Csütörtök este fontos meccset vív a magyar válogatott a lengyelek ellen, amely számunka az egyik legfontosabb mérkőzés lehet a selejtező során. A győzelem egy remek kiindulópont lehet számunkra, ami olyan lendületet adhat, ami igencsak sokáig viheti a válogatottat, míg egy hazai vereség valószínűleg felkészülési meccsek szintjére degradálná számunkra a sorozat többi találkozóját. Mivel van miről beszélni, így podcastet is készítettünk a találkozóról.
1.60
Rossz előjelek magyar oldalon
Nyilvánvalóan a hazai csapatok számára elég nagy hátrány, hogy zárt kapus lesz valamennyi márciusi meccs a jelenlegi körülmények miatt. Az üres Puskás Stadionban a válogatott ért már el szép sikereket, azonban azt se felejtsük el, hogy az első két találkozó vereséggel ért véget. Továbbá a magyar csapatból (3.90) hiányzik a legnagyobb sztár, Szoboszlai Dominik is. Jelenléte fontos a pályán, mivel a többiek is több helyet kapnak így, illetve a pontrúgásai hiányozni fognak a lengyelek ellen. A helyét valószínűleg Kalmár Zsolt kapja meg, aki brillírozik a DAC-ban, azonban a szlovák bajnokság elég távol van attól a szinttől, amit a lengyelek képviselnek. Szoboszlain kívül kisebb hiányzóink vannak még (Kovácsik, Szőke, Könyves) a korábbi keretekhez képest, így összességében elmondható, hogy egy erős csapattal érkezünk a meccsre. Ráadásul a magyar bajnokság egy héttel korábban vonult pihenőre, így a hazai játékosokkal már korábban elkezdhette Rossi a gyakorlást.
A lengyelek elől erősek
A lengyel válogatott (2.25) a bukik szerint az esélyes a második helyre és ebben nincsen semmi meglepő a keretet nézve. Vannak posztok, ahol felvesszük velük a versenyt, azonban a merítési lehetőségük jóval nagyobb. Jóval több topligás játékos, akik közül kiemelkedik az a Robert Lewandowski, aki a világ egyik legjobb befejező csatára jelenleg. Az előző magyar meccseken azért lehetett látni, hogy a védelmünk zavarba hozható, így azt gondolom, hogy a lengyel gólvágónak jó esélye lesz csütörtökön is a gólszerzésre. A podcastben és itt is említettem már, hogy ez a meccs nemcsak számunkra, hanem a lengyelek számára is sorsdöntő lehet. Tudniillik, az angolok kimagasodnak a mezőnyből, míg Andorra és San Marino egyértelműen kötelező győzelem kategória. Rajtuk kívül még itt vannak az albánok, akik okozhatnak kellemetlen meglepetéseket. Ettől független, hogyha a lengyelek vereséget szenvednek az első meccsen Budapesten, akkor nehezen elképzelhető, hogy a 10., azaz utolsó, forduló előtt biztosíthatnák a pótselejtezőt érő második helyet.

(Fotó: MaciejGillert / Shutterstock.com)
Véleményünk szerint a meccs fontossága, illetve az a tény, hogy a játékosok november óta nem játszottak a válogatottban elég nagy rizikó faktort jelent a végkimenetelre való fogadásban. Az viszont meglepő, hogy a bukik egyelőre egyértelműen 2,5 undert (1.66) várnak. Meglepő, mivel a válogatottunk védelme továbbra is messze van az atombiztostól, míg a szárnyvédős rendszer támadásban effektívnek tűnik. Ehhez igazodnak a lengyel erőviszonyok is: topligás csatárok, gyors szélsők, viszont ha valahol, akkor a védekezésért felelős szekcióban foghatók. Tekintettel vagyunk viszont a meccs tétjére, így pedig az óvatosabb 2.0-s határt (1.60) javasoljuk nektek.
Nektek mi a legjobb tippetek a meccsre?
Hozzászólások 1
Anyuci123
2:1