Azt gondolhattuk, hogy a Lazio és a Marseille a csoport első helyéért fog küzdeni, de tévedtünk. Inkább az lesz a kérdés a két klub egymás elleni meccsén, hogy akarnak-e még tavasszal is a nemzetközi kupában szerepelni. 

2021 nov 4. 21:00

A Galatasaray közbeszólt

A törökök nyeregették a meccseket, megtréfálták a két nagyot, így, ha képesek hazai pályán is behúzni a kötelezőt a Lokomotiv Moszkva ellen, akkor fix a továbbjutásuk, de talán még az első helyük is a csoportban. A Lazio és a Marseille így a második helyért, vagy adott esetben a Konferencia Ligába való kiesésért küzdhetnek. Számomra inkább az az érdekes, melyik klub akarja ezt elkerülni, "leadni" mindkét sorozatot. 

Egy teória következik, ahol a fenti kérdésre keresem a választ. Az olasz liga első három helye valószínűleg elkelt, maradék egy Bajnokok Ligája indulást érő pozícióért 4-5 csapat fog küzdeni egy darabig, majd ez redukálódhat 2-3-ra. A Juventus előbb vagy utóbb, de fel fog támadni, Roma valószínűleg leadja a Konferencia Ligát, így a Laziónak fel kell kötnie a gatyát, ha mutatni akarnak valamit a ligában. Azt sem árt megemlíteni, hogy a válogatott szünet után lesz egy Napoli - Lokomotiv Moszkva - Juventus hármasuk.

Francesco Acerbi (Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com)

Itt könnyedén eldőlhet a bajnokság sorsa. Három meccset ez a Lazio nem fog nyerni, idegenben amúgy is gyengébbek, így a Napolitól biztosra vehető a vereség. A sorsdöntő a Juventus elleni találkozó lehet, de ahogyan már eddig is láthattuk, azért a Lazio próbál küzdeni az Európa Ligában. Maurizio Sarri amúgy is megnyerte már ezt a sorozatot egyszer, rutinja sokat érhet. Mi a helyzet a franciákkal?

A francia liga eléggé tömör, de így, hogy nincsen egyértelmű kihívója a PSG-nek, bárki odaérhet a dobogóra, ami automatikus Bajnokok Ligája főtáblát jelent. A déli városban szeretnének újból a legnagyobb sorozatban indulni. Ehhez viszont el kell engedni az Európa Ligát. Nem hiányzik a csapatnak, hogy egy újabb kört menjenek tavasszal, ráadásul Törökországban kéne az 5. fordulóban kivívni a továbbjutást. A konklúzió az, hogy hiába játszanak hazai pályán a franciák, összességében az olaszok lépéselőnyben vannak velük szemben. Őket "érdekli" jobban ez a sorozat, így a DNB vendég opció nem lenne rossz megoldás. 

  • Marseille - Lazio tipp

    Lazio DNB-vel
    Bet365
    2.10

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés