Szinte már biztosnak tűnt a Bajnokok Ligája szereplést érő helyezés a Manchester United számára, amikor is elkezdtek pontokat hullajtani. Eközben a Liverpool meg összeszedte magát, és egész közel került hozzájuk. Ezért szinte kötelezőnek tűnik a hazai győzelem a Wolves ellen!

Manchester United kezében a saját BL-sorsa

Két vereségen van túl a Manchester United együttese, legutóbb egy régi ismerős csapata, David Moyes és a West Ham United győzte le őket. Kiscsapatos mentalitásos jelzővel illettem a West Hamet, és megnyerték a meccset. Szóval mondhatni vakon voltam, bár azt azért jeleztem már többször is, hogy lazára veheti Erik ten Hag együttese. Ezt ők megteszik most már egy ideje, de nem lehet tovább folytatni. Meg kell verniük a Wolves csapatát!

Nem bakizhat többet David de Gea a kapuban, Anthony nem csak fizikálisan lehet jelen a pályán, mármint egy mozgó, de nem cselekvő testként. Valahogy a cserék sem jönnek most be, Erik ten Hag elvesztette kissé a fonalat. Hiába dobja be Jadon Sanchót, nem sokat változik a játék képe. Még mindig megvan az egy fordulós és egy pontos előny a Liverpoollal szemben, ezt most már fenn kellene tartani. A szerzett gólok száma egyébként borzalmasan kevés, az élmezőnyből ezen a téren bőven kilóg a United.

Erik Ten Hag - Manchester United 001
Erik Ten Hagnak ki kell találni valamit a forma javulásához. (Fotó: mooinblack/Shutterstock.com)

Arcpirító vereség és sovány siker a Wolvesnál

Ugyan számítottam arra, hogy a Brighton legyőzi a Wolves együttesét, de jó nagy verés lett a vége. Egész pontosan 6:0-ra nyert a brightoni alakulat, majd a hatalmas zakó után, egy sovány győzelem jött, Julen Lopetegui és csapata számára. A spanyol mester eddig 20 meccsnél angolföldön, és ezalatt 9 győzelem mellett, 3 döntetlen és 8 vereség az eredménysorban. Időnként jól működik a négy védős, klasszikusnak mondható négy-négy-kettes rendszer, néha nagyon nem.

A kínai pénzből fenntartott Wolves egészen hullámzó mostanában, győzelmek és vereségek váltják egymást. Akkor működnek jól, ha nem kapnak gólt, és a védekezésből induló kontrákkal tudnak élni. Ezek hatékonysága nyilván változó, de a sikeresség kulcsa a védelem lenne, ami mattolhatónak tűnik sokszor. A légteret sem uralják, de a technikásabb játékosokkal sem tudnak mit kezdeni.

Manchester United - Wolves fogadási lehetőségek

A bet365-nél a hazai győzelem szinte alig fizet, mindössze 1.36-ot kínálnak rá az írás pillanatában. Erre nem tennék nagy összeget, még akkor sem, ha én is a Manchester United sikerét várom. Két alapvetően békésebb csapat, szóval a lapokra történő fogadások irányába is nehéz elmenni. Kevés gólos meccsnek gondolom, még mást mutatnak, például a 2.5 gólnál több 1.61-ért szerepel. Összességében nehezen fogadható és tippelhető találkozó, sovány hazai győzelemmel a kilátásban.

május 13., szombat

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 május 10. 11:50 UTC.

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Media Whale Stock/Shutterstock,