Egyre többen nyilvánítják ki véleményüket az utóbbi időben abban a kérdésben, hogy profi teniszezőként Grand Slam-tornát nyernének inkább vagy világelsők lennének? Elemezzük kissé, hogy mit is jelent mindkét cél manapság és mondjunk véleményt mi is.
Bár a köztudatban van egy olyan téves felfogás, hogy egy legrangosabb torna megnyerése automatikusan a világranglista csúcsának elérésével jár, ez messze nem így van. Ténylegesen a Grand Slam-győzelmek sokszor az akkori, volt vagy épp leendő világelsők kiváltsága, sok példa van arra, hogy a két bravúr közül csak egyik jött össze valamelyik játékosnak. A megelőző felkészülést és munkát leszámítva, legrangosabb tornát nyerni két heti eredményesség gyümölcse. Ilyen szemszögből nézve egy játékos hamarabb lehet Grand Slam-győztes mint világelső, de ettől ez semmivel sem könnyebb kihívás, sőt az én véleményem szerint nehezebb. A közelmúltból válogatott példákkal szemléltetem a felvázolt két helyzetképet.
Grand Slam-győztesek, de nem világelsők
Egy legrangosabb torna megnyerési alapfeltétele, hogy hét meccset nyerjen a játékos egymás után két hét leforgása alatt. Mindezt olyan mezőnyben kell végrehajtania, amely mindig a lehető legerősebb, mivel mindenki számára ez a négy verseny (Australian Open, Roland Garros, Wimbledon, US Open) az idény kiemelt tornái a versenynaptárban úgy karrieri beteljesülés, mint pénzügyi szempontból is. Vannak olyan játékosok, akik nem csak egy, hanem két Grand Slamet is nyertek és nem lettek világelsők sőt, mint ahogy Stanislas Wawrinka most közbeszólna, hogy akár három ilyen címe is lehet valakinek anélkül, hogy a világranglista csúcsát elérte volna. Ezek a tornák nyújtják a legtöbb ranglistapontot is a játékosoknak, de azokat össze kell kötni egy idény leforgása alatt más jó eredményekért kapott pontokkal, hogy elegendő gyűljön össze belőlük a világelsőség megszerzéséért.
Most pedig jöjjön egy pár példa a jelen pillanatban még aktív játékosok közül.
- Juan Martin Del Potro 2009-ben Rafael Nadalt és Roger Federert is verve megnyerte a US Opent, de csak a harmadik helyezett volt a világranglistán.
- Marin Cilic 2014-ben nyert New Yorkban, de ő is csak a harmadik helyig ért el.
- A női mezőnyből elsőre Jelena Ostapenko jut eszembe, aki 2017-ben nyerte a Roland Garrost, de az ötödik helynél nem mászott magasabbra a WTA-világranglistán.
- Sloane Stephens 2017-ben nyerte a US Opent és ő sem jutott feljebb a harmadik helynél.
- Samantha Stosur: 2011-ben nyerte a US Opent, a ranglista negyedik helyéig jutott.
Térjünk át a több Grand Slam-győzelemmel rendelkező játékosokra.
- Petra Kvitova 2011-ben és 2014-ben nyerte a Wimbledont, de a második helyet érte el eddig.
- Ugyanebben a helyzetben van Svetlana Kuznetsova is, aki 2004-ben nyerte a US Opent, 2009-ben pedig a Roland Garrost.
- Ezeket a példákat Stanislas Wawrinka tetőzi, aki 2014-ben az Australian Opent, 2015-ben a Roland Garrost, 2016-ban pedig a US Opent nyerte. A svájci legjobb helyezése a 3. pozíció volt az ATP-világranglistán.
Szerintem egyikük sem cserélné rangos győzelmét/győzelmeit az első helyért. Kvitova egy meccsgyőzelem távolságra volt az első helytől, de elveszítette a 2019-s Australian Open döntőjét így Naomi Osaka lett akkor a világelső.
Világelsők, de nem Grand Slam-győztesek
A ranglisták élére kerülni azt jelenti, hogy folyamatosan jó eredményeket kell szerezni egy év alatt, de nem feltétlenül torná(ka)t nyerni is! Ahogy szokás mondani: sok kicsi sokra megy. Elméletileg, megtörténhet, hogy egy játékos csak döntőket és elődöntőket játsszon és úgy is világelső legyen ha épp elég gyakran teszi azt. A lényeg a pontgyűjtés, ezért szükséges a hónapokig tartó eredményes játék. Karolina Pliskova a jelenlegi példa, aki 2017 júliusában világelső lett, de a mai napig nem nyert Grand Slamet. Legjobb eredménye a rangos tornákon a 2016-s US Openen játszott döntője. A tágabb szemléltetés kedvvért megemlíthetünk néhány olyan játékost is akik már nem aktívak, mint például Dinara Safina, Jelena Jankovic vagy a chilei Marcelo Rios. Jankovic és Rios egyszer, Safina pedig háromszor is volt Grand Slam-döntős. Véleményem szerint, mindegyik lecserélné az első helyét azért az egy hiányzó lépésért. Persze, mindennek megvan a maga varázsa és az ember nem szabad elégedetlenkedjen.
Egy következtetés
Bár kecsegtető, hogy világelsőnek nevezzenek valakit, ez a cím a jelenlegi számításrendszerben nem feltétlenül győztest jelent. Értelemszerűen, mindenki a győztest tekinti a legjobbnak, de a ranglista nem mindig a legnagyobb győzelmeket elérő játékosokat helyezi a csúcsra. Emiatt, mondhatni lehet, hogy a helyezés inkább játékszínvonalat jelent. Egy győzelem, ezzel ellentétben azé, aki a legjobban teljesített egy adott tornán. Véleményem szerint a győzelem érzetét nem helyettesíti egy számítási rendszer eredménye. Ettől függetlenül, mindkét bravúr hatalmas, de én inkább lennék Grand Slam-győztes mint világelső. Mint említettem a bevezetőben, kíváncsian várom más véleményét is.
