Gondoltad volna, hogy idén nyáron Verrasztó Dávid 33 éves lesz? Emlékezhetünk rá a 2010-es pesti Eb-ről, amint ezüstöt nyert, de annak is már 11 éve! Most újból dobogóra állna, életében először egy olimpián. 

Két érem már előre kiosztva?

A férfi 400 méteres vegyesben a címvédő, Kosuke Hagino nem indul - nem vett részt az országos bajnokságon -, inkább a 200 vegyesre és a 4x200-as váltóra koncentrál. Valószínűleg ez a döntés annak is betudható, hogy honfitársa, Daiya Seto verhetetlennek tűnik a távon. Egyedül Chase Kalisz szoríthatja meg. Pont az a két versenyző a favorit, akik Hagino mögött végeztek a 2016-os riói olimpián. Nincs új a nap alatt ebben a számban, ez a két versenyző nyerte felváltva az aranyat a vb-ken is. 

A világrekordra törekszem, de szeretnék legalább 4:04-ig eljutni az olimpián - nyilatkozta Daiya Seto. 

Seto a világjárvány előtti időszakból (2020 január) rendelkezik egy 4:06-os idővel, de ahogyan olvashattátok, eléggé bátor kijelentetést tett áprilisban. Nem gondolnám, hogy a világcsúcs veszélyben forogna, de a japán győzelme evidensnek tűnik (1.55), ahogyan Kalisz ezüstérme is (1.60). A harmadik hely az, ami még "szabad", valószínűleg erre pályázik Verrasztó Dávid is, ahogyan még Jay Litherland, Léon Marchand és Ilya Borodn is. 

Milyen állapotban van Dávid?

A budapesti Európa-bajnokság nem sikerült jól Verrasztó számára, de nem pánikolt, tudta, hogy ez lesz. Hiába lepődött meg mindenki azon, hogy nem tudta megnyerni zsinórban negyedik Eb-címét, Dávid elmondta az okokat, majd egy hónappal később a világ idei harmadik legjobb eredményét úszta. 

Az egész rossz még, legalábbis annál biztosan rosszabb, mint ahogy most állnom kellene. Ráadásul ezúttal izgultam is egy kicsit: négyszer egymás után nyerni tényleg szép lett volna, ugyanakkor így nem szégyen kikapni - mondta Verrasztó Dávid a budapesti Európa-bajnokság után. 

Véleményem szerint, jól tette Verrasztó, hogy nem úszta ki magát az Eb-n - nem akkor volt csúcsformában - , az egy felkészülés volt számára. Továbbá azt is mondta, hogy az elmúlt két év során kicsit eltűnt, elmondása szerint többet is dolgozott, mint kellett volna, de az olimpiát megelőző egy versenye jól sikerült. Lehetséges, hogy sikerült jól időzíteni a csúcsformáját?

Arra, hogy Verrasztó Dávid érmet nyer 2.75-ért fogadhatunk. Mindenki döntse el maga, hogy megéri-e ez, valószínűleg Seto aranyérme vagy Kalisz érme biztosabb befektetés, mert itt tényleg sok függ attól, mennyire lesz ott fejben a magyar versenyző. Ha nem tudja összerakni a 400 vegyest, akkor szinte biztos, hogy egy 3.00-as szorzó beesik (Jay Litherland dobogó: 3.25)

Az biztos, hogy Carson Foster az amerikai selejtezők során meglepte a két favoritot, de a "döntőben" Kalisz érvényesítette a papírformát. Foster ott is nagyon bekezdett, majd 250-nél megérkezett Kalisz, utána pedig Litherland hajrázott hatalmasat, így lett harmadik Foster. Az itt a kérdés jelenleg, hogy Litherland tud-e megint 4:09-es időt, mint 2019-ben a vb-n, mert láthatóan az olimpia előtt egy hónappal már Verrasztó képes volt rá.

A hajrája brutális az amerikainak, így aki rosszul osztja be az erejét a végén, annak vége vele szemben (3 másodpercet hozott vissza Fosterrel szemben). Emlékezhetünk a 2019-es vb-n, hogyan teljesített az utolsó 100 méteren: Seto előnye 3,34 volt, majd beindította a rakétákat Litherland. Hiába volt ott még mellette Clareburt, adott neki 3 másodpercet az utolsó százon, míg Seto mindössze 27 századdal nyert, majdnem ledolgozta a hátrányát Litherland a japánnal szemben. Ezért is érdemes figyelni rá, ha ő "lőtávolon" belül lesz 300 méternél (2-3 másodperc a 2. vagy 3. helyhez képest, akkor jöhet az érem neki). 

Borítókép: Verrasztó Dávid (forrás: sportfogadas.org)

100%-os befizetési bónusz 10 000Ft-ig!

Az új Unibet játékosok akár egy 10 000 forint értékű befizetési bónuszban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Tipp

    400 vegyes: Jay Litherland dobogón végez
    3.25 Unibet