Sima továbbjutást vártunk a manchesteriektől, ezt még mindig tartjuk, hiába Szoboszlai Dominik jelenléte a lipcseieknél. Hazaárulással felérő gondolatmenetünk folytatása, labdabirtoklásról, hatalmas keretről és a lipcseiek kieséséről, most kezdetét veszi. Vagy szerinted Szoboszlaiék meglepik Szoboszlaiék ellenfelét?

Guardiola simán megoldja az ilyen párharcot

Úgy tűnik kijött a korábbi hisztis gödörből Pep Guardiola csapata, mely során a saját szurkolóiktól kezdve, a bírókon át mindenki hibás volt. Egy sor győzelem volt a válasz, még az Arsenalt is legyőzték, az utóbbi négy meccsükön kivétel nélkül sikerben volt részük. Sérültjük nincs, ellenben van két csapatra elegendő sztárjuk, tehát a katalán mester egész más problémákkal küzd, mint más menedzserek. Persze ennek is vannak nehézségei, a motiváció és a helyes felállásban, de a folyamatos nyomás, dominálás mindig alap Pepnél, azt pedig kevés ellenfél bírja ki.

Habár azt érezzük, egy hullámhosszon vagyunk a City együttesével, azért nem mindig van így. Például azt vártuk, hogy feldúlják a Kristálypalotát a hétvégén, aztán csak egyetlen büntetőből szerzett góllal sikerült csak felülmúlniuk az ellenfelet. Valami azért mégsem klappol teljesen náluk, de ez is csak az ő szintjükön értendő. Nem rúgtak egy 5-öst, és máris gyanakodik az ember, hogy valami nincs rendben. Ez a probléma talán a túlgondolásra vezethető vissza ismét, de úgy gondolom csak világelitbe tartozó ellenfél fogja megállítani a City-t.

Josep Guardiola sokadik
Guardiola tudja kicsoda Szoboszlai Dominik! Fotó: Oleksandr Osipov/Shutterstock

Szoboszlai hiába világsztár, most kevés lesz

Minden téren kivesézték már Szoboszlai Dominik életét a sajtóban, legutóbb mi is felültünk a vasútra fizetések terén. A lipcsei klub legjobban fizetett játékosa Timo Werner és Christopher Nkunku, akik 10 millió eurót vihetnek haza, miközben honfitársaink közül Gulácsi Péter keres a legjobban, évente 5,6 millió eurós összeget. Szoboszlai Dominik és Willi Orbán 4,2 millió eurós fizetésnek örülhet, átváltva 1,6 milliárd forint. 

Nem csak fizetések, hanem külföldi elemzések alapján is kijelenthető, hogy Szoboszlai Dominik már világsztár. Az átigazolási időszakokban a világ legjobb csapatai próbálják megszerezni, nem véletlenül, ha elemében van, még a Manchester City ellen is képes a mérkőzés legjobbja lenni. Erre volt már példa a két klub közötti BL-meccsen, még 2021-ben. Azt gondolom, ezúttal lehetősége sem lesz annyi, hogy bizonyíthasson.

Manchester City - RB Leipzig mérkőzésen mire fogadjunk?

Tárgyaltuk már a nehéz sorsolást a lipcseiek esetében a Mönchengladbach elleni meccs előtt, ennek lehet ékköve a Manchester City otthonában sor kerülő találkozó. A katalán mester 4-2-3-1-es felállása, elől egy Haaland, mögötte De Bruyne, Rodri vagy épp Mahrez, hát nyomasztó tud lenni, főleg hazai környezetben. Nem is hinném, hogy ezt meg tudja oldani a német klub, ha nem is simán, de ki fog esni. Fogadás terén hazai győzelemre tenném a pénzem, illetve lipcsei lapokra, mert a labda többnyire a hazaiknál lesz.

március 14., kedd

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Christian Bertrand/Shutterstock, Mikolaj Barbanell/Shutterstock