Óriási javulás kell a Juventustól, ha be akarnak kerülni a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában!

2020 aug 7. 21:00
Tipp: Lyon +1 góllal (AH)
Unibet
2.28

Ez ide kevés lesz

Valószínűleg a legelvakultabb Juventus szurkolók is érzik, komoly a baj Torinóban, gyengén játszik a csapat. A bajnoki cím, ha nehezen is, de abszolválva, azonban a játék már közel sem megnyugtató. Rengeteg a probléma, ellentétben a tavalyi évvel, most már nemcsak a középpályán, hanem minden szegmensben megmutatkoztak a hiányosságok. Lehet ezt arra fogni, hogy nincs megfelelően megerősítve a keret, lehet arra is, hogy Maurizio Sarri nem végzett jó munkát, mindenesetre valami nem klappol. Mit mondott Sarri a Lyonban 1-0-ra elveszített odavágó után februárban?

A szünet után már jobban ment nekünk, de ennyi a BL-ben frankón nem elég - nyilatkozta Maurizio Sarri. 

Azóta eltelt 5 hónap, francia bajnokság szünetelt, Lyon nem volt meccsben, míg az olaszoknál folytatódott a Serie A. Okkal gondolhatták azt az emberek, hogy a Juventus formába fog lendülni, de a jelenlegi játékuk rosszabb, mint amivel februárban kikaptak az odavágón. Ha akkor gondja volt Sarrinak, akkor mit szóljon most? A Lyon mindeközben megszorongatta a PSG-t a kupadöntőben, igaz, mindössze 120 perc éles meccs van mögöttük, de jóval jobb játékot produkáltak, mint a Juventus. 

Média és a fejesek

Véletlen lenne, hogy három nappal a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő előtt került a sajtóba Cristiano Ronaldo és a PSG átigazolási szál? Nem valószínű, de mi lehet az igazság? Az egyik lehetőség, hogy így próbálják feltüzelni a motiválatlan játékosokat Torinóban, újra felpörgetni a csapatot a BL-re, érezzék, ha nem nyernek, Ronaldo menni fog. Eléggé karcsú indok, valószínűleg semmi alapja nincs a cikknek, ugyanakkor a másik indok az is lehet, hogy Ronaldo tényleg érzi, ebben a projektben ennyi volt, tovább kell állnia. 

Honnan tudjuk, hogy valami gond van a portugál világsztár játéka körül? Egyrészt, utoljára a 2014/15-ös BL-szezonban ért el 4 fejesgólt, tavaly az egyenes kieséses szakaszban ért el ugyanennyit. Általában akkor játszik így egy csapat – amikor Ronaldo is a keretben van -, ha nincsen megfelelő taktika. Idén mi történt? Ronaldo 12 büntetőt értékesített a bajnokságban, elmúlt években figyelembe véve, az ominózus 2014/15-ös szezon volt hasonló (10 büntető), illetve a 2011/12-es. 

Paulo Dybala és Cristiano Ronaldo (Fotó: FTPhoto / Shutterstock.com)

Cristiano Ronaldo játéka nem volt kompatibilis sem Allegri, sem Sarri rendszerével, hiszen a portugál esetében már megtanulhatták volna az edzők: nem szélső, hanem középcsatár. Egy olyan csatár, aki egy munkás támadó (Benzema) árnyékából képes kilépni okos helyezkedésekkel és gólokat szerezni. Ez tökéletesen működött Madridban három éven át, de látszik, hogy Torinóban nem értették meg Ronaldo szerepét. 

A Sarriball kapcsán rögtön eszünkbe jut a sokpasszos játék, amit szintén próbálgatott Sarri, egyelőre váltakozó sikerrel. Voltak jobb meccsek, szó se róla, de nehéz ezt a rendszert felépíteni. Ehhez a játékosoknak hosszabb ideje együtt kéne játszani, de Torinóban erre kevés idejük volt. Azt pedig megtanulhatta a Juventus, ha Ronaldót nem képesek maximálisan kiszolgálni, akkor van baj! 

Felemás előjelek

Optimizmusra adhat okot, hogy Paulo Dybala izomhúzódása elvileg a múlté, nagyon úgy tűnik, hogy bevethető a Lyon elleni visszavágón. A csapattal edzett az argentin játékos, játéka rendkívül fontos lenne, mert az elmúlt hetek folyamán kiváló formát mutatott. Ő az, aki leveheti Cristiano Ronaldo hátáról a terhet, váratlan húzásaival gondot okozhat Dybala a Lyon védelmének. 

Az érem másik oldala, hogy hiába sikerül rendet tenni valahogy a támadósorban, ha a védelem sorra kapja a gólokat. Ez már közel sem az a Juventus, akik védekezéssel szinte megfogtak bárkit. Sebezhetőek hátul, gyakorlatilag bárkitől képesek 1-2 gólt kapni, ami a Lyon ellen végzetes lehet, mert akkor már 3-4 találat kéne a továbbjutáshoz, ami soknak bizonyulhat Bianconeri számára. 

Mindeközben Franciaországban

Mikor megérkezett Rudi Garcia Lyonba, elkezdhették temetni a gárdát. Már az Olympique Marseille-nél is voltak gondok a szakvezetővel, senki sem gondolta, hogy képes lesz felmutatni valamit az OL-nél. Ezt csak tetézte, hogy a Rennes ellen december közepén 11 perc leforgása alatt elveszítette két legjobbját a gárda: előbb Jeff Reine-Adélaïde, majd Memphis Depay sérült meg és dőlt ki hosszabb időre. 

Rudi Garcia azonban képes volt megújulni, vízzel főzött az öreg, de ez bizony Evian víz volt! Mi volt a titka? A megújulás, amire Sarri nem képes. A két edző eddig öt mérkőzést játszott egymás ellen, de Sarri egyszer sem győzte le Rudi Garcia csapatait. Sarri tisztában volt, hogy Rudi Garcia valószínűleg 4-3-3-ban küldi pályára az övéit, azonban tévedett: 3-5-2-es rendszert választotta a Lyon trénere, de miért? Ehhez hasonló felállást alkalmazott egyszer a Marseille edzőjeként a Leipzig elleni negyeddöntőben az Európa Liga menetelés során (amikor döntőbe jutott az OM). Akkor egy kiváló támadókkal rendelkező lipcsei csapatot kellett megállítani és lekontrázni, akik csak papíron játszottok négy védővel, összességében ez rendszerint három védőre módosult (ahogyan a Juventus esetében is olykor). A kontrázás be is jött, továbbjutottak. 

Rudi Garcia az odavágón kihozta a lehető legtöbbet abból a keretből, azóta pedig csak erősödött a csapat. Memphis Depay felépült a BL-re, ahogyan Jeff Reine-Adélaïde is, előbbi kezdett a PSG elleni kupadöntőben, amit csak büntetőkkel veszített el a Lyon. Az a Lyon, akik jól játszottak, megfogták a kiváló támadókkal rendelkező párizsi sztárcsapatot, hogy melyik rendszerrel? Azt hiszem kitaláltátok: 3-5-2-vel. 

Óriási esély a franciák számára

A Lyon számára aranyat érhet az odavágón elért 1-0-s győzelem, hiszen a visszavágón "mindössze" jól kell védekezni. Ez önmagában azonban kevés lesz. Lehetséges, hogy képesek 0-0-val kihúzni a találkozót, de valószínűbb, hogy egy kontrát végig kell vinniük. Erre meg is van minden esélyük: ha a Juventus szélsői (Sandro és Cuadrado) felzárkóznak a támadásokkal, akkor mögöttük hatalmas üres terület tátong. 

Ebből kapták a Cagliari ellen a második gólt, Udinese ellen az első gólt, Atalanta elleni első gólt (Cuadrado ragadt fent) és a Milan elleni harmadik találatot. Látszik, nem egyszeri hiba, amit nem tudott kijavítani Sarri. Ami ennél is nagyobb baj, hogy a Lyonból három rendkívül gyors támadó van: Karl Toko Ekambi, Moussa Dembélé és Memphis Depay, de ha ez nem lenne elég, akkor a cserepadról bejöhet két futógép: Bertrand Traoré és Maxwel Cornet, akivel a Juventus védői közül esetleg Cuadrado veszi fel sebességben a versenyt (ha vissza tud érni védekezni).

Mindent összegezve, jó esélye van a továbbjutásra a Lyonnak (2.02), de ehhez végig higgadtan kell játszaniuk, nem kapkodni, várni, hogy fáradjon a várhatóan nagy presszinggel kezdő Juventus. Lehetne önmagában a dupla esély Lyont is megjátszani (2.95), nagyon csábító a szorzója, ahogyan a továbbjutásnak is, de van egy komoly aggály ez ellen: mi történik, ha pont egy góllal nyeri a rendes játékidőt a Juventus (kicentizik), aztán a hosszabbításban győzni fog a rutin? Lehet azt mondani, nem elég "tökös tipp", de ezért választjuk a +1 góllal Lyon (AH) tippet, aminek a szorzója szintén duplázós odds felett van. 

Maurizio Sarri eddig 26 edző ellen játszott 5 vagy annál több mérkőzést, köztük olyanokkal szemben, mint Guardiola vagy Allegri, de mindössze egyetlen akadt közülük, aki ellen nem nyert meccset: Rudi Garcia

  • Juventus - Lyon tipp

    Lyon +1 góllal (AH)
    Unibet
    2.28

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Cristiano Ronaldo (Fotó: Marco Canoniero / Shutterstock.com)