Az elmúlt évek fényében, nem sok esélyt láttunk arra, hogy összejön idén egy Clippers - Bucks döntő, pedig bőven van benne ráció. 

Az alapszakasz-menő felnőtt a feladathoz?

Mike Budenholzer neve egybeforrt az alapszakasszal, ott brillírozott a Milwaukee Bucks trénere, majd a csapat elfogyott a rájátszásra. Idén szisztémát váltottak, különböző felállásokat és taktikákat próbáltak ki az alapszakasz során, amiből a rájátszásban próbálnak profitálni. Tegyük gyorsan hozzá, eléggé hullámvasút eddig a Bucks útja, mert a tavalyi döntős Miami ellen sima továbbjutás volt, de a Brooklyn ellen kellett Harden és Irving sérülése, hogy legyen esélyük. 

Mindezek ellenére, mindössze egy centiméteren múlott a kiesésük, ha Durant lába kisebb, akkor most a Nets játszaná a főcsoportdöntőt. Az Atlanta Hawks csapatán keresztül vezet az út a döntőbe, első meccsen el is bukták a hazai pálya előnyét, majd jött a második találkozó. Holiday rendkívül hatékonyan védekezett az első meccsen remeklő Trae Youngon, míg a többiek szórták a pontokat. Innentől megváltozik a párharc?

Az biztos, hogy a Brooklyn ellen is látszott, amikor kell, maximális hőfokon képes égni a Milwaukee, Middleton sem bújik el Giannis árnyékában, illetve Holiday is tudja a szerepkörét. Őt ezért hozták Bledsoe helyett, hogy egy ilyen scorert lekapjon a pályáról, mint Young. Nála a legnagyobb kérdés az, hogy képes ezt meccsről meccsre hozni? Mert ezzel eddig is voltak problémái, ami egy Trae Young ellen azt eredményezheti, hogy Young szór 30+ pontos meccset.

A második meccsen történt kiütés átírta a piacot is, már favorit a harmadik meccsen a Milwaukee, hiába rendezik a mérkőzést Atlantában. Én azért óvatos lennék, hiszen a Milwaukee egyelőre még mindig az ellenfelek gyengeségéből és sérüléséből élt, esetleg abból, ha rosszabb napot fognak ki. Ha Holiday nem tudja megint limitálni a Hawks periméterét, akkor könnyedén lehet ebből egy szorosabb találkozó (Hawks +6,5 ponttal: 1.74). 

Mégsem olyan bamba a tátott szájú edző

A Clippers meccsein sok esetben láthattunk olyan pálya mellőli képeket, amint az edző, Tyronn Lue tátott szájjal, csodálkozva nézi a találkozót. Kicsit olyan volt, mintha csak egy néző lenne, aki jó helyről élvezheti a sok sztár játékát. Az NBA-t követő emberek többsége úgy tekintett rá, mint LeBron James "emberére", akinek ölébe hullott egy bajnoki cím edzőként. Az ember, akin átlépett Iverson, akit sosem tartottak sokra, de erre a mostani rájátszásban rácáfolt? 

Lue kiváló pedagógus, korábbi játékosai szerint jó motivátor, de edzői kvalitásait sokan megkérdőjelezték. A helyzet az, hogy közöttük voltam én is, de ha tévedünk, azt jobb beismerni. Lue ugyanis lassú edző, aki lassan reagál, megfontolt, analitikus típus. Utólag elemez, igaz, hogy a mérkőzés közben nem tud váltani, nem avatkozik bele, de 1-2 meccsel a tarsolyában már elkezdi a saját képére formálni az adott szériát. 

Ez történt a Dallas, majd az Utah ellenében is. Hasonló a helyzet a Phoenix kapcsán is, akik 2-0-ra vezettek a két hazai meccs után, majd jött helyszínváltás, Clippers behúzta a harmadik meccset, és már a negyedikre készülnek. Hiába Serge Ibaka és Kawhi Leonard sérülése, hiába tért vissza Chris Paul, ez sem segített a Sunsnak. Gyorsabb szerkezetre váltott a Clippers, amit sem támadásban, sem védekezésben nem tudott lekövetni a Phoenix. 

Zubac volt most az egyik faktor, akit tömtek labdával, míg Morris kikerült a kezdőből. Monty Williamsnek erre nem volt érdemi válasza, ráadásul Chris Paul sem hozta azt, amit elvártak volna tőle. Visszatérése felemásra sikeredett, bizonytalan volt támadásban és védekezésben is. Patrick Beverley kiválóan védekezett Bookeren, gyakorlatilag aranykorát idézte a kellemetlenkedő Clippers hátvéd. Ha Monty Williams nem képes váltani - most először lesz erre szüksége a PO során -, akkor a Clippers behúzhatja a második hazai meccsét is! 

  • NBA tipp

    Los Angeles Clippers győzelem

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés