzi a helyzetet.

Lionel Messi (Fotó: Jose Breton- Pics Action / Shutterstock.com)

Nem először fordult már elő, hogy egy gyengébb első félidőt követően a másodikban jött a gála: 2017 decemberében kísértetiesen hasonló mérkőzést láthattunk, Messi kapott egy emberfogást (Kovacic), teljesen kivették őt a játékból, viszont jött Suárez az 50. perc környékén (ahogyan most is), majd utána egy büntető, illetve a végén a meccset lezáró találat. Ugyanúgy verte Solari csapatát Valverde, ahogyan Zidane-ét. 

Ettől függetlenül viszont a Real Madrid jól játszott, mert a Barcelona ellen ez kell, csak nem volt szerencséjük. Simán benne volt, hogy ez egy hazai 3-0 lesz, mi is madridi továbbjutást vártunk. Most jó eséllyel Vinícius Junior lábában maradt a finálé, pedig a brazil nagyon ígéretesen játszott. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi változott három nap alatt?

Semmi. A kezdők nagy valószínűséggel hasonlóak lesznek, talán a hazaiak képesek javulni, ha Bale kezdővé avanzsál, de ehhez Solari nem feltétlenül fog asszisztálni. Még a walesivel sincsen minden megoldva, mert hiányzik a klasszikus gólvágó elölről, most érződik igazán Ronaldo hiánya. Az argentin tréner megtette a magáét, de a Barca legyőzéséhez extra kell.

El Clásico Tippjáték: 10 000 Forint vár rád! Tippelj most!

A katalánok hetek óta borzalmasan játszanak, van egy-két kiemelkedő eredmény (Sevilla 4-2), de összességében ez kevés lesz a szezon hátralévő részében. Nincsen irányító, mindent Messitől várnak, aki hiába zseni, ehhez még ő is kevés. Az viszont a vendégek malmára hajthatja a vizet, hogy a Real Madrid sok helyzetből tud csak gólt lőni. Látható volt ez szerdán is, hogy nincsen vérbeli támadójuk. 

A másik oldalon viszont ott van Luis Suárez, aki a BL-ben évente egyszer talál be, lassú és öregszik, de világklasszis támadó volt és néha még villant valamit a régiből. Messi kikapcsolásával megint ő kerülhet előtérbe, de nem ő lehet a meccset eldöntő faktor, hanem a két fiatal: Vinícius és Dembélé. Lássuk be, a francia támadónak nagy szerepe volt az őszi 5-1-es sikerben és most is. 

Vinícius is lehetne a mérleg nyelve, hiszen zseniálisan cselez és gyors, de a kapu előtt még akadnak gondjai. Két fiatal, akiben megvan a motiváció, ugyanez a többieknél már kevésbé látszódik, inkább a fásultság. Mindezek ellenére nagyobb érték van egy madridi DNB-ben, talán a szorzó is csábító lehet (2.04). Érdemes szétnézni a büntetőlapoknál is. A 6,5 over 1.53, nem rossz opció, de a hazai lapok száma csábítóbb lehet (3,5 over: 1.84). A piros lap kicsit karcsú 2.60-ért de még talán vállalható. 

Élő közvetítés

A Real Madrid - Fc Barcelona találkozót élőben követheted a Unibet TV-n. A közvetítéshez aktív számlával kell rendelkezned (egyenleged nagyobb, mint nulla vagy volt minimum 1 fogadásod az elmúlt 24 órában). Földrajzi korlátozások lehetnek érvényben.
Élő közvetítés indítása!

Borítókép: Santiago Bernabeu. Fotó: Alfonso de Tomas/Shutterstock.com

5€-s ingyenes fogadás kosárlabdára

Fogadj kosárlabdára minimum 5€ értékben minden szombaton és vasárnap, és hetente egy 5€-s ingyenes fogadásban részesülhetsz.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI 3.91 %

december

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

5€-s ingyenes fogadás kosárlabdára

  • Fogadj kosárlabdára minimum 5€ értékben minden szombaton és vasárnap, és hetente egy 5€-s ingyenes fogadásban részesülhetsz.

betfair útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org
 

La Liga 2018/19

csabax hozzászólt
2019 máj 21. 15:38
Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy ennél a Bale-sztorinál is az lesz, ami már sok egyéb másik helyen is van. Azaz: nem elegendő valaminek lenni, hanem annak is kell látszani.
Pozzato hozzászólt
2019 máj 21. 11:27
Gareth Bale.. Látom szinte minden felületen, hogy mikor kivel boronálják össze, mekkora egy szar igazolás volt, sérülékeny, nem tudott beilleszkedni, nem érte meg a pénzét.

Egy olyan játékosról beszélünk, aki eltűrte Cristiano Ronaldo árnyékát, csereként is rendre megállta a helyét, illetve Zidane-féle mellőzést is. A Real Madrid szerintem óriási hibát követ el, mikor e
zsivany20 hozzászólt
2019 máj 21. 09:05
Biztos rekordot akart beállítani Zizou...  ;D összehozta a valaha volt legnagyobb különbséget a Barca és a Real között: 19 pont! Ezzel két ponttal alulmúlta a saját maga által tavaly beállított 17 pontos hátrányt! #történelem

Fejlődés is tapasztalható azonban a kupában, idén ugyanis legalább nem egy Leganes ejtette ki őket a Copa del Rey-ből, ha

Kapcsolódó cikkek