Elérkeztünk az év első Monumentumához, szokásos módon ez a Milano - Sanremo lesz, amely elvileg a sprintereknek kedvezne, de nem akkor, ha Tadej Pogacar is ott van a mezőnyben! Mivel készülnek az összetett menők a sprinterek ellen?

Az unalom órái Milánó környékén

Az egykori világbajnok, Mads Pedersen nyilatkozta tavaly év végén - miután letekerte a versenyt -, hogy az egyik legunalmasabb, vagyis a dán klasszis nem volt ennyire szofisztikált:

Őszinte leszek, nem szeretem. Sőt, egészen pontosan utálom. Tudom, hogy néhány olasz most marha dühös lesz rám, de a Sanremo annyira kib*szottul unalmas, hogy azt el sem tudom mondani. Öt órán keresztül nem csinálsz semmit, aztán másfél órán át mindenki megőrül. Tudom, hogy éppen ezért jó nézni, de letekerni más. Szerencsére tavaly jó idő és hátszél volt, így eléggé haladtunk. Ez jó, mert különben soha nem mennék vissza - mondta Pedersen. 

A Milano - Sanremo első 5-6 órája ugyanis tényleg nem szól másról, csak arról, hogy a mezőny üldöz egy olyan szökést, amely halálra van ítélve, hiszen sosem érnek haza. Végül beérik őket, majd az első emelkedőn (Cipressa) fárasztják egymást a versenyzők, próbálnak támadásokkal elmenni, de ezeket a síkon beérik. Majd jön a Poggio, aminek jobbára a végére tartogatja mindenki az erejét, hogy a lejtmenetre kellő előnnyel érkezzen és az esetleg kitartson a célig a rövid sík szakaszon. 

Akadnak olyanok is, mint Matej Mohoric, aki kifejezetten az utolsó lejtmenetre készül, mivel eléggé technikás és kellő bátorsággal és tudással olyan előnyt harcolhat ki, amivel hazaérhet. Mohoric idén is olyan bringával indul, amivel tavaly megnyerte a versenyt és külön beállításai vannak a lejtmenetre. Az elmúlt években az olyan versenyzőknek köszönhetően, mint Tadej Pogacar, Julian Alaphilippe, Wout van Aert és Mathieu van der Poel, megváltozott a verseny dinamikája. Általában az utolsó 5-10 km-re csak 15-20 fős csoport marad, de az is általában több részletben érkezik meg a befutóhoz. 

Létezik biztos tipp a Milano - Sanremón?

Ez egy majd 300 km-es verseny, ahol fontos szerepe van az össztávnak, illetve az utolsó 10-20 km karakterisztikájának, hiszen ez alapvetően befolyásolja a fogadást. Pár éve például Sam Bennett esetében nézték be az irodák a szorzókat, mondván, jó sprinter, akkor itt is jól teljesít, de ez nem így van. Ezért is vizsgáltuk most elsősorban a head-to-head piacot, ahol érdemes górcső alá venni a Peter Sagan - Giacomo Nizzolo párharcot. Korábban Sagan a világ egyik legjobbja volt, ebben az évben visszavonul, de már sajnos nagyon érződik rajta a kor (és a motiváltság hiánya). Nizzolóra baráti szorzót adnak (1.61), ott lehet a top30-ban a végén, míg Sagannal kapcsolatban ez erősen kérdéses. 

A cikk elején említett Mads Pedersen, ha nem unja szét magát, akkor akár a versenyt is megnyerheti, hiszen kiváló formában kezdte a szezont. Egyre jobban bírja az emelkedőket, most már a világ legjobb sprintereit is képes legyőzni, ráadásul a világbajnoki címe óta tudjuk, hogy neki nagyon fekszenek az ilyen hosszú versenyek. Biniam Girmay az ellenfele a fogadóirodák szerint, az eritreai jól kezdte az évet, bírja az emelkedőket, de végsebessége nem olyan jó, mint a dánnak. Ha végső sprintre kerülne sor, akkor valószínűleg Pedersen végezne előrébb (1.50). 

A végére pedig azt a Magnus Cort Nielsen - Bryan Coquard párharcot hagytuk, amely esetében kiemelhető, hogy a dán Cort Nielsen győzelmekkel kezdte a szezont, nem kellett sok, hogy a Paris - Nice-on is sprintet nyerjen, tényleg évről évre egyre jobb lesz, neki mindig feküdtek a 250 km-t meghaladó versenyek, a Milano - Sanremón többször végzett top20-ban. Bryan Coquard ugyan idén nyert egy WT-szakaszt, de az merőben más verseny volt, legutóbb Franciaországban megmutatkoztak a korlátai. Nem teljesít jól ilyen hosszú egynaposokon, egyidősek ugyan a dánnal, de ellentétben vele, Coquard életében egyszer végzett top25-ben ilyen hosszú versenyen, nincs is nagy tapasztalata ilyen téren.

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 március 15. 21:46 UTC.

  • Kerékpár tipp

    Milano - Sanremo: Magnus Cort előrébb végez, mint Bryan Coquard

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: MTI/Kovács Tamás, strgaphoto/Shutterstock