Az Olympique Lyon nincsen jó passzban, hiába érkezett edzőnek az egykori világbajnok védő, Laurent Blanc. A PSG-vel többszörös bajnok szakember sem tud rajtuk segíteni, míg a Lille összekapta magát Paulo Fonseca irányítása alatt. 

2023 márc 10. 21:00 Közvetítés: UnibetBet365

Nem vallott szégyent a Lille

A legutóbbi fordulóban a Lens katlanjába látogatott a Lille, idén ugyanis mindössze egyetlen alkalommal veszített pontot korábban hazai környezetben a Lens. A jelenlegi helyzetüket nehezítette, hogy sok játékos bajlódik sérüléssel, védekezésben sokat gyengült a gárda, viszont olyan szurkolók előtt, mint a Lens drukkerei, nem lehet félvállról venni egy hazai meccset, ennek fényében kezdtek a hazaiak, úgy vezettek 1-0-ra az első félidőt követően, hogy jóformán a Lille irányította a találkozót, de ez csak meddő mezőnyfölényben mutatkozott meg, kaput eltaláló lövésig nem jutottak a vendégek, mondjuk a Lens góljához is egy adag szerencse kellett. 

Az a Jose Fonte vétett öngólt, aki egy ideig mellőzve volt, mert annyira gyenge teljesítményt nyújtott a védelemben. Most újból visszatették a kezdőbe, nem volt benne sok köszönet. A második félidőben az előny tudatában felbátorodott a hazai csapat, több helyzetig is eljutottak, de nem tudták növelni az előnyüket. A Lille ellenben egy kavarodás után egyenlíteni tudott. A Lens kapuja előtt ide-oda pattogott a labda, végül Bamba volt pont jó helyen. Ezek után annyira felpörgött a Lille, hogy két nagy helyzetük volt, de mindkétszer óriásit védett a Lens kapusa, így nem tudta megfordítani a mérkőzést a vendégcsapat. 

Miért nem megy a Lyonnak?

Az elmúlt években az európai topligákból joggal hiányolták Laurent Blanc munkáját. A francia szakember a PSG-nél elért sikerek után évekre eltűnt, majd a vb-t megelőzően a katari bajnokságban edzősködött, hogy októberben elfogadja az Olympique Lyon megkeresését. Ekkor okkal gondolhattuk azt, hogy valami elkezdődött a csapatnál, vége az évek óta tartó vesszőfutásnak, de egyelőre még csak a Francia Kupában értek el eredményt, elődöntősök. 

A szakmai stábra nem lehet panasz, Blanc mellett ott van a korábbi Monaco és Barcelona játékos, Ludovic Giuly, egykori Lyon védő Claudio Cacapa, illetve olyan rutinos segédedzők, mint Franck Passi, aki segítette korábban az OM és a Monaco munkáját is. Ennek ellenére valami nem stimmel, hiszen javult 10%-al a megszerzett pontok aránya, mégsem tudtak érdemben elmozdulni a középmezőnytől. 

Lille Lyon
Alexandre Lacazette (Fotó: A.Taoualit/Shutterstock.com)

Ha a Blanc által elért eredményeket nézzük, akkor is legfeljebb a 9. helyre lenne jó, ami csak minimális fejlődés, sőt, talán még annak sem mondható. Előfordulhat, hogy a francia liga lett sűrű, ahogyan az is, hogy Blanc tudása kopott, de megfordulhat a fejünkben az is, hogy önmagában a keret gyenge. Az egyszerűen nem fér bele, hogy egy klub, amelynek célja a dobogó, mindössze 28%-os hatékonysággal fejezze be a helyzeteit. Hihetetlen mennyi helyzetet elpuskáznak Lacazették, és ezért még nem is feltétlenül Lacazette a felelős, aki bőven átlag felett teljesít (38%). 

Azok a fránya helyzetek

Pontosan ennek folytatását láthattuk a hétvégi Lorient elleni bajnokin, ahol az xG alapján (2.29) simán kellett volna nyernie a csapatnak, rengeteg helyzetet dolgoztak ki, minimum 2-3 találatnak ebből össze kellett volna jönnie, ehelyett a mérkőzés 0-0-ra végződött. Egészen hihetetlen, hogy mennyire nincsenek ott fejben a játékosok, érthető Blanc feszültsége, mert ennél többet már nem tehet, nem állhat be és rúghatja be a ziccereket. 

Abszolút reális, hogy a pénteki meccsen ezek alapján a Lille a favorit (1.91), viszont lehet trükközni olyan módon is a fogadásépítővel, hogy a Lyon góljait 1,5 alá vesszük, míg a hazaiakét 0,5 fölé, ezzel a hazai siker mellett az 1-1-es eredmény is beletartozik a lehetőségeinkbe, így 1.62-es szorzón fogadhatunk. A bátrak akár azt is megfogadhatják, hogy a Lyon nem szerez gólt, látva ezt a tendenciát, mindössze csak egy Jose Fonte hiba segíthet rajtuk, odds is eléggé kecsegtető erre az opcióra (2.80). 

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 március 6. 7:10 UTC.

  • Lille - Lyon tipp

    Lille győzelem
    Bet365
    1.91

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Vlad1988/Shutterstock