Elsőre talán úgy tűnik, hogy a Lyon - Monaco találkozó egy fontos eleme a francia labdarúgásnak, mély történelme van, ősi rivalizálás, de bármennyire is furcsa, ez nincs így. Ahogyan korábban, úgy most sem számít igazi derbinek, de azért tartogat izgalmakat a mérkőzés!

2023 máj 19. 21:00 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez + 2,5 gól felett
Unibet
1.77

Sosem volt rangadó

Több ízben is fontos volt ez a párharc a francia bajnokság történetében, hiszen a Lyon és a Monaco már többször küzdött egymással a bajnoki címért korábban. A két klub mérkőzései azonban mégsem tekinthetőek rangadónak, szimplán azért, mert sosem volt köztük komolyabb rivalizálás. Egyfelől a távolság miatt, másfelől azért, mert nincsen olyan történelmi múlt, ami miatt ez kialakulhatott volna az 1990-es évek előtt (nem tudták úgy kialakítani, mint a PSG és a Marseille esetében). Az említett csaták leginkább az ezredforduló környékén voltak, körülbelül 4-5 szezont ölelnek fel, csúcsévek a 2002-2004 közötti időszak volt. 

Elfogyott a Monaco ereje

A Monaco elfáradt a bajnoki hajrára, talán ennek is köszönhető, hogy végül nem indulhatnak a Bajnokok Ligájában, minden bizonnyal marad az Európa-ligát jelentő negyedik pozíció a bajnokságban. Csalódás lenne? Amilyen furcsa szezonja volt a hercegségbeli klubnak, ez így egy olyan eredmény, ami reálisan tükrözi a jelenlegi helyzetüket. A védelmük pocsék, nincs még egy olyan csapat a topligákban az első hat helyezettek között, akik minimum 50 gólt kaptak. A Monaco hátsó alakzata 51-et, emellé rúgtak 68-at, egy adok-kapok az összes mérkőzésük, meglátszik, hogy a defenzív játék két legfontosabb láncszemét veszítették el egyetlen év alatt. 

Lyon Monaco
Wissam Ben Yedder (Fotó: Maciej Rogowski Photo/shutterstock.com)

Ez pedig összességében nem fért bele, hiába javult sokat a támadójáték, hiába voltak jó periódusok, összességében végig ingadozó volt a Monaco teljesítménye. Előfordult, hogy Philippe Clement olyan taktikával próbálkozott, hogy folyamatosan rotálta az Embolo - Ben Yedder párost, hol az egyik kezdett, míg a másik a csere, majd ez fordítva, így fenntartva a motivációt. Ez is csak ideig-óráig működött, mert védekezés továbbra sem volt stabil. Ennek levét itták meg a Lens elleni sorsdöntő meccsen, ahol simán kikaptak a védelmi hibák miatt, azóta pedig nehezen találnak magukra. 

Lyon sikeréhez több kell, mint Lacazette jó formája

Az elmúlt hetekben többször került szóba a Lyon csapata, akiknél rendre a pocsék helyzetkihasználás volt középpontban. Ezen változtatott valamelyest Lacazette teljesítménye, de a csapat mégsem tudott belőle kellően profitálni. A Lyon küzd a nemzetközi kupaindulást jelentő helyekért, de ehhez az utolsó három fordulóban nyerni kéne a Monaco - Reims - Nice trió ellen, miközben a riválisok rendre botlanak. Ez azért nem realitás, főleg nem úgy, hogy a legutóbbi fordulóban is kikaptak a Clermont otthonában. Megint Lacazette rúgott gólt, de egyedül képtelen meccseket nyerni, csapat 65%-ban birtokolta a labdát, helyzeteket dolgoztak ki, de sok lehetőség maradt ki. 

A Montpellier ellen például Lacazette négy gólt szerzett, így tudtak nyerni 5-4-re, amely megmutatja, hogy szinte egyedül próbálja meg életben tartani a reményt a következő évi kupaindulásra. A sérülése óta 9 meccsen 11 gólt lőtt (csapat 19-et). A Monaco ellen volt már korábban mesterhármasa, valószínűleg most is benne bíznak majd a hazaiak. Mivel egyik védelem sem jó, ezért a mindkét csapat gólt szerez opció evidensnek tűnik, amit érdemes kiegészíteni a 2,5 overrel is. 

  • Lyon - AS Monaco tipp

    Mindkét csapat gólt szerez + 2,5 gól felett
    Unibet
    1.77

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés