Augusztus első hétvégéjén kezdetét veszi a francia bajnokság. A nagyobb csapatokra (Marseille, Lyon, Monaco és PSG) kötelező hazai győzelmek várnak, míg a Videoton ellen Európa Ligában szereplő Bordeauxra nehéz idegenbeli találkozó az Angers ellen. A Guingamp pedig a Metz otthonából hozná el a három pontot. 

Metz - Guingamp

Jól szétkapták a Metz csapatát erre a szezonra. A csatársorból elmentek Mevlut Erdincék, Ismaila Sarr sem maradt, így azért bajban lehetnek a szezon során. Érkezett ugyan Nolan Roux, de ő nagyon hektikusan teljesítő játékos. A probléma ezzel csak az, hogy a védelemben hiába vannak rutinos rókák és stabil is ez a szekció, azért képesek komolyabb megingásokra. Ellenben a Guingamp együtt tudott maradni a következő szezonra is, így egy jó kis gárdával vág neki a szezonnak Kombouaré edző. Elől a Salibur-Briand-Coco hármasra építenek, csere lesz majd Privat. Eléggé dinamikus és gólérzékeny támadósor ez, szinte kötelező a rúgott gól a Metz ellen. Kombouaré egy nagyon jó edző, aki többféle taktikával is dolgozik, így nehéz kiismerni őt. Egy valami tart vissza attól, hogy egy sima vendég sikerre fogadjak, ez pedig, hogy tavaly nagyon rossz volt idegenben a Guingamp. Rendre jöttek a vereségek, ez pedig inkább egy DNB Guingamp tippre sarkal. 

Angers - Bordeaux

A hazai csapatnál egy komoly terv vette kezdetét két éve. Szeretnének stabil Ligue 1 csapattá válni, ennek érdekében pedig kevésbé ismert játékosokból építettek egy masszív gárdát. A védelemben rutinos embereket találunk (Thomas, Manceau), míg a középpályán jól vegyítik a fiatal tehetségeket a tapasztaltabb focistákkal. Santamaría fényes jövő előtt áll, jó eséllyel már következő év végén elviheti őt valamelyik sztárcsapat, Mangani pedig egy jó kiegészítő mellé. Elől a nagy fogás Enzo Crivelli lehet, akit a Bordeauxból hoztak és u21-es francia válogatott csatár. Nagy munkabírású játékos, aki képes megtartani a labdákat, jó a fejjátéka és szinte elnyűhetetlen. Kellően agresszív, így a védőknek nagyon nehéz dolguk van vele (3.00-as szorzón fogadhatunk góljára is). Az Angersben most bebizonyíthatja, hogy miért várnak tőle sokat. Moulin edző hat éve irányítja a gárdát, kellő rutinja van már. A csapat kezd egyre jobban összeszokni, így idén egy szebb eredményt is összehozhatnak.

Alapjáraton ezt a meccset döntetlenbe tenném, de a Bordeaux csütörtökön Európa Liga selejtezőt játszik a Videoton ellen. Ez a csapat közel sem volt olyan meggyőző, mint ahogyan az várható lett volna tőlük. Többször akadozott a szekér, védelmüket is zavarba hozta a Vidi. Van egy stabil középpályájuk, ami régebbi válogatott játékosokra épül (Toulalan és Plasil), de a védelem nem szokott még össze, támadósorból pedig hiányzik az a plusz. Két napjuk lesz pihenni a magyar túra után, ami szerintem így szezon elején kevés. Az Angerstől normális körülmények között is 1 pontot várnék, de így lehet esélyük hazai pályán. 

Montpellier - Caen 

Volt egy nyara a Montpelliernek, hogy rendbe rakják azt a pocsék csapatot, amivel tavaly épphogy bentmaradtak. Ez sikerült is nekik, ugyanis jött egy védekezés orientált edző Der Zakarian személyében. Ő anno a Nantesnál volt, ott is elsősorban a deffenzív játékot erőltette, illetve abból a kontrákat. Most is ilyenre próbálja alakítani a keretét. Lecomte személyében igazolt egy jó kapust, elől pedig ott lesz Giovanni Sio, aki főleg gyorsaságára épít majd. Dinamikus támadósort alkothatnak majd Boudebouzzal, illetve Sessegnon is hasznos lehet offenzív oldalon. Caenről már ennyi pozitívumot nem tudok elmondani. Tavaly szinte csak Santinire épült a támadójáték, így ha a horvát nem volt formában, akkor a Caen alig rúgott gólt. Ennek ellenére nem érkezett senki előre, bíznak továbbra is a horvát fejjátékában, illetve a nagy tehetség Karamohban (de ő még csak 19 éves). Védelmet próbálták megerősíteni, de azért az sem túl acélos. Klasszikus döntetlen meccs lenne ez, de 1.91-ért érdemes azért bepróbálni a Montpellier sikert, mert a hazaiak jobb erőkből állnak, talán egy gól dönthet majd a találkozón (2,5 under 1.75).

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: katatonia82/Shutterstock.com