A spanyol bajnokság 27. fordulójának első felében – szokás szerint – nem igazán találunk kiemelkedő párosítást. A Valencia, a Sevilla és az Atlético Madrid meccseit fogom vizsgálni. A Sport TV ismét pocsék kínálattal rukkol elő, az első öt találkozóból kettőt közvetítenek élőben.

Valencia – Sporting Gijón: Az odds alapján sima hazai
Szombat, 13:00, nem tévés meccs

A hazaiakban bíztam az előző körben, gondoltam egy gólra jók lehetnek majd a Godín nélkül játszó Atlético védelem ellen, de nagyon nem lett igazam, borzalmasan játszottak, a 3-0 számukra volt hízelgő eredmény. A hazai pályás teljesítményükkel mostanában (az Eibar elleni csúnya 0-4-et leszámítva) nincs probléma, a megszerezhető legutóbbi 15 pontból 12-t bezsebeltek saját közönségük előtt. Nani elkezdte az edzéseket, de a csapatkapitány Enzo Pérez begyűjtötte ötödik sárga lapját, így ő nem léphet pályára. Nélküle a bajnokságban 2 döntetlen és 4 vereség a mérleg, és ezeken a találkozókon 13 gólt kaptak…

 

Megnéztem a Gijónt a Deportivo ellen, nagyon vérszegényen játszottak, és a szezonban mindössze második alkalommal nem tudtak gólt szerezni hazai pályán. Nem mondhatjuk, hogy nem voltak meg a helyzeteik, de sokkal jobban szerepeltek eddig a Molinónban, ez a hatpontos mérkőzés elvesztése pedig csak még lejjebb taszította őket. Hét pontra található a legközelebbi, még bennmaradás érő hely. Vendégként az impotens játék okozza a legnagyobb problémát, 13 meccsen 10 gólt szereztek, de Rubí irányítása óta a saját stadionjuktól távol szerzett négy pont nagyon jó eredménynek számít. A héten három kulcsjátékos (Traoré, Moi Gómez és Amorebieta) is sérüléssel küszködött, a játékuk kérdéses. Minden jel arra mutat, hogy a Valencia folytatja a felzárkózást, és nyerhet, de ekkora szorzóért (Unibet, 1.47) biztosan nem éri meg rájuk fogadni. Esetleg majd élőben a gólokra érdemes lesz figyelni, de csak miután meggyőződtünk róla, hogy a Sporting nem a buszparkolós taktikát választotta.

Sevilla – Leganés: Szokásosan nyer Sampaoli csapata?
Szombat, 16:15, Sport2

A hazaiaknak már a keddi BL visszavágóra is figyelniük kell, így nem a legerősebb kezdőt láthatjuk majd, az a találkozó sokkal fontosabb lesz ennél (Vitolo talán épp ezért gyűjtötte be ötödik sárgáját a hajrában). A hétfői meccs első félidejében simán megnyerhették volna az Alaves elleni meccset, a vezetés megszerzése után folyton le tudták kontrázni ellenfelüket, de a második félidőben mintha más csapatot láttunk volna, a hazaiak teljesen megérdemelten egyenlítettek. Nasri nélkül a támadójáték nem volt az igazi, a francia ismét bevethető lesz. A Leganés ultradefenzív taktikájának ellenszere az, hogy minél több kreatív játékost pakoljon be a kezdőbe Sampaoli. A már említett Vitolon kívül teljes a keret, hazai pályán pedig félelmetesen erősek, csak a Villarreal és a Barcelona ellen nem zsebelték be mindhárom pontot az eddigi 12 saját közönség előtt lejátszott bajnokin. A Leganés nagyon fontos meccset nyert hétvégén, viszonylag simán megverték az idegenben teljesen súlytalan Granadát, így öt ponttal eltávolodtak a Granadától. A gólt egy gyönyörű kontra után szerezták a hajrában, de a helyzetek és a játék képe alapján teljesen megérdemelten, a Granadának sansza sem volt a gólszerzésre. A balbekk Diego Rico eltiltott lesz, rajta kívül nincs friss hiányzó. A Leganés a rangadókra mindig felszívja magát, csak közvetlen riválist vertek meg eddig, a nyitófordulót leszámítva (Depor oda-vissza, Granada oda-vissza és Osasuna). A Sevilla minimális erőfeszítéssel róbálja majd behúzni a mérkőzést, a legutóbbi 7 győzelmükből 6-szor egyetlen találat döntött. Nagyon aprót megér erre fogadni (Döntetlen – (Leganes +1)), egygólos Sevilla siker esetén 3.60-as pénzt fizet vissza az Unibet.

 

Granada – Atlético Madrid: Nehéz lesz
Szombat, 20:30, Sport2

A hazaiak gyenge játékáról már írtam az előző bekezdésben, de mivel teljesen kétarcú a csapat, az idegenbeli teljesítményük most nem igazán számít. Lucas Alcaraz irányításával 5-3-1-es a hazai mérleg, még a Sevillát is megverték, csak a Sociedad nyert a Cármenesben. Érdemes megemlíteni náluk is a LaLigában mostanában látott szokásos taktikázást: a csapat legjobb játékosa, Carcela-González begyűjtötte ötödik sárgáját az előző mérkőzésen, így ezt a meccset kihagyja – a következő körben a Gijón elleni rangadón viszont már játszhat. Nem volt más veszélyeztetett játékos. Az Atlético lemosta a Valenciát, és ha kicsit jobb Griezmann és Gameiro helyzetkihasználása, 5-6 alatt nem álltak volna meg, a két francia nagyobbnál nagyobb ziccereket hibázott. A héten Gabinak eltört a keze, és meg is műtötték, így ezt a találkozót biztosan kihagyja majd a csapatkapitány, Torres viszont újra pályára léphet. Szoros meccs lesz, otthon masszív a Granada, és az Atleti bárki ellen képes szenvedni, bár legalább a BL visszavágóra nem kell annyira rápihenni az odavágón aratott nagy siker miatt. Nálam a Granada +1.5 ázsiai hendi jónak tűnik 1.575-ért (bet365).

  • Spanyolország, La Liga tipp

    Granada - Atléti: Granada +1.5

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Yannick Carrasco. Fotó: mr3002/Shutterstock.com