Már az első meccsen problémái voltak a Monacónak, mindezt egy szinte újonnan felépített PSV-vel szemben. A visszavágó is keménynek ígérkezik, nem elég már a döntetlen, nyenri kell, ha tovább akarnak jutni. 

2022 aug 9. 20:30 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez
Bet365
1.61

Felemás eredmény

A Monaco 4-2-3-1-es felállásban lépett pályára a BL-selejtezőben, míg Ruud van Nistelrooy első nemzetközi kupameccsén a 4-3-3-ra esküdött, középen egy igazi erőcsatárral, Luuk de Jonggal (aki egyben a csapatkapitány is volt). Gyors szélsők, jól fejelő csatár, többségében defenzív mentalitású játékosok jelezték a hollandok kezdőjében, hogy kontrákra rendezkedtek be. 

A franciák uralták az első 20 percet, de komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani, hollandok először a 21. percben jutottak el az ellenfél kapujáig, majdnem gólt is szereztek. Itt már megmutatkozott a francia középpálya sebezhetősége. Az első félidő végéhez közeledve a második komolyabb támadásukból gólt szerezhet a hollandok. Klasszikus foci, Luuk de Jongot keresték, megtartotta a labdát, visszapasszolt az érkezőnek, aki a tizenhatosról lőtte ki a kapu jobb sarkát. 

A második félidő elején pedig a hollandok el is dönthették volna a párharcot, de kapu közvetlen közeléből mellé helyezték a beívelést. Gyakorlatilag három helyzetből rúghattak volna két gólt, ha jobban összpontosítanak. A Monacónál elsősorban Minamino volt elemében, de nem ő volt végül a megmentő, hanem egy pontrúgás utáni kavarodásból Disasi, a középső védő. 

Az utolsó tíz percet nagyon megnyomták a hazaiak, de újfent csak pontrúgásból tudtak veszélyeztetni, kapufáig jutottak. A Monaco így végül 1-1-re végzett, csalódás, hiszen a PSV dolgozta ki a nagyobb helyzeteket, tényleg volt elképzelés a hollandok játékában, míg a franciáknál oda a tavaszi kiváló forma. Philippe Clement középpályája súlytalan, akkor vezethetett kontrát a PSV, amikor akart. 

Győzelemmel hangolva

Mindkét csapat megnyerte a hétvégi bajnokiját, hollandok magabiztosabban, de a franciák sem panaszkodhattak. Sok helyzetet dolgoztak ki, viszont megint az látszott, ami a PSV ellen: nincsen rendben a védekezés. Hiába áll jobb erőkből a Monaco, hiába mélyebb a keret, ha Aurélien Tchouaménit nem tudták pótolni. Hiánya a középpályán érezhető, védekezésben nem olyan stabil a csapat, mint tavaly. 

A PSV kontrákra épít, de teszi ezt nagy hatékonysággal. Luuk de Jong jól tartja meg a labdákat, szélekről veszélyes beívelések érkeznek. A Monacónak több kell kockáztatni a visszavágón, ha nem akarnak hosszabbítást játszani. Az biztos, hogy ilyen védelemmel kapnak egy gólt, de nem lennénk meglepve, ha a 8-10 helyzetükből egy beakadna. Ez óhatatlan, hiszen folyamatosan próbálkoznak, ennek értelmében viszont lejöhet a mindkét csapat gólt szerez opció. 

  • PSV Eindhoven - Monaco tipp

    Mindkét csapat gólt szerez
    Bet365
    1.61

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés