Egy újabb vereség végzetes lehet a Leipzig számára a bajnoki versenyfutásban, ráadásul a csapat épp a Bajnokok Ligája visszavágó előtt kerülhet nehéz helyzetbe. Mennyire bírják Szoboszlaiék a kettős terhelést?

Nehéz napok előtt a Leipzig

Marco Rosénak a sérülések mellett a nehéz sorsolással is meg kellett küzdenie az elmúlt hetekben, hiszen február vége óta a Manchester City - Eintracht Frankfurt - Borussia Dortmund - Borussia Mönchengladbach - Manchester City ötössel kell játszaniuk, mindezt 22 nap alatt, ami átlagban 4 naponta történő pályára lépést jelent. Az első számú kapus, Gulácsi Péter továbbra sem bevethető, ami egyre inkább érezhető a hátsó alakzat minőségén. 

Először a Guardiola együttesét fogadták, ahol ugyan a City az első játékrészben dominált, bántóan nagy volt a fölényük, de mindössze 1-0-s előnyt tudtak kiharcolni. Ennek meglett az eredménye, ugyanis a második félidőre jött a szokásos leolvadás, nem pörgött úgy az angol csapat, mire a németek megérezték a vérszagot és egyenlítettek, de a győzelemtől sem volt messze. Ezek után a Frankfurt volt a soron következő ellenfél, akikkel szemben lendületből nyertek. 

Leipzig Mönchengladbach
Willi Orbán (Fotó: Vitalii Vitleo/Shutterstock.com)

Azon a két meccsen megmutatkozott a kettősség, ugyanis egyik alkalommal sem tudott mindkét félidőben jól játszani a lipcsei csapat, rendre egy-egy játékrészben teljesített kiválóan, ez viszont a Dortmund ellen nem fért bele, ahol megint elaludtak az első félidőben, rögtön 2-0-ra elhúzott a Dortmund, majd a második félidőben hiába volt óriási fölényben a Leipzig, csak egy szépítésre futotta. 

A Mönchengladbach elszórakozza a szezonját

Amikor egy csapatnak olyan képességei vannak, hogy legyőzi a Bayern Münchent, előtte pedig a Leipzig - Dortmund duót, ennek ellenére csak a középmezőnyben vannak, ott valami egészen komoly probléma van. Ezt pedig épp a Freiburg ellen láttuk, ahol sok-sok helyzetet hagytak ki, Marcus Thuram egymaga két gólt szerezhetett volna, de a meccs végéhez közeledve Alassane Plea is ordító helyzetet hagyott ki. 

Elvileg ez egy újabb nagy meccs a 'Gladbach számára, ahol általában jól szerepelnek, de nem idegenben! Az egyik legrosszabb idegenbeli mérleggel rendelkezik a Farke csapata, viszont egy döntetlenre még itt is jó volt a bajorokkal szemben. A védelemből továbbra is hiányzik az első és második számú kapus, illetve a balhátvéd Ramy Bensebaini is megsérült (aki ráadásul nyáron távozhat a csapattól és a Dortmund játékosa lehet). 

Nekünk megfelel a pontosztozkodás

A Bundesliga az elmúlt két szezonban nem a döntetlenek ligája volt, alig érték el a 23%-os arányt. A döntetlen stratégiáknál általában figyelik, hogy hány döntetlen volt az elmúlt fordulókban, az is egy kiindulási pont lehet. Az elmúlt fordulóban 3, de összességében az elmúlt 4 hétvégén (36 mérkőzés) mindössze 6 döntetlen született (16%). A 'Gladbach idegenben elvétve szokott nyerni (idén mindössze egyszer), míg a Leipzig ugyan a legjobb csapatok között van a hazai mérleget tekintve.

Szoboszlaiék már valószínűleg fejben a BL-nyolcaddöntőre készülnek. Marco Rose kapcsán egy érdekesség: viszonylag kevés döntetlent játszik a csapataival (Dortmund és a Leipzig esetében ez 7 iksz volt a Bundesligában), de azok 71%-a akkor születik, ha előtte vagy utána nemzetközi kupameccset játszik az aktuális klubjával. 

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 március 8. 10:42 UTC.

  • RB Leipzig - Borussia Mönchengladbach Tipp

    döntetlen
    Bet365
    5.00

Számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kredit

Az új bet365 ügyfelek egy remek ajánlatban részesülhetnek.

Bet365 regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hirdetés