A spanyol bajnokság 26. fordulójában a BL miatt a két legnagyobb csapatot szombaton láthatjuk, emellett a Leganés – Granada alsóházi csata jelentheti a legnagyobb izgalmat. Szokásosan csalódás a Sport TV kínálata, az első öt mérkőzésből csupán kettőt közvetítenek élőben.

Leganés – Granada: Kiesési rangadó
Szombat, 13:00, nem tévés meccs

A hazaiak formája elképesztően gyenge (egy győzelem és öt döntetlen az elmúlt 15 meccsen), kedden a Valencia ellen gyakorlatilag nem fociztak, és ismét simán kikaptak. A Barcelona elleni teljesítményük pont annyi löketet adott nekik, amivel még le tudták győzni a Deportivot, és így még mindig a vonal felett találhatók. Érdekes módon idegenben több pontot szereztek, mint otthon. A Celta elleni első fordulóst sikert leszámítva csak közvetlen riválist vertek meg (Deport oda-vissza, Granada, Osasuna). Asier Garitano mesternek nehéz dolga lesz, a hosszú távú sérülteken (Ibanez, Serantes, Timor, Koné) kívül két játékost is kizár a szerződése (a Granadától kölcsönözték ki őket), emiatt Bueno és Tito is csak a lelátóról figyelheti majd a mérkőzést, Albertot pedig kiállították a Valencia ellen.

 

Megint nyert a Granada hazai pályán, így az edzőváltás óta letett teljesítmény saját közönség előtt (öt győzelem, három döntetlen, egy vereség) kitűnő! A probléma idegenben kezdődik, a 0-3-10-es mérleg 40(!) kapott góllal botrányos. Rendkívül ostoba módon Gaston Silva és Uche Agbo is kipontozódott, de legalább Saunier és Kravets már teljes értékű munkát végzett. Uche Agbo volt az egyetlen „ütköző” középpályás a csapatban, de Wakaso érkezésével ez megváltozott – a ghánai nagy erősítést jelent, az Alavés ellen is pazarul játszott. Fogadási szempontból nehéz meccs, a tét miatt, és ahogyan az előző fordulóban harcolt a Granada, a büntetőlapok felé kezdtem el nézelődni, de mivel Munuera lesz a spori, nem vállalom be a 6,5-ös határt (a legutóbbi 10 alkalommal mindössze egyszer osztott ennél többet). Háború lesz a pályán, a vesztes óriási hátrányba kerül.

Eibar – Real Madrid: Gólok!
Szombat, 16:15, Sport2

Az Eibar idegenben szerzett pontot a Sociedad ellen, így továbbra is harcban áll az EL helyért folytatott küzdelemben, többek közt a Bilbaot, a Celtát vagy az Espanyolt maga mögé utasítva. A letámadásos focijukat nem kell bemutatni, a 41 rúgott góljuk az ötödik legjobb a ligában. Kicsit több, mint egy hónapja a Barcelona ellen (0-4) láthattuk, hogy nem olyan csapatról beszélünk, amely feladja a stílusát egy gigász ellen. Most sem így lesz, és az egészpályás letámadás sok csapatnak egyáltalán nem ízlik… Az Ipurúában eddig csak az Atleti, a Barca és az Osasuna nyert. Lejeune eltiltása komoly veszteség, a védelem legjobbjának tartom, de rajta kívül is lesznek hiányzók: Riesgo, Kike García, Nano, Imanol, Fran Rico és Juncá sem százszázalékosak, utóbbi kettő visszatérhet. A Real Madrid idegenben ismét rosszabb arcát mutatta, és az egy pontnak nagyon örülhettek a végén, a bíró megint kisegítette őket. Ronaldo ismét fontos gólokat szerzett, a portugál 4 gólnál tart a legutóbbi 3 bajnokin – érdekes módon ezek mindegyikén kétgólos hátrányba került a csapat. Az első két forduló óta a csapat 15 idegenbeli meccsből csak egyet úszott meg kapott gól nélkül (azt pont a rivális Atleti ellen). Varane továbbra sem bevethető, Morata és Bale eltiltottak lesznek. Egyértelműen a gólokra kell fogadni, a két csapat támadófelfogásából adódóan – ráadásul egy-egy kezdő belső védő nem játszik majd. Mindkét csapat gólt szerez: Unibet, 1.65!

 

Barcelona – Celta Vigo: Mindenki gólokra számít
Szombat, 20:30, Sport1

A katalánok lemosták a Gijónt szerdán, amely (ahogyan azt jósoltam) sok helyen változtatott a legerősebb csapatához képest. Enrique a lehető leginkább támadószellemű 11-et dobta be, ismét háromvédős szisztémát láthattunk tőlük. Ne feledjük, számukra ez a főpróba, ezzel felállással a PSG ellen készülnek! Egyáltalán nem biztos, hogy nem pihentet majd a mester, aki a héten bejelentette, hogy a következő szezonban már nem ő irányítja majd a csapatot. A taktikaváltás egyébként teljesen logikus, egyetlen természetes jobbvédő sincs a keretben Vidal sérülése után, és így csak Albát kellett beáldozni – az ő alternatívája (Digne) pedig egyelőre nem illeszkedett be a csapatba, a 3-5-2 (vagy 3-4-3) jobban illik ehhez a kerethez. Mathieu sérült. A Celta fordulatos meccsen játszott 2-2-t az Espanyollal, ami egyik csapatnak sem igazán jó eredmény, a Bilbao és az Eibar ugyanis nem kerültek sokkal közelebb. Az EL hely elérése tűnik reális célnak, de Berizzo csapata csütörtökön majd a Krasnodar ellen játszik, így ő sem a lehető legerősebb csapatot küldi majd pályára. Aspas zsinórban két szabadrúgásgólt szerzett. Fontas eltiltott, Radoja és Pablo Hernández sem százszázalékosak. Nagyon ritkán látunk ekkora határokat az over fogadásra, kétszeres pénzt csak minimum öt gól esetén kereshetünk ezen a meccsen. 

  • Spanyolország, La Liga tipp

    Eibar - Real Madrid: Mindkét csapat gólt szerez

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sergi Roberto. Fotó: Christian Bertrand/Shutterstock.com