Az Euroligában két olyan mérkőzésre kerül sor, amit előzetesen nem neveztünk volna fontosabb találkozónak, de az események alakulása miatt, érdemes rájuk egy pillantást vetni.
1.91
Bajban lehet a Real Madrid?
A Real Madrid az ASVEL csapatát fogadja, ami elsőre egy sima hazai győzelmet kínál, de az elmúlt meccseken nem remekelt a királyi gárda. A duplaforduló során előbb Münchenben nyertek nagy nehézségek árán, majd Kaunasban kikaptak a Zalgiristől úgy, hogy teljesen megfojtották a periméterjátékukat. A triplák mindössze 28%-ban estek, nem működött szinte semmi, végig gyengén dobtak a spanyolok, ráadásul sok labdát adtak el, indiszponáltak voltak. A hétvégi spanyol meccset szinte rutinból hozták, viszont ez egy fontos győzelem volt, ugyanis a Tenerife jól kezdte a szezont.
Az már egy másik kérdés, hogy ez önmagában elég-e ahhoz, hogy felrázza a csapatot? A soron következő ellenfelük ugyanis pár hete legyőzte a Barcelonát a Palauban, amivel elkezdődött egy menetelés, duplaforduló során előbb magabiztosan megverték a Partizánt, majd utána az Olympiacos csapatát is. Ezek most nagy sikerek, hiszen a riválisok többsége jó formában volt. Nando de Colo extrát hozott a Barcelona és a Partizan ellen, míg a pireuszi győzelem során csapatként remekeltek. Tony Parker együttesénél jelenleg kiváló a hangulat, szinte verhetetlennek érzi magát a csapat.
Ezért is különös ez a meccs, mert hazai pályán nem fogadnánk alapjáraton a Real Madrid ellen, de idén már háromszor kikapott a királyi gárda a WiZink Centerben, míg az ASVEL több meglepő győzelmet aratott idegenben, ráadásul kétszer épp Spanyolországban. A szorzók ezt a helyzetet nem tükrözik. A találkozó a végletek meccse lehet, hiszen könnyedén jöhet egy kiütéses madridi sikere is, ahogyan egy szorosabb, akár ASVEL győzelemmel záruló találkozó is.
Baszkföldön izgalmas rangadó lehet
Valószínűleg mindenkit meglepett a Baskonia remeklése Törökországban, hiszen a duplaforduló során legyőzték a Fenerbahcét és az Anadolut. Már önmagában az egyik török sztárcsapatot is nehéz legyőzni idegenben, nemhogy egyszerre kettőt, ráadásul pár nap leforgása alatt. A Baskonia most kiváló formában van, küzdenek, utolsó negyedben rendre kicsit elfogynak, de még így is sem tudják őket legyőzni, mert mentálisan nem lehet megtörni a csapatot. Nem tudjuk, mi fordult át náluk egyik pillanatról a másikra, de a Fenerbahce otthonában például sziporkáztak az első félidőben.
No look passzok, hero hármasok, elképesztő volt, kellett egy félidő, mire a törökök magukhoz tértek. Az viszont már érdekesebb lesz, mire mennek a Virtus Bolognával, ahol megérkezett Milos Teodosic, formába lendült, ahogyan vele a csapat is. Scariolo mester tudja, hogy Teodosic az agy, neki pihenés kell, viszont, ha elkapja a fonalat, akkor a csapat megállíthatatlan. A duplafordulóban ők is két győzelmet arattak, Teodosic szárnyalt, olyan volt, mint fénykorában. Jól mozgatta a csapatot, dobta a pontokat, többiek is látványosan javultak mellette.
Két olyan csapat meccse lesz ez, akik élvezhetően játszanak, viszont képesek nagy küzdésre is. Most mindkettőjük esetében adott a jó forma, így nehéz lenne megtippelni, hogy melyikülk nyerhet. Erre nem is feltétlenül voksolnánk, viszont a dobott pontok piaca érdekesen alakulhat, mert bár tudnak védekezni, de egyikük sem elit szinten. A Baskonia is hajlamos gyorsan játszani, óriási volumennel dobálni, de a Virtus Bolognának is volt már Spanyolországban idén olyan meccse, ahol majdnem elérték összesítve a 200 pontot. Elsőre tehát soknak tűnhet a 163,5 pontos határ (over: 1.91), de ha belendülnek a csapatok, akkor akár még a 170-180 pont is leeshet.
-
Real Madrid Baloncesto - Asvel Lyon-Villeurbanne tipp
ASVEL +11,5 ponttalBet365
1.91
Számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kredit
Az új bet365 ügyfelek egy remek ajánlatban részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
naxosz
A Realnak két zakója is volt az elmúlt 3 mérkőzésen.Általában utána felszívják magukat és javítanak. Szerintem ez a tipp jónak tűnik.