Megjelent Magyarország első, könyvélményt nyújtó futballszaklapja, a Leshatár. Mi már kiolvastunk a 100 oldalnyi ismeretanyagot, mely nagyszerűen sikerült. Fazekas-Szűcs István remek grafikái között érdekes írásokat olvashatunk a lengyel foci születéséről, Antonio Contéről, vagy épp arról, hogy a futball miként járult hozzá a nyelv fejlődéséhez. Sziklai Attilát, az újság ötletgazdáját kérdeztük az itthon még újszerűnek számító bookazine kapcsán.

Leshatár 001

Magyarországon újdonságnak számító, labdarúgással foglalkozó bookazine-t hoztatok létre. Honnan jött az ötlet, hogy belevágjatok?

Nagyjából egy évvel ezelőtt találkoztam Dévényi Zoltánnal, aki a Focivilág című magazin szülőatyja volt a kilencvenes évek elején. Természetesen, amikor két futballszurkoló találkozik, elmeséli az összes létező tapasztalatát és élményét a futballról. Zoli elmondta, hogy a Focivilág miként nőtt ki a semmiből, hogyan lett komoly hivatkozási alap a hazai szakmai körökben. Olyan történeteket hallottam, hogy azt hiszem, már akkor is boldog lettem volna, ha ennél tovább soha nem jutunk. Ugyanakkor ekkoriban sokat gondolkodtam azon, hogy milyen termékkel lehetne megjelenni a piacon, amely teljesen más, mint amit eddig bárki is csinált. Jómagam is hosszú évek óta írok számos blogfelületen, és van az a pont, amikor úgy érzed, hogy szeretnél egy nagyobb réteghez eljutni, szeretnél valami olyasmit csinálni, amilyen például a Focivilág is volt.

Úgy éreztem, hogy a klasszikus blogolásban nincs meg teljesen, amit keresek. Ráadásul pontosan tudtam, hogy ezzel a helyzettel egyáltalán nem vagyok egyedül. A Leshatár nem titkolt célja ugyanis, hogy az undeground szereplőket minél szélesebb körben bevonja ebbe a projektbe. Ekkor invitáltam meg Kele Jánost is, akit nem hiszem, hogy sokaknak kell bemutatnom. János, a Spíler Tv rendszeres szakértője, a Britannia blog alapítója és számos sportoldal vendégszerkesztője. Így végül hárman kezdtünk el dolgozni a koncepción és eleinte némileg tanácstalanul csapongtunk az ötletek között. Nagyon sok dologról beszélgettünk és kicsit pihentettük is a dolgot, végül kinyögtem, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy olyan lapot, amelyben olyan igényes írások jelennek meg, amelyeknek már tényleg nem csak egy blogon van a helyük. A projekthez később csatlakozott Szabó Christophe, az Omlett du fromage blog alapítója és Fazekas-Szűcs István, akinek az elképesztő illusztrációkat köszönhetjük cikkeinkhez.

Van Basten nagy visszhangot kiváltó ötletei között szerepel a leshatár eltörlése. Mi lesz veletek, ha ez megtörténik? Miért ez lett a cím?

Ha Wenger elmenne az Arsenalból, vajon az Útwenger is nevet váltana? A viccet félretéve, nagyon sokat gondolkodtunk egy jó néven és az egészen banális ötletektől a kapufáig minden felmerült. A legmeglepőbb mindenesetre az, hogy a „Leshatár” a legelső bedobott ötlet volt, ami a címek között felmerült. Nem akarom elmondani, hogy mi volt a másik nagy versenyző a legvégén, de azt hiszem, jól döntöttünk.

Leshatár 003

A világ leghosszabb himnusza, az uruguayi, még ezt is megtudtam az újságból. A konkrét témákra volt irányelv, vagy a szerzők saját maguk dönthettek, miről írnak?

Amikor elkezdtük összeszedni a képzeletbeli szerzői névsort, pontosan tudtuk, hogy kiktől és mit várhatunk. A koncepció is adott volt abban a tekintetben, hogy szerettünk volna írni régi sztorikat, hazai történeteket, mi is rajongunk a taktikai elemzésekért, továbbá azt is pontosan tudtuk, hogy akarunk játékosportrékat, vagy éppen aktuális könyvajánlót. Akiket megkerestünk, azokhoz konkrét ötletekkel mentünk és egyáltalán nem bántuk, ha végül kicsit változott a koncepció. Úgy érzem, hogy szabad kezet biztosítottunk a szerzőknek, jól behatárolt keretek között, így mindenki a maximumot tudta kihozni magából. Teljes mértékben felülmúltuk az elvárásainkat.

Kicsi a piac, nincs igény színvonalas írásokra – írjátok a bevezetőben. A legnagyobb médiumok a szakértő elemzéseket letudják unalomig ismert klisékkel, amit hitelesnek gondolt, felkészületlen ex-labdarúgók írnak le, vagy épp mondanak el. A média a hibás, vagy mi sportrajongók, mert beérjük ennyivel?

A média formálja a sportrajongók, a sportot követők véleményét, de a sportrajongók sem várják el tömegével, hogy feltétlenül magasabb színvonalat kapjanak. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez a probléma nem csak itt jelenik meg. Nézzük meg, hogy mennyi emberhez jut el egy művészfilm, és mennyien néznek meg egy sokadik rangú amerikai vígjátékot. Viszont közel sem szeretnék ítélkezni ennek alapján, hiszen nem is lehet elvárni, hogy a futballt mindenki szakértői vagy elemzői szemmel nézze, hiszen a foci egy komoly szórakoztatóipari termék. Az viszont mindenképpen célunk, hogy minél többen próbáljanak az okok mögé nézni. Elnézést az újabb filmes példáért, de számos művészi alkotás is ismeretlen történeteket mesél el nekünk, és mégis le vagyunk nyűgözve, amikor látjuk azokat. Mi szeretnénk megmutatni, hogy a futball tele van ilyen hihetetlen emberi sorsokkal és végtelen históriáskönyvet lehetne megtölteni vele. A lengyel focival kapcsolatos írásomban pontosan ilyen például Kazimierz Deyna élete.

Leshatár 005

Statisztikák szerint a magyar internetezők jelentős része azt hiszi, hogy az internet egyenlő a Facebookkal. Nem túl nagy merészség egy ilyen piacon, a keresőoptimalizálás és clickbait figyelmen kívül hagyásával, csak a Digitalstandon megjelenni?

Az első számmal valójában teszteljük is ezt a piacot. A Digitalstand gyakorlatilag minden eszközön elérhető, egy applikáció letöltésével pedig akár offline is olvasható a Leshatár. A vásárláshoz egy közvetlen linket adunk az érdeklődők számára, továbbá a Facebook oldalunkon is megjelenik egy gomb, ahonnan csak egy kattintásra van ez a bizonyos elérhetőség, és a magazin szinte azonnal olvasható. A megjelenés előtt nagyjából fél évvel végeztünk már a Facebook-felületünkön és online is különböző felméréseket. Azt kérdeztük az érdeklődőktől, hogy milyen formában szeretnének látni egy ilyen magazint, hogyan képzelik el annak a formáját, milyen témákról olvasnának, és reálisan mennyi pénzt fizetnének mindezért. Azt pedig nagyon fontosnak tartottuk, hogy be tudjunk mutatni egy lapszámot és ezt követően a szakmai körökön belül is mindenki szabadon dönthesse el, hogy mire volt ez elég, lát-e ebben fantáziát, szívesen támogatná-e a lapot. Pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy nem egy lapszámmal váltjuk meg a világot, de nem is egy alkalomra terveztünk.

Én már végigolvastam, de annyi tudás és információ került a 100 oldalba, hogy nekifutok még egyszer. Igaz, hogy csak most jelent meg az első szám, de mit lehet tudni a másodikról? Ha tartjátok a negyedéves megjelenést, egynek még jönnie kell idén. Jöjjön!

Sőt, kettőt szeretnénk! Eredetileg is így terveztük, és úgy gondoljuk, hogy az őszi, majd karácsonyi időszakban is fontos, hogy ott legyünk a piacon. Ősszel elindulnak a nagyobb bajnokságok, télen pedig talán a karácsonyfa alatt is megjelenhetünk, reményeink szerint akár már nyomtatott változatban is. Ha mégsem, akkor abban is egészen biztos vagyok, hogy bármilyen online eszközön érdemes lesz minket olvasni szaloncukor majszolgatása közben is. Amit biztosan ígérhetünk, igyekszünk figyelni az olvasói reakciókra és igényekre, igyekszünk ügyesen lavírozni a múlt, a jelen és a jövő futballjának témakörei között. A magam részéről pedig itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek megköszönjem a vásárlást, a sok támogatást és az érdeklődést a Leshatár magazin iránt. Nem lehetünk elég hálásak azoknak, akik részt vettek a projektben és támogatták, hogy ez a sokszor lehetetlennek tűnő ötlet végül megvalósuljon.


Köszönjük az interjút! A Leshatár digitális formában jelent meg, melyet a Digitalstandon (ide kattintva) tudsz megvásárolni. Facebookon is feltűnik a magazin, ha gondolod dobj egy támogató jellegű lájkot nekik!

Unibet TV

Fogadj kockázatmentesen akár 20 000 Forintért és nézd a meccseket élőben az UNIBET TV-n!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org