Izgalmas első felvonás után, jöhet a második és egyben mindent eldöntő meccs a spanyol óriás és a jelenkor legnagyobb angol klubja között. BL-döntőnek is beillő párosítás, biztosan nem lesz unalmas meccs, melyen én mindkét csapat góljára tippelek, ami nem értékfogadás, sokkal inkább a legvalószínűbb forgatókönyv. Guardiola végre legyőzi a kriptonitját?

2023 máj 17. 21:00

Madridban mindkét csapat gólt szerzett

City helyzetekkel kezdődött az előző meccs, ami később meddő fölénybe alakult, amolyan Guardiola-stílusban. Jöttek persze a Real Madrid ellentámadásai, és az első kaput eltaláló lövésből gól született. Ki más szerezte volna, mint Vinícius Júnior, nagyjából 20 méterről. Duplázni tudott az Anfielden, még a Liverpool elleni párharc első meccsén, szóval szereti borzolni az angol kedélyeket. Ha ezúttal is eredményes tudna lenni, azzal 4.33-as szorzónak örülhetnénk a bet365 fogadóirodánál.

A félidő után fordult a labdabirtoklási arány, az első félidős City-fölény helyett, a Real Madridnál volt a labda. Érett is már a második góljuk, de végül a vendégként szereplő manchesteriek tudtak egyenlíteni. Talán ezúttal nem gondolja túl a labdabirtoklást Guardiola? Ami biztos, hogy az utolsó 10-15 percben már lehetett érezni, hogy a csapatok elfogadják az eredményt és a mostani meccsre hagyják a döntést. Döntetlent vártam alapból az első körre, de puhány voltam és overeztem.

Guardiola számára a Real Madrid a kriptonit

Nagyszerű formában van a Manchester City, a világ egyik legerősebb bajnokságát fogják megnyerni több pontos hátrányból felállva. Év elején még hisztis gödörben volt Guardiola csapata, mostanra viszont sok nyerőemberrel, remekül működve haladnak előre. A formaidőzítés nem így szokott sikerülni a katalán mesternek, és ebbe rondíthat bele a kriptonit, ami neki a Real Madrid.

Karrierje során többször is előfordult, hogy a Bajnokok Ligája elődöntőjében járt, és a madridiak állították meg a kapuban. Az előző idényben is ez történt vagy épp a 2014-es kiírásban, akkor még a Bayern Münchent irányítva. Természetesen van ellenpélda, még a Barcelona csapatával, de mégis egyfajta kriptonit neki a Real Madrid. A játékstílus, a gyors ellentámadás, a győzni akarás, madridi mentalitás és így tovább, mintha a sokpasszos domináns ellenszere lenne.

Manchester City - Real Madrid döntő előtti döntő

Külső tényezők nincsenek szerencsére, sérülésekre nem foghatja egyik oldal sem, szóval tudás, taktika és forma lesz döntő. Biztos sok helyen érvként hozzák fel, hogy a Real Madrid már egy ideje nincs bajnoki címért folytatott harcban, ezért pihenhetett, de erről meg pont Guardiola tudna mesélni, mennyi idénye ment erre rá. A továbbjutás kérdését én nem tudom eldönteni, alapvetően a Manchester City esélyesebbnek tűnik, de a Real Madridot egyszerűen nem lehet leírni soha.

Én a mindkét csapat szerez gólt tippel indítok, aztán élőben megpróbálom felvenni a mérkőzés ritmusát, és halászni a jó lehetőségek után. Mindkét oldalon vannak kiváló támadók, ráadásul mindkét csapatnál másodvonalból is jöhetnek gólok. Erling Haaland eddig csak egyszer játszott a Real Madrid ellen, a párharc legutóbbi meccsén, három lövés és egy csel volt a teljesítmény. A gólja 1.66-ért szerepel a kínálatban, vajon ő dönti el a továbbjutást?

május 17., szerda

Fogadj 20-as oddson a Manchester City - Real Madrid BL-összecsapásra

Regisztrálj az Unibetre és a 20 ezer forintos üdvözlő bónusz bezsebelése mellett 20-as oddson fogadhatsz a Manchester City - Real Madrid BL-mérkőzés kimenetelére.

Ne szalaszd el a lehetőséget, hogy hússzorosát vidd el nyereményednek.

Így működik az Unibet ajánlata:

  1. Regisztrálj az Unibetre!
  2. Az ajánlat kiemelt oddsot biztosít a Manchester City - Real Madrid mérkőzésre a mérkőzés eredménye piacon. Az ajánlat igénybevételéhez add hozzá választásodat a fogadószelvényhez, majd fogadj 500 HUF / 1.25 EUR-val 20.00-as oddson.
  3. A megnövelt odds csak azt követően válik láthatóvá, hogy választásodat hozzáadtad a fogadószelvényhez.
  4. Az ajánlat a mérkőzés kezdetéig elérhető.

Regisztrálj most!

Ingyenes fogadás a Manchester City - Real Madrid mérkőzésre

Amennyiben fogadnál a Manchester City - Real Madrid mérkőzésre, a Betfairnél 400 forintos ingyenes fogadásban részesülhetsz.

Így működik a Betfair ajánlata:

  1. Regisztrálj a Betfairre!
  2. Igényeld az ingyenes fogadásod és fogadj a Manchester City - Real Madrid meccsre.
  3. Keresd meg a Manchester City - Real Madrid eseményt, és lépj a Fogadásszerkesztő piacra.
  4. Egyszerűen add hozzá a neked tetsző választásokat, de ne felejtsd el, hogy legalább 2 választásnak szerepelnie kell a Fogadásszerkesztőben.
  5. A fogadásod létrehozása után látni fogod, hogy van egy felhasználható ingyenes fogadásod, amint a választás mezőkben megjelenik az „Ingyenes Fogadás”.  
  6. Adj meg 400 Ft-ot a fogadásszerkesztős fogadásban a fogadószelvényed tetején.
  7. Aztán görgess le a fogadószelvényen, ahol az „Ingyenes Fogadás Egyenlegének Felhasználása” látszik, és győződj meg arról, hogy be van kapcsolva ez a lehetőség – ez aktiválja az ingyenes fogadásodat.
  8. Ezután kösd meg a fogadásodat, és látni fogod, hogy az ingyenes fogadásod egyenlege 400 Ft-tal csökken.
  9. A jogosultsághoz legalább 2+ elem szükséges a Fogadásszerkesztőben a 2023.04.17-én kezdődő Manchester City - Real Madrid meccsre. 
  10. Az ajánlat 2023.04.17-én lesz elérhető a Betfair oldalán.

FOGADJ MOST a Betfairen!

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 május 15. 9:38 UTC.

  • Manchester City - Real Madrid tipp

    Mindkét csapat szerez gólt
    Bet365
    1.66

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Jose Breton- Pics Action/Shutterstock