LaLiga: Nem viccel a Valencia

Nagy Bence
2019 aug 17. 14:55
Szólj hozzá!

Foci Real Sociedad Valencia CF LaLiga

A Valencia győzelemmel rajtolna, de ehhez lesz egy-két szava a baszkoknak is. A Sociedadnál számtalan tehetséges játékos van, akik bizonyíthatnak majd ebben az idényben!

Valencia - Real Sociedad

A Valencia idei esélyeiről már írtunk idén bővebben, most inkább a baszkokra koncentrálnánk. A Sociedad keretében jó pár tehetséges játékos található, de nem tudni, hogy mikor formálódnak csapattá. A védelem vezére Diego Llorente, aki a tavalyi szezont egy súlyos sérüléssel kezdte, ami rögtön meg is törte a Sociedad lendületét. Ha rendben lesz Llorente, akkor Elustondóval hatékony párost alkothatnak a védelem közepén a szezon későbbi részében. Masszív szűrökből is remekül áll a Sociedad, hiszen Illaramendi mellett Zubeldia és Merino segíthet be a defenzív feladatokba a pálya közepén. 

A támadósorban Mikel Oyarzabáltól várják a lehetőségek megteremtését, illetve az egyelőre sérüléssel bajlódó Portutól. Utóbbi nem léphet pályára a Mestallában, nagyobb szerephet hárulhat a még mindig szemtelenül fiatal Ödegaardra. Annál is inkább, mert a nagy tehetségnek kikiáltott 17 éves Ander Barrenetxea kisebb sérüléssel bajlódik. Rá érdemes lesz figyelni a szezon későbbi periódusaiban, mert egyre több szerephez juthat a gyors szélső.  

Mikel Oyarzabal. Fotó: CapturaSport / Shutterstock.com

Középcsatár poszton Willian José és a Dortmundból érkező Alexander Isak osztozhat az egy helyen. Különböző stílusban játszanak, lehetséges, hogy a Valencia zárt védekezése ellen az átlövéseiről ismert brazil játékos hatékonyabb lenne. A védelemben a már említett Elustondo nem léphet pályára, ott gondban lehetnek a baszkok. Érdekes mérkőzésre van kilátás, mivel a Marcelino irányította hazaiak, elsősorban a defenzív játékukról voltak ismertek az elmúlt szezonban. Ez változhat, ugyanakkor érdemes óvatosan bánni ezzel a mérkőzéssel. A hazai győzelem nagyon csábító, ahogyan a 2,5 over is, ha beindul a Valencia újdonsült támadósora Maxi Gómezzel. 

Borítókép: Daniel Wass (Fotó: MDI / Shutterstock.com)

1. gólszerző győztesre/helyre

Fogadjon a bet365 1. gólszerző Győztesre/Helyre piacán bármely mérkőzésen, és ha játékosa bármikor gólt szerez a mérkőzés folyamán, a bet365 fizet Önnek!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI 0.00 %

április

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

1. gólszerző győztesre/helyre

  • Fogadjon a bet365 1. gólszerző Győztesre/Helyre piacán bármely mérkőzésen, és ha játékosa bármikor gólt szerez a mérkőzés folyamán, a bet365 fizet Önnek!

Bet365 útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org
 

La Liga 2019/20

SPF Előzetes hozzászólt
2020 márc 25. 11:11
Barcelona: Vele képzelik el a jövőt

Mindenki az egykori Barca legendával kampányol. Olvasd tovább

Pozzato hozzászólt
2020 márc 22. 10:12
Ez baromi jó móka, kár hogy nincs legalább angol közvetítés hozzá.
A spanyol kommentátor iszonyatosan lelkes volt, mondjuk lehet, most látott először FIFA meccset, de annyi baj lehet. Olyan átéléssel közvetítette, mintha egy spanyol vb-döntő lenne.  ;D
TiB hozzászólt
2020 márc 22. 10:09
LaLiga Esport: Ebben a Betis a legjobb?

Marco Asensio bajnoki címig vezetné a Real Madridot, de nem lesz könnyű dolga.  [url=https://www.sportfogadas.org/elozetesek/lal

Kapcsolódó cikkek