Angers-illusztr-001 Az Angers játékosai győzni szeretnének hazai pályán. (Fotó: Chamois Niortais FC / Flickr)

Ligue 1: Jönnek a kiscsapatok!

Foci tippek PSG Ligue 1 Olympique Lyonnais

A francia bajnokság harmadik fordulója után az első ötben ott van a Dijon és a Nimes. Övék a jövő vagy ez csak egyszeri fellángolás és szép lassan visszaesnek? Nimes csapatával foglalkozunk bővebben, illetve a Lyon - Nice derbivel. 

Lyon - Nice

Jó kis nyitómeccse lehetne ez a fordulónak, de esélyes, hogy a Lyon kiüti a több sebből vérző nizzai klubot. Patrick Vieira eddigi munkája értékelhetetlen, ami a Dijon elleni hazai vereségben csúcsosodott ki. A francia tréner már felállást is változtatott, sokat azonban nem ért el vele. Mi a legfájóbb? Hogy ez is elkerülhető vereség lett volna. A Dijon első félidőben semmit nem csinált, majd egy rossz pontrúgási utáni helyezkedést használt ki szépen. Cardinale újabb pocsék meccset tett le az asztalra, négy gólból háromban benne volt a kapus, de a védelem vitt mindent. A negyedik gól bohózatba illő volt, ahogyan Keita szivatta védőket az ötös környékén. A háromvédős felállás egyértelműen megbukott, de hogy legyen valami jó is az egészben, Balotelli újból játszhat. 

Nabil Fekir. Fotó: Marco Iacobucci EPP/Shutterstock.com

A Lyon sem kezdett jól, de legalább ők hazai pályán megbízhatóak. Genesio megint felfedezett valakit: Bruno Terrier épp volt csapata ellen villogott (nem is ünnepelt a gólja után), nagyon hasznosan játszott, kiváló labdákat adott a többieknek is. Ami feltűnő volt, hogy Fekír és Diaz nélkül sokkal gyorsabb volt a Lyon, könnyedén a védelem mögé tudtak terülni. Traoré és Terrier gyorsaságát jól használták ki, ezzel pedig hatalmas területeket nyitottak a Strasbourg hátsó alakzata mögött. Ha a Nice egy három védős rendszerrel kezd ellenük, akkor az felér majd egy öngyilkossággal, mert szét fogja őket szedni Genesio csapata. Könnyedén benne van, hogy itt bizony jönnek a gólok, mert a vendégek nem tudnak védekezni, a hazaiak meg nem akarnak (2,5 over: 1.58). 

Nimes - PSG

Az Angers ellen borzasztó volt a PSG. Első félidőben értékelhetetlen produkciót nyújtottak, de még így is nyertek 3-1-re, pedig ez nem volt benne a mérkőzésben. Nagyon szenvedtek, középpálya stabilitása nulla volt, ahogyan a védelemé is. Thiago Silva nem tudta összefogni a hátsó alakzatot, így ha kicsit rutinosabb az Angers, már eldönthette volna az első játékrészben a találkozót. Verratti hiánya rányomja bélyegét a párizsiak játékára, nincsen klasszikus irányítójuk, Neymar próbálja ezt a szerepkört betölteni, de kevés sikerrel. Villanásokból élnek, mert klasszikus csapatjáték nincsen. Sok esetben annyi volt az elképzelés, hogy a baloldalon - kényszerből védőt is - játszó Di Maria betekerte középre. Erőltették a beadásokat, de sok haszna nem volt. Félidőben jött a Tuchel-féle fejmosás és nyertek, de egyelőre ez nagyon karcsú teljesítmény tőlük. Az eredmények ugyan nem erre utalnak, de a mutatott játék alapján messze van a jótól a regnáló bajnok.

A Nimes felkerült a másodosztályból és azt hiszik, hogy majd ők megmutatják a nagyoknak. Hát jól hiszik! Sok francia közép- és nagycsapat elkényelmesedett, ezt használta ki a kis francia klub. Agresszívak, dinamikusak és ami fontosabb, hogy nem félnek az ellenféltől. Mertek támadni az OM ellen is, megérezték az ellenfél gyengeségét. Ha Tuchel nem kapja össze a csapatát, akkor nehéz szombat délután vár rájuk. Pont abban erős a Nimes, amiben a PSG gyenge: a széleken a védelem mögé kerülés. Gyakorlatilag nincsen szélső védekezése a PSG-nek, könnyű őket zavarba hozni. Di Mariát egy ilyen gárda ellen nem lehet pályán tartani, Kurzawa pedig még nem épült fel, míg Kimpembének nem ez a posztja. Emiatt jöhet a mindkét csapat gólt szerez opció. 

Angers - Lille

Elsőre egy Lille győzelem jutott eszembe, aztán beugrott, ahogyan játszott az Angers a PSG ellen. Bármennyire is jól kezdett a Lille, ez a meccs az abszolút nobet kategória. A 3-1-es vereség ellenére Stéphane Moulin csapata nem vallott szégyent. Mangani és Tait élete meccsét játszotta, utóbbi balszélsőként elől cselezett, de ha kellett, akkor hátrament tisztázni a párizsi játékosok elől. Komplex és összerakott gárda képét keltette az Angers, emiatt hiába csábító a közel hármas szorzója a vendégeknek, jobb elengedni, mert könnyedén jöhet egy döntetlen. 

Guingamp - Toulouse

Eredetileg a Dijon is bekerült volna a szombati elemzett mérkőzések közé, de ebben a találkozóban jóval több potenciál rejlik a nagyobb szorzók szerelmeseinek. A Guingamp rossz, igaz az egyik vereség a PSG-től van, de azért a Lille otthonában sem remekeltek. Már az első félidőben közé tehetett volna 3-4 gólt a Lille, de az egész meccset tekintve sem volt partiban a Kombouaré gárdája. A védelem össze-vissza futkározott, semmi összhang nem volt, lesre állítás nem működött, valaki mindig beragadt hátul. Nem jellemző ez rájuk. 

A Toulouse-nak nagyon jót tett a Bordeaux elleni siker, magabiztosabbak lettek. A bajnokságot jól kezdő Nimes-et lefocizták, gyakorlatilag helyzete sem volt az újoncnak. Mondjuk Gradel majdnem nyomott egy Martín Palermót a büntetőknél, de összességében ez egy többgólos Toulouse győzelem lett volna, ha jobban figyelnek a játékosok. Emiatt is vélem úgy, hogy egy vendég DNB-ben lehet fantázia. 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Az Angers játékosai győzni szeretnének hazai pályán. (Fotó: Chamois Niortais FC / Flickr)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Ligue 1 2018/19

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 23. 15:17
Ligue 1: Búcsúzik Genesio?

A Lille és az Olympique Lyon számára nem létfontosságú az utolsó bajnoki.  Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 23. 10:09
Ligue 1: Rudi Garcia távozik

Nyártól új korszak kezdődik az OM-nél, Rudi Garcia utolsó mérkőzésére készül a dél-francia városban! Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 18. 11:03
Ligue 1: Meglesz a tagsági?

Meglepetést okozhat hétvégén az Amiens és a Caen! Olvasd tovább

Még több Foci