A G-csoport küzdelmeivel foglalkozunk részletesebben, ahol a Sevilla volt a toronymagas favorit, majd Lopetegui együttese sorra bukta a találkozókat, így négy forduló után az utolsó helyen állnak, kötelező lenne a Wolfsburg elleni siker, miközben figyelniük kell a Lille - Salzburg meccset is!

Nincs büntető, nincs gól sem?

A Sevilla négy mérkőzés alatt mindössze három gólt szerzett a leggyengébb csoportban, abból kettőt büntetőből. Ez mindent elmond Lopetegui támadójátékáról. Nincs a BL-re egy karizmatikus és gólerős támadójuk, ráadásul még az eddig jól záró védelemben is akadtak problémák, így ott tartunk, hogy a Sevilla nem nyert meccset idén a legrangosabb sorozatban. Ha ez önmagában nem lenne elég, akkor hiába birtokolják közel 60%-ban a labdát a meccseiken, ez mindössze meddő mezőnyfölényhez vezet. 

Ahogyan a Barcelona vagy a PSG, úgy a Sevilla is kevés kaput eltaláló lövésig jut el, pontatlanul passzolnak, mintha nem lenne összhang a csapatrészek között. Hiányoznak az egyéni villanások, kevés alkalommal szerelik az ellenfél játékosait, szóval óriási javulás kéne tőlük. Az edzőváltáson átesett Wolfsburg lesz az ellenfelük, ahol Florien Kohfeldt az új tréner. Az biztos, hogy az eddigi négy meccsén egy felfrissült Wolfsburgot láthattunk, három találkozót megnyertek, gólokat szereztek. 

Teljesen más képet mutattak, mint amit a Sevilla mostanság. Hiába, hogy Kohfeldtnek semmilyen nemzetközi kupás tapasztalata nincsen, mégis elverték a Salzburgot. Lopeteguinek ki kell találnia valamit, ugyanis a szokásos biztonsági játék kevés lesz. Ha továbbra is ennyire kevés kaput eltaláló lövéssel próbálkoznak, akkor nem fognak nyerni a Wolsfburg ellen. 

Fiatalokkal szárnyal a Red Bull

A kor csak egy szám, semmi több. Jól bizonyítja ezt a Salzburg csapata, ahol 19, 20 és 21 éves játékosok tolják a csapat szekerét. Az egyik sztár az a 19 éves német válogatott Karim Adeyemi, akiért bejelentkezett a Bayern München, Borussia Dortmund, Inter, PSG, Barcelona és még lehetne sorolni a csapatokat. Adeyemi mellett Seiwald, Okafor vagy épp Camara szintén meghatározó játékosok, ők is mindössze 20-21 évesek. 

A kérdés az, hogy mikor kapják szét ezt a klubot (télen, vagy megvárják a nyarat?), illetve addig még mire lehetnek képesek? Vezetik a csoportot, összességében jól játszottak, voltak kisebb megingások, de valószínűleg tavasszal valamelyik kupasorozatban folytatják. A Lille otthonába látogatnak, ahol véleményem szerint esélyesként léphetnek pályára. Hiába, hogy francia bajnok a Lille, ez a csapat már messze van a tavalyitól, de ezt már mindenki érzi. 

Galtier (és a vezetőség) távozása visszavetette a klub fejlődését, elvétve tudnak csak meccseket nyerni, rendkívül ingadozó a formájuk. A keretből jelenleg ketten is eltiltással küzdenek (Ikoné és André), így két stabil kezdő biztosan kihagyja a mérkőzést, de Renato Sanches, Sven Botman és Jonathan Bamba játéka is kérdéses (hétvégi bajnokin egyikük sem tudott pályára lépni sérülés miatt). Ha kivesszük Ikonét és Andrét, akkor a csapat jobbszárnya megszűnt. 

Minden terv szerint zajlik?

Hiába tűnik úgy, hogy Lopetegui komoly bajban van, simán megeshet, hogy odaérnek a második helyre. Mi kell ehhez? A Sevilla legyőzi a németeket, míg a Salzburg a franciákat. Így a csoportban 10 pontos lesz az osztrák csapat, hat pontos a Sevilla, míg a Lille - Wolsfburg páros 5-5 ponttal ár. Az osztrákok első helye biztosítva, fogadják a Sevillát, így "leadhatják" nekik a találkozót, Lopetegui és fiai továbbjuthatnak. Jó terv, ugye? A gondok Sevillában lehetnek, ezért sem érdemes nagyobb összeget áldozni a találkozóra. A Salzburg idegenbeli sikerében viszont lehet ráció, főleg a Lille hiányzói miatt. 

Borítókép: Lucas Ocampos és Zeki Celik a Lille - Sevilla mérkőzésen (Fotó: Juanlu Fajardo / Shutterstock.com)

5000 forint ingyenes fogadás - Exkluzív ajánlat!

Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet irodához, akkor egy extra 5000 forint értékű ingyenes fogadásban is részesülhetsz!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Tipp

    Salzburg DNB-vel
    2.14 Unibet