Két forduló után simán csoportelső az angol válogatott, melynek keretében egy sor Bajnokok Ligája győztes játékos épp egy maratoni ünneplés után van. Foden, Walker, Stones, de leginkább a partiban elmélyülő Grealish számára lesz küzdelem a válogatottal utazás. Könnyű meccs még a nyaralás előtt, a máltaiak eddig nulla pontosak.
Angol keret helyzete és tavaszi meccsek
Nigériai szülők gyermekeként Angliában született és nőtt fel Eberechi Eze, aki évek óta a Crystal Palace játékosa. Utánpótlás szinten már szerepet kapott nemzeti színekben, de a felnőtt válogatottban még nem mutatkozott be. Először kapott meghívót, tehát ő is utazik Máltára a csapattal. Trent Alexander-Arnold visszatért, miközben Ivan Toney fogadási botránya miatt eltiltott, helyét talán Callum Wilson veheti át. Raheem Sterling sérülés miatt kimaradt, de hát így is micsoda keret, tele világsztárral.
Tavasszal levonhattuk azt a következtetést, hogy az angolok sokkal jobbak, mint az olaszok, nem túl pörgős célfoci is elég volt a sikerhez. Emellett még az ukránokat is legyőzték már az angolok, szóval simán kézben tartják a csoportot. Harry Kane történelmi pillanata volt a legizgalmasabb az első két körben, ő lett az angol válogatottsági gólrekordere. Foden - Kane - Saka hármas elől, szélről támogat Rice vagy épp Trippier, még alacsony lángon is osztályokkal jobbak, mint Málta.

Olasz edzővel próbálkozik a máltai válogatott
Voltak olyan évek, mikor a máltaiak tudtak meglepetést okozni. Ehhez kellett nekik egy masszív védekezés, és gyors ellentámadásra képes játékosok, jó hatékonysággal. Több olyan ember kellene a keretbe, aki külföldön játszik, és nem szimplán légiós, hanem magasabb szinten pallérozódik minden héten. A legértékesebb játékosuk például egy védő, a portugál másodosztályban szerepel aktuális csapatával, de elég sok az otthon focizó. A máltai bajnokság pedig nem olyan erős, de a máltai szerencsejátékos élet viszont izgalmas.
Nem tehetnek mást a válogatottnál, mint hogy szereznek egy olasz edzőt, mert a sztereotípia azért érvényesül, és védekezés felé veszik az irányt. Az olasz már csak a kulturális közelség miatt is jó nemzetiség a kispadra, de nem tudtak jobbat találni Michele Marcolini személyénél. A fickó 2013 óta edző, azóta 10 csapatnál dolgozott, kisebb olasz kluboknál. Érdekes választás, hiába az irányvonal, biztosan tehetségesebb arcot kerestem volna a szigetország szövetségének helyében.
Málta - Anglia meccs alacsony szorzókkal
A máltaiak egy győzelemmel hangoltak a minap erre a meccsre, egy barátságos találkozón győzték le Luxemburgot. Eközben az angolok közül többen is a Bajnokok Ligája döntőjében voltak érdekeltek, micsoda különbség. Nem véletlen a bet365 kínálatában az angolok győzelmére adott 1.04-es szorzó, az overezés sem fizet jól, hiszen a 2.5 gólnál több 1.25-ért játszható. A gólszerzők piaca is földbe állt, szóval ha valahogy betalálna Málta, azzal lehetne talán keresni a meccsen. Nincs jó tippem, mert félvállról is vehetik a vendégek, egy 2:0-s győzelemmel beérve. Neked van jó fogadási ötleted?
június 16., péntek
- 20:45 Málta - Anglia
A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 június 14. 9:34 UTC.
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: ArifAsif/Shutterstock, Vincenzo Izzo/Shutterstoc
Hozzászólások 2
naxosz
Persze nem nehéz ellenfél Málta. Viszont egy kissé könnyelmű Angol válogatott ellen lehet,hogy találnak egy gólt. A mindkét csapat gólt szerez az irodáknál 3,50 körüli oddsokon fut. Talán akkora meglepetés nem lenne.
Admin
Főleg, hogy a máltaiak pont olyanok mint az angolok: ugyanott ül a kocsiban az anyósuk.