A hétvégén parlamenti választást tartanak Oroszországban, ahol óriási a tét, hiszen vagy Vlagyimir Putyin mögött álló Egységes Oroszország pártja nyer, vagy megszámolják újból a szavazatokat. 

A legyőzhetetlen

Vlagyimir Putyin egy géniusz, megmentő és igazi vezér. Alig került hatalomra, Csecsenföld már komoly fenyegetést jelentett Oroszország számára, hiszen terrortámadásokat hajtottak végre 1999 szeptemberében Moszkvában és két másik orosz városban. A négy robbantásban 307 ember vesztette életét, négy emeletes ház semmisült meg. Putyinnak gyorsan kellett reagálni, küszöbön volt a második csecsen háború. Pár nappal később az FSZB megakadályozott egy merényletet Rjazanyban, legalábbis a sajtóban ez jelent meg - Putyin rendkívül büszke volt az orosz erőkre -, de pár nappal később a sajtóban megjelent egy váratlan nyilatkozat: 

A rjazanyi incidens nem robbantási kísérlet volt, így nem is kellett a robbanást megelőzni. Ez csupán gyakorlat volt, robbanószer helyett cukor volt a zsákokban. Hasonló gyakorlatok folynak Rjazanyon kívül máshol is - nyilatkozta az FSZB igazgatója, aki Vlagyimir Putyin barátja. 

Ezzel gyakorlatilag mindenkinek ellentmondott az FSZB igazgatója. Miért állt érdekében ez a nyilatkozat? Mert kiderült, hogy Moszkvából felelősek a "gyakorlatért". Ezzel a közjátékkal kezdődött Vlagyimir Putyin azóta is tartó elnöki karrierje, majd rögtön a második csecsen háború győzelmével feledtette a terrortámadásokat (és kísérleteket). Miért érdekes a mai napig az a terrortámadás? Ezért:

És ott van egy furcsa elszólás is az orosz alsóház elnökétől, aki egy ülésen 1999. szeptember 13-án részvétét fejezte ki a volgodonszki robbantás áldozatainak. Csakhogy ott ekkor még nem volt merénylet. A 18 halálos áldozattal járó házrobbantás három nappal később történt.

Az viszont tény, hogy a csecsenek legyőzése komoly támogatottságot hozott neki - még a legyőzött csecsenek körében is, akik azóta legnagyobb támogatói a választásokon Putyinnak, élükön vezetőjükkel, Ramzan Kadirovval -, ráadásul időközben még két túszdrámát (moszkvai és beszlani) is megoldott Oroszország miniszterelnöke. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy összességében közel 500 túsz halt meg, de Putyin győzött. 

A gazdaság dübörgött, miután az egykori orosz milliárdosok pénzét és vállalkozásait megszerezte a kormány (például a Hodorkovszkij-eset, ahol egyszerűen megfosztották a Putyinnal szembenálló vállalkozót a vagyonától). Ha lehet azt mondani, Vlagyimir Putyin mindent kontrollált, semmi sem veszélyeztette a hatalmát. Mi történt a 2000-es évek második felétől?

Öngyilkosságok és ablakok

Az orosz ellenzék kezdetben rendkívül tagolt volt, különböző érdekek feszültek egymásnak, esély sem volt az egységre. Az ország még fel sem fogta, mi történik, mikor már Putyin 8-10 lépéssel előttük járt. Az első intő jel mindenki számára nem a Hodorkovszkijval való bánásmód volt, hanem az Anna Politkovszkaja-gyilkosság. A Csecsenföldön történt eseményekkel, illetve Putyin politikájával foglalkozó független újságírót saját lépcsőházában lőtték le 2006-ban. 

Országos (és országokon átívelő) megemlékezések és tüntetések kezdődtek, hiszen érződött, valami nagyon nincsen rendben Oroszországban. Miután férje kiadta Politkovszkaja nagysikerű könyvét, az Orosz naplót - amit halála előtt fejezett be -, felháborodás az egekbe hágott országszerte. Ez azonban csak a kezdet volt, ugyanis az elkövetkező években több orosz oknyomozó újságíró is elhunyt, többségük kiugrott az ablakon. 

Az újságírók mellett, olyan személyek is kiugrottak az ablakon Oroszországban, akik véleményüknek adtak hangot, amely nem feltétlen volt kompatibilis az orosz kormány propagandájával. Az egyik ilyen esetet óriási felhajtás övezte 2020 telén: kiugrott a 14. emeletről az orosz vakcinán (Szputnyikon) dolgozó biológus. A holttesten szúrás nyomok voltak, így végül gyilkosság vádjával letartóztattak egy személyt. Az a három orvos is öngyilkos lett, akik fel mertek szólalni az oroszországi kórházi helyzet kapcsán. 

Társadalmi elégedetlenség = Kétharmados többség

Visszakanyarodva 2000-es évek második felére, papíron minden jól működött, mégis elkezdett csökkenni Putyin támogatottsága, ami a gazdasági válságra adott reakciónak is köszönhető. Az orosz növekedés lelassult, nem tudták kezelni a nyersanyagexport-függőséget, ahogyan a társadalmi elégedetlenséggel sem tudtak mit kezdeni. Ha fogalmazhatunk úgy, akkor kezdett "csücskössé" válni a 2012-es választás, de az sem okozott gondot, hogy a szavazatok mindössze 26%-át szerezte meg az Egységes Oroszország párt, így is kétharmados többséggel nyert. 

A választásokat fizikai és számítógépes módszerrel manipulálták, másnap már tüntetések kezdődtek országszerte. A közel egy hónapos tüntetéssorozatban, kis híján 100 városban tartottak demonstrációt, de lássuk be, ez egyáltalán nem érdekelte a kormánypártot. A parlamenti választásokat a márciusi elnökválasztás követte, ahol Putyinnak fiktív szavazatokat adtak számítógépes segítséggel, Csecsenföldön például a voksok 99,8%-át kapta (pár évvel korábban még háborúztak a felek). 

Novoszibirszk és a 146%: A helyi lakosok azért tiltakoztak, mert a választáson leadott voksok száma a Novoszibirszkben bejelentett szavazóképes lakosok 146%-a volt, ergo egy fél várossal többen szavaztak, mint amennyien jogosultak voltak. 

Mi történt az elégedetlenkedőkkel? Az nem járja, hogy az ország vezetője ellen ilyen támadások legyenek, ezért az Egységes Oroszország pártja elkezdte a hadjáratot: a demokratikus ellenzékkel szemben bevetették az aduászt, azaz a szexualitást. Mindenki, aki szimpatizált velük, azok az orosz társadalmi érdekek ellen voltak (család, vallás stb.), nyugati szexuális dekadenciát követték, ami alatt a homoszexuálitást értették, ugyanis az emberi szexualitás a félelemkeltés kifogyhatatlan nyersanyaga.

Minek ellenzék?

Kezdetben kiválóan működött a stratégia, míg Nyugat = szodómia, addig Vlagyimir Putyin maga volt a nyers heteroszexualitás, hiszen lovaglóképektől kezdve, vadászós felvételeken át, szinte minden készült Oroszország legszexibb férfijáról (2021-ben még szavazást is nyert Putyin). Ez azonban csak ideig-óráig működött. Max Weber szociológus szerint, a karizma képes politikai rendszert teremteni, de nem tudja szavatolni a fennmaradását. 

A nagy erőlködés közben, előfordultak vicces jelenetek is, mikor Putyin maga hozta fel a napokkal korábban már felfedezett (és utána odakészített) ókori korsómaradványokat a Fekete-tenger mélyéről, mintha az orosz vezető találta volna meg. Előfordult, hogy az amúgy kiválóan korizó Putyin, hatalmasat esett a jégen egy jégkorong mérkőzés során, ahol természetesen az ő csapata nyert (Putyin vezérletével). 

A jég mellett, az ellenzéki jelöltek is növekvő veszélyt jelentettek a hőn szeretett államfőre. Idegesítő volt, hogy olyan ügyekkel foglalkoztak, mint a jogállamiság, korrupció, gyilkosságok és csalások. Az sem segítette Vlagyimir Putyin dolgát, hogy volt egy rendkívül akadékoskodó ellenzéki vezető: Alekszej Navalnij. Egy olyan politikus, akinek növekedett a támogatottsága, ügyeket tárt fel, ráadásul kitalálta 2018-ban a smart voting módszert. 

Smart voting: magyarul, okos szavazás, ahol releváns ellenzéki erő híján, minden egyes körzetben meg kell találni a megfelelő személyt, akinek a legtöbb esélye van az Egységes Oroszország párt ellenében. A módszer működött, közel két éven át, de csak helyi választásokon, ez pedig felkeltette a kormány figyelmét is, hiszen több fontos körzetben is veszítettek. 

Az első lépés az volt, hogy Navalnij ellen lejárató kampány kezdődött, de ez nem segített semmit Putyinék helyzetén. Próbálták elvágni őt a "pénzcsaptól" is, de Navalnij állhatatos volt. Az első komolyabb lépés az volt, mikor Navalnijt a novicsok nevű idegméreggel megmérgezték. Az orosz képviselő majdnem belehalt, Németországba menekítették őt kórházi kezelésre. A "megmaradt" ellenzéki képviselőket elüldözték az országból, aki mégis maradt, az a kormány kitüntetett figyelmét élvezte. 

Navalnij visszatért németországi kezeléséből, rögtön börtönbe is vitték. Ezek után került napvilágra a fent látott felvétel, mely napokig az élmezőnyben volt a YouTube népszerű videóinak listáján. Újból tüntetéssorozat rázta meg az országot, szinte minden városban demonstrációt tartottak, hiába volt -20 fok, nem érdekelte az embereket, de megint nem értek el semmit, mert a kormányerők agresszívan léptek fel, hamar elvitték a szószólókat. 

Mindezek után, úgy döntött Putyin és a kormánya, ha az ellenzéki képviselők nem tudnak csendben maradni, akkor jobb, ha inkább részt sem vesznek a választásokon. Volt, akiket börtönbe zártak, mert annyit posztolt a közösségi médiában, hogy smart voting, volt akiket a családja vegzálásával fenyegettek. Eljutottunk oda, hogy Oroszországban a 2021-es önkormányzati választásokon, egyáltalán nem indul ellenzéki párt, csak olyan, akik Vlagyimir Putyin által megfelelő jelöltek (legyőzhetők). 

Oroszországból szeretettel

Egy nagyhatalomról beszéltünk eddig, aki kezdi elveszíteni nagyhatalmi státuszát, hiszen egyre inkább kiéleződik a Kína vs. Egyesült Államok verseny, miközben Oroszország lemarad. A nép folyamatos butítása oda vezetett, hogy már a különböző videómegosztó oldalakon, vicces videókat töltenek fel saját magukról az oroszok, ami egyrészt üdítő, másrészt elkeserítő (ugyanígy található a világ többi népéről is, de az oroszokról kifejezetten sok ilyen felvétel van).

A nép pedig ott tart jelen helyzetben, hogy körülbelül 145 millió ember él Oroszországban, de szavazóképes lakosság mindössze 20-25%-a fog elmenni a választásokra. Egyszerűen nem érdekli már őket a politika. Tudják, hogy hiába az okos szavazás, mindig Vlagyimir Putyin és a pártja fog nyerni, nincsen kiút számukra. Emiatt az orosz értelmiség jelentős része elhagyta az országot, akik maradtak, azokkal pedig nem lehet választást nyerni. 

Azt gondolhatjuk, hogy azok az "álellenzéki" jelöltek, akiket a Kreml támogat, majd "észhez térnek", de akik a megvilágosodás útjára léptek, azokat rögtön kizárták a választásból. Azért is a félelem az Egységes Oroszország párt részéről, mert támogatottságuk 25-27% között, rendkívül alacsony. A moszkvai felmérések szerint, ha hagynának indulni egy ellenzéki jelöltek, akkor a szavazatok 50-60%-át begyűjthetné (simán nyerni az adott körzetet). 

Pontosan emiatt, nincs is választási kampány, ugyanis a kormánypárt abban érdekelt, hogy az ember 20-25%-a menjen el a választásra. Az Egységes Oroszország párt ugyanis 10-20 milliós szavazóbázissal rendelkezik, ami a teljes lakosság 10-14%-át jelentik, de alacsony részvétel mellett, simán kétharmados többséggel nyerhetnek. Az EBESZ megfigyelői pedig részt sem vesznek a választáson, csak kormánypárti delegáció számolja a szavazatokat. 

"Nem az a lényeg, hányan szavaznak az emberre vagy hogyan, sokkal fontosabb az, hogy ki számolja a szavazatokat és hogyan" - Sztálin. 

Az orosz sajtóban a külpolitikai sikerek és háborúk jelennek meg, nincsen szó az ország belső problémáiról, de ezekről nem is kell tudnia a népnek. Hiába találunk különböző opciókat a közelgő német, vagy a 2022-es francia választásokra, hétvégi orosz választások kapcsán felesleges szorzókkal bombázni a népet, ugyanis mindenképp az Egységes Oroszország párt fogja nyerni a választást. 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés