Nem jött össze a világbajnokság nekünk, néhány játékosunk a szerencsét hiányolta, én sokkal inkább a csapatjátékot, és a több koncentrációt. Foghatnánk a szoros menetrendre, de fizikálisan igazán nagy gondok nem voltak, ez a hajó inkább fejben ment el.

Köszönjük Ukrajna!

A második vereségünk után rögtön mindenki kongatta a vészharangot, hogy aztán ki ne essünk. Ez a veszély nem fenyeget már, mert az ukránok sem fizikálisan, sem mentálisan nem készültek fel a saját rendezésű tornájukra, és kiestek. Hálából gyújtsatok rá egy zárjegy nélküli Prilukira én azt mondom, mert így lényegében tét nélkül tehetünk a torna hátralévő részében azt, amit csak akarunk. Az optimista magyar szurkoló ezen a ponton elkezd számolgatni, a pesszimista az NSO-n kommentel, de az eddigi problémák a jégen továbbra is fenn fognak állni sajnos. "Kis önbizalom kéne a helyzeteinknél, nem tudom pontosan, mi hiányzik, de remélem, holnapra javulni fog, és végre szerencsésebben pattannak a korongok" - mondta Hári János. Ez így nem hangzik túl bíztatóan, hogy nem tudják mi a gond.

Akadozik a csapatjáték

Egyszeri szurkolóként én azt látom, hogy a csapat a benne lévő potenciálnak csak a 40-50%-át hozza. Ami igazán szembetűnő, hogy néha akadozik a korong járatása, a korong átvétele, buta helyzetekben történnek buta szabálytalanságok, és senki nem próbálja eldönteni a döntő szituációkat. "Kicsit szerencsétlenek is vagyunk, mivel megvannak a helyzeteink, én is lőttem egy felső kapufát a mai meccsen. A helyzetkihasználáson mindenképpen javítanunk kell, különben nem fogunk meccset nyerni” - mondta Galló Vilmos a koreaiak győzelme után. Ennél sokkal több van ezekben fiúkban, amiből időnként látunk valamit, és ezért van az, hogy a harmadik harmadokra egyenlő állásokkal fordultunk Ausztria és Dél-Korea ellen is. Az utolsó 20 percben jött a tét, a döntő szituáció, de a koncentráció, és a csapatjáték is akadozott, így két vereség lett a vége.

Kapusgondjaink is vannak?

Elég sok hozzászólást olvastam, amik a kapusainkra fogják a csapat két vereségét. Az összképbe a kapus is beletartozik, de ettől függetlenül továbbra is csak 1-1 gólt lőttünk a legutóbbi két meccsünkön. A támadójáték akkor is akadozik, amikor épp lehozzuk a kapust. De az mindenképp igaz, hogy az összképbe a kapus is beletartozik, és már csak a számok alapján is látszik, hogy sem Rajna, sem Bálizs nincs élete formájában, kaptak potyákat. A két ukrán kapus is hatékonyabban védett, pedig nekik aztán volt dolguk bőven. Ha már a kapusoknál tartunk, akkor említsük meg, hogy a lengyel Odrobny 93 %-kal véd. Eddig a negyedik legjobb hálóőr, de mindkét magyart megelőzi. Olyan kis depis eddig az előzetes, szóval jöjjön egy szép magyar jelenet.

Defenzív a lengyel válogatott

Következő ellenfelünk játéka sokkal inkább defenzívitásra épül, ami az utóbbi két évben velük játszott meccseinken is látszott. Háromnál több gól egyiken sem született, és volt egy gól nélküli találkozó is a két csapat között. A világbajnokságon a legutóbbi meccsük is 0:0 lett Kazahsztánnal szemben, és ők az egyetlen válogatott a vébén, mely emberhátrányban nem kapott gólt. Az eddigiek alapján jó tippnek látom azt, hogy nem szerez mindkét csapat legalább 2 gólt 1.78-ért. Ezt a vonalat tovább vihetjük, például hogy 5 gól alatti lesz a meccs 1.70-ért. Szerintem nyerhető összecsapás, de ezt írtam legutóbb is, lehet túlságosan elfogult vagyok. Hajrá Magyarország!

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Orbán Brance. (MTI Fotó: Kovács Tamás)