Valószínűleg már a rajt előtt bajnokot lehetett hirdetni, hiszen a PSG világviszonylatban is elit kerettel rendelkezik, de az első két fordulóban azt is bizonyították, hogy nem bohóckodják el a bajnokságot sem. Gólrekordra van kilátás?

Kamatostul visszaadják

A fél világ azon nevetett pár éve, hogy a Lille legyőzte a PSG-t a francia bajnoki címért folytatott versenyfutásban. Christophe Galtier jól ismeri a Lille csapatát, hiszen ő vezette bajnoki címre őket a párizsiak ellenében, most pedig a PSG munkáját segíti, de már nem szimplán a bajnoki cím a cél, hanem a BL-győzelem. Két forduló után egyelőre úgy tűnik, hogy Galtier jó választás, rögtön megtalálta a megfelelő felállást és kezdőcsapatot, 10-2-es gólkülönbséggel vezetik a ligát. 

A 3-4-3-as felállás nagyon illik a francia sztárcsapathoz, három klasszis belső védő adott, két szintén posztján top5-ös szélsőhátvéd is (Mendes és Hakimi), középen nagy munkabírással megáldott játékosok, akik tudnak irányítani is. Elől pedig a Neymar - Mbappé - Messi trió. A PSG szépen játszik, ami viszont nagyobb gond a riválisok szemszögéből, hogy elkezdték élvezni a játékot. 

Sergio Ramos (Fotó: A.Taoualit/Shutterstock.com)

Messi és Neymar esetében ez különösen veszélyes, mert a Barcelonának is akkor ment a legjobban, amikor ez a két klasszis felszabadult volt. Most ez a "lazaság" 5 gólt és 4 gólpasszt eredményezett két meccsen, nem lennénk meglepve, ha megszórnák a Lille-t is. Annál is inkább, mert hiába kezdte fantasztikusan a Lille a bajnokságot, de az Auxerre annyira indiszponált volt, bárki rúgott volna nekik 4-5 gólt, viszont még tőlük is kaptak egyet. 

Ez a PSG teljesen felőrli majd őket, rossz hír a Lille szempontjából, hogy Messiék érkezése óta különös figyelmet fordítanak a bosszúra, tavalyi szezonra 5-1-re ütötték ki a Lille csapatát, valószínűleg idén sem állnak le kettő vagy három gólnál. Ebből kifolyólag egy kombinált fogadással próbálkozunk, valószínűleg a Lille nem szórja meg a címvédőt, két gól alatt tartják őket, viszont minimum kettőig eljuthatnak a fővárosiak, ezzel pedig egy duplázós szorzóra tehetünk szert. 

  • Lille - Paris SG Tipp

    PSG 1,5 gól felett + Lille 1,5 gól alatt
    1.94 Unibet

10.000 forint ingyenes fogadás - Exkluzív ajánlat!

Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet fogadóirodához, akkor egy extra 10.000 forint értékű ingyenes fogadásban is részesülhetsz!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org